Archivum
Fontos gólok kontrákból
ZTE FC- Szigetszentmiklósi TK Erima 3-0 (1-0)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 700 néző. Jv.: Kovács J. Z. Gólszerzők: Forgács (45 +2. p.), Daru (68. p.), Városi (89. p.)..
ZTE: Szappanos - Króner, Forgács, Gyagya, Szalkai - Szakály(Koller 58. p.) Patvaros, Nagy T. - Ekler (Városi 46. p.), Daru (Gottfried 80. p.), Horváth R. Vezetőedző: Csank János.
Mély talaj fogadta a több napos esőzések után a csapatokat. A vendégek az elején egyértelműen kontrákra rendezkedtek be. A széleket lezárták, a ZTE nehezen tudott védelmük mögé kerülni. A kapuk ritkán forogtak veszélyben. A vendégek főleg a bal oldalukon veszélyeztettek, egy szabadrúgásuk akadt el a ZTE védőiben. A másik oldalon Szalkai beadásáról maradtak le a társak. A hazaiak mezőnyfölényben játszottak - helyzetek nélkül. A félidő hosszabbításában egy szabadrúgást követően szerzett vezetést a zalai csapat.
Szünet után neki estek a vendégek a ZTE-nek. Mezőnyfölényt harcoltak ki, helyzeteik is akadtak,de Szappanos többször is bravúrral védett. A vendégek tervezték a kontrajátékot, de a ZTE-nek jött be. Egy gyors ellentámadásból növelte előnyét a hazai együttes , kellett is, mert szorongattak s a szigetszentmiklósiak. Főleg Króner oldalán voltak veszélyesek. A második gól után is rohamoztak a vendégek, de egy újabb kontra végén fölényessé vált a ZTE győzelme.
Magabiztos győzelemmel kezdte a tavaszi idényt az egerszegi csapat. A játék képe alapján azonban nem volt ekkora különbség a két csapat között.
Értékelés:
Csank János, a ZTE vezetőedzője: - A nehéz körülmények ellenére a maximumot hoztuk ki ebből a mérkőzésből. Gratulálok játékosaimnak és az ellenfélnek is, amely a vártnál sokkal jobban játszott.
Vágó Attila, a Szigetszentmiklós vezetőedzője: - Az első félidőt majdnem sikerült 0-0-ra lehozni. Nem tudom, hogy a játékvezető miért hosszabbított ennyit. Fordulás után a ZTE buta hibáinkat jól használta ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban