Archivum
Pontosabb, környezetkímélőbb
Bárhol a világban megállja a helyét a zalaegerszegi megyei kórház új MRI berendezése. Annyira újnak számít, hogy Európában és Amerikában is most telepítik az első készülékeket. A beruházást 740 millió forintos uniós támogatás tette lehetővé, amit a KEOP programon nyert el az egészségügyi intézmény.
Átadták az új MRI berendezést a megyei kórházban
Vigh László országgyűlési képviselő az átadási ünnepségen arról beszélt, hogy nemzetgazdasági érdek az emberek egészségének megőrzése, aki pedig megbetegszik, annak legyen esélye meggyógyulni, tudjon minél előbb visszatérni családjához, munkájához. A kormány ebben elkötelezettséget érez. Mint mondta, a zalaegerszegi kórház fejlesztésével negyvenéves elmaradást hoznak be. Ennek kapcsán többek között megemlítette a szívcentrum 5,5 milliárd forintos beruházását valamint az MRI berendezés beszerzését segítő 740 millió forintos uniós támogatást. Kiemelte, mindent megtesznek a kórház további fejlesztéséért, hogy regionális szerepkörének megfelelő eszközparkkal lássák el.
Dr. Halász Gabriella, a kórház főigazgatója a környezettel szembeni felelősségvállalásról beszélt. Mint mondta, az új MRI berendezés évente 50 ezer kilowattal kevesebb áramot fogyaszt, mint a korábbi. A projekt ötéves fenntartása alatt összesen 150 millió forintot takaríthatnak meg. Az eszközfejlesztésnek köszönhetően takarékosabban, kevesebb kiadással tudják gyógyítani a betegeket, de jóval magasabb színvonalon.
Nemcsok Dénes környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár méltatta a beruházást, ami példaértékű módon zajlott le a kedvezményezett és a végrehajtó szervezetek együttműködésének köszönhetően. A fejlesztés az operatív program célkitűzésének megfelelően az energia-megtakarítását szolgálja. De legfontosabb az, hogy az új berendezéssel jelentősen javul a betegellátás minősége.
Dr. Nagy Gyöngyi, a radiológiai osztály vezető főorvosa köszönetét fejezte ki a tíz részleget működtető osztályuk eszközfejlesztéséért. Elmondta, a világszínvonalú MRI készülék nagyobb a korábbinál, a hetven centiméteres belső átmérője csökkenti a bezártság érzetét, a 250 kilogrammos terheltségű asztal a nagyobb súlyú betegek vizsgálatát is lehetővé teszi. Gyerekek esetében kisebb zajjal működtethető az új berendezés, ami a régi eszköznél jóval pontosabb és jobb minőségű felvételeket ad.
Az új MRI készüléket november 23-án állították üzembe. Az osztályon decembertől két műszakban fogadják a pácienseket. Az ünnepélyes átadáson részt vett dr. Pál Attila, a megyei közgyűlése elnöke is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért