Archivum
Zöld jelzés a zarándokközpontnak
Megszületett a kormányhatározat a Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont létrehozásáról. Mint arról már többször is beszámoltunk a miniszterelnök által tavaly meghirdetett Modern Városok program részeként 2018-ban átadásra kerülhet Zalaegerszeg új kulturális központja. A tervek szerint a beruházáshoz kapcsolódva több más intézmény is felújításra kerül.
Kormányzati támogatás a Mindszenty-múzeumnak
A részletekről a városházán tartott sajtótájékoztatót Vigh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán polgármester. Vigh László elmondta: a kormányhatározat megjelenésével fontos állomásához érkezett Zalaegerszeg fejlődése, az elképzelések immár valósággá válhatnak. Mindszenty József huszonöt évig szolgált a zalai megyeszékhelyen plébánosként. Olyan életutat és munkásságot hagyott hátra, ami méltó a megőrzésre. Sokan úgy látják, hogy Mindszenty tevékenységét még nem lehet elég hitelesen megítélni, hiszen túl kevés idő – mindössze negyven év – telt el halála óta. Az országgyűlési képviselő szerint azonban fontos a kultusz, és hogy megőrizzük emlékét és szellemiségét.
Balaicz Zoltán mindenekelőtt örömtelinek nevezte, hogy a kormány támogatja a Mindszenty-zarándokközpont megépítését, valamint a hozzá kapcsolódó komplex kulturális- és vallásturisztikai fejlesztéseket. A kormányhatározatban 5 milliárd 510 millió forint szerepel a projekt megvalósítására. A város még decemberben kapott 500 millió forintot a Modern Városok program előkészítésére, ebből 163 millió forintot már nevesítettek a Mindszenty-központ létrehozásának első lépéseire, így a projekt teljes összege még ez utóbbi tétellel bővül.
A polgármester elmondta: sokan felteszik azt a kérdést, hogy miért pont a vallási turizmust szeretné erősíteni a város. Az idegenforgalmat érintő piackutatások szerint az utazások 27 százaléka világszerte vallási- és spirituális helyszínekre irányul. Ez a szám pedig az 1980-as évektől növekvő tendenciát mutat. A tervek szerint néhány éven belül létrejöhet az úgynevezett Mária-út, mely Csíksomlyót kötné össze Mariazellel. A zarándokút egyik kiemelt regionális központja pedig Zalaegerszeg lenne.
A Mindszenty-központ létrehozásának gondolatát erősíti az is, hogy a Vatikánban folyamatban van Mindszenty József boldoggá avatása. Ezzel pedig még népszerűbbé válhat a zalaegerszegi zarándokközpont.
A projekt részleteivel kapcsolatban Balaicz Zoltán úgy nyilatkozott: a programnak több eleme is van, melyek a belváros és a turizmus fejlesztését egyidejűleg szolgálják. A múzeum szomszédságában épülne meg maga a Mindszenty-múzeum. Itt a néhai plébános és hercegprímás életútját bemutató tárlat, valamint egy 20. századi vallásüldözést bemutató kiállítás is nyílna. Az épületben ezenkívül konferenciaterem, irodák, oktató- és közösségi termek is helyet kapnak. A projekt részeként sor kerülne továbbá a Göcseji Múzeum teljes felújítására, a Mária Magdolna plébániatemplom –és hivatal épületeinek rekonstrukciójára, valamit a kvártélyház felújítására is. Itt egy Zala megye történetét bemutató kiállítóhely is létesülne. A program elemeként szintén megújul a botfai Hűvös kastély is. A bíróság mögött pedig új parkolóház létesülhet.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a 2016-os év az előkészületeké lesz, a jövő év pedig a kivitelezésről szól majd. A tervek szerint így 2018-ra elkészülhet a város új kulturális központja.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban