Archivum
A szépség igézete
Átmenetileg Budapestre költöztek Németh János legjelentősebb munkái. Még a Göcseji Múzeum épületében található látványraktár és kiállítóhely is kiürült egy bő hónapra. A Kossuth-díjas keramikusművésznek a Pesti Vigadó galériájában nyílt életmű-kiállítása.
Németh János tárlata a Vigadóban
Az alkotó 2014-ben ünnepelte 80. születésnapját, s ekkor kapta meg a "nemzet művésze" kitüntető címet, illetve a Kossuth-díjat is. Már akkoriban megfogalmazódott egy nagyobb fővárosi kiállítás gondolata, melyet most sikerült megvalósítani. Január 18-án rengeteg barát, pályatárs és tisztelő látogatott el a Vigadó tárlatnyitójára. A rendezvényen részt vett többek között Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége is. De dr. Gyimesi Endre, és Gyutai Csaba, a város korábbi polgármesterei is ellátogattak az eseményre.
A Föld-Ember című tárlaton közel hetven mű szerepel, a kezdeti időszak aratókorsóitól és butéliától kezdve a később született domborművekig, szobrokig. Szinte az összes jelentős – és a zalai szemnek már ismerős – alkotás a kiállítótérbe került. A Vigadó galériáját a vendégeket köszöntő Fekete György MMA elnöke egyenesen az ország első számú kiállítóhelyének, az épületet pedig a magyar művészetek házának nevezte. Mint fogalmazott: különös hely a Vigadó, hiszen öt alkalommal verte szét háború, vagy építészeti tapintatlanság. Az épület azonban élő anyag, annál is inkább, mert hihetetlen mennyiségű alkotást gyűjtött magába; világraszóló magyar művészeti teljesítményeket.
A művészeti akadémia elnöke szerint Németh János egy korszerű művész, sőt "egyszerűen zseniális". Azt pedig nem kell eldöntenünk, hogy szobrász, keramikus, vagy iparművész-e.
A tárlatnyitón köszöntőt mondott még Balaicz Zoltán polgármester, valamint Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke is. A polgármester néhány személyes emlékkel idézte meg Németh János alakját és munkásságának néhány évét. Mint mondta: egész művészetét Göcsejhez, Zalához, valamint a magyarsághoz való kötődés jellemzi.
A tárlatot megnyitó Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész felidézte a keramikusművésszel való "ősrégi ismeretségét". Megemlékezett arról is, hogy hány híresség fordult meg annak idején Németh János műtermében (például Keresztury Dezső költő, Sinkovits Imre színművész). A szobrászművész szerint Németh János az ősök mesterségét formálta művészetté. A szépség igézetével él és alkot. Egy dolgos, meg nem alkuvó életút áll mögötte, amiért méltán vált a nemzet művészévé.
A megnyitó alkalmával Sztarenki Pál, a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője felolvasta Juhász Ferenc Németh Jánoshoz írt Ősteremtő boldog áldozat című vers-prózáját.
Végül pedig maga a keramikusművész is szót kért, aki meg is hatódott a sok dicsérettől, biztató és kedves szónoklattól. Úgy fogalmazott: hívhatják őt korszerűnek, vagy korszerűtlennek, az biztos, hogy a gonoszság elé nem tud tükröt tartani. Inkább a terrakotta melegével, a kemencében izzó tűz és a szeretet erejével kíván figyelmeztetni mindnyájunkat, hogy maradjunk meg embernek.
A kiállítás február 21-ig látogatható a Vigadó 5. emeleti galériájában.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét Zalaegerszegen