Archivum
Képeskönyv a városról
Zalaegerszeg értékei címmel jelent meg Seres Péter fotóriporter képeskönyve, melynek anyagához, illetve az egyes fejezetekhez dr. Gyimesi Endre történész, a város volt polgármester írt rövid várostörténeti kommentárokat, és más érdekességeket.
A kötetet Balaicz Zoltán polgármester, és a szerzők mutatták be a város dísztermében. Elhangzott: a kiadvány Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulója alkalmából jelent meg, jelképesen 130 oldalon. A fotók zöme 2015-ben készült, de korábbi fényképek is bekerültek a válogatásba. A könyv Seres Péter szemszögéből mutatja be a város természeti értékeit, épített örökségét, műemlékeit, szobrait, sport- és kulturális életét; kitérve a hagyományápolásra és a fontosabb rendezvényekre is. Az album a fotós és a történész közös munkája, hiszen annak felépítését és főbb tartalmi elemeit közösen alakították ki.
A képeskönyv magyar és angol nyelven a népművészeti boltban kapható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért