Archivum
Ha megszólal az agyag
A természet erőinek látomásaiból áll össze Benkő Ilona Munkácsy-díjas keramikusművész Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben nyílt tárlata. A teremtett világ bűvöletében című kiállítás érdekessége, hogy több mint félszáz azonos méretű, és jórészt kék színű képből tevődik össze.
Kékség és teremtett világ a zsinagógában
Képből igen, hiszen ahogy a tárlatot megnyitó Németh János Kossuth-díjas keramikusművész fogalmazott: tulajdonképpen festményeket látunk, egy keramikus festő alkotásait. A kerámiaművészet olyan, mint egy kórus, sok dologból tevődik össze. Ennek egyik "szólama" amit Benkő Ilona képvisel. Alkotómunkája során megszólal az agyag, s kifejezi a teremtett világról, a természet csodáiról vallott gondolatainkat. Domborműveknek is felfoghatók ezek a képek, mert kilépnek a térbe, ám mégis finoman, "rajzosan" készültek. Plasztikájuk van, amit a csodás színek csak tovább erősítenek.
Benkő Ilonának sok arca van, nemcsak kerámia festményeket, hanem szobrokat, vázákat is készít. Ízelítőül a zsinagógában is látható ezekből a művekből.
Németh János szerint az alkotó magas szinten, lelkével hozza létre plasztikus cserepeit, melyekkel a tűz és az agyag hangján szólítja meg a mi lelkünket is.
A tárlat március 25-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban