Archivum
Továbbképzés jubileumok jegyében
Idén 25 éves fennállását ünnepli a B.L. Agrokem Kft. A mezőgazdasági kereskedelmi és integrátori cég a közelmúltban 20. alkalommal szervezte meg termelői számára téli szakmai tanfolyamát. A rendezvénynek így már huszadszor adott helyet az alsópáhoki Kolping Hotel, amely idén 20 éves.
25 éves fennállását ünnepli a B.L. Agrokem Kft.
– A jubileumok szerencsés találkozása örömmel töltötte el a résztvevőket, ami egyben szakmai továbbképzésünk töretlen voltára is utal. Mindez túlmutat az egyszerű munkakapcsolaton, hiszen kijelenthetjük, hogy az elmúlt 25 illetve 20 évben egy összetartó közösség alakult ki az integrátori együttműködésen belül – értékelt Babocsay Zsuzsanna, a kft. ügyvezető igazgatója. – Kölcsönös bizalomra épül kapcsolatunk a Kolping Hotellel is, melynek fejlődését cégünkkel együtt kísérhettük figyelemmel az elmúlt 20 évben. Negyedszázados működésünk egyúttal azt is jelenti, hogy generációváltáshoz érkeztünk. Termelőink között egyre több a frissen végzett fiatal, aki igyekszik átvenni szüleitől, rokonaitól a stafétabotot. Miután az egyetemi, főiskolai képzés nem éppen gyakorlatorientált, tanfolyamunkon hasznos gyakorlati ismereteket szerezhetnek előadóinktól és a jelentős tapasztalattal rendelkező kollégáktól.
– Az előző évekhez hasonlóan építettük fel ez évi továbbképzésünk tematikáját, melyben hangsúlyosan szerepelt az új növényvédelmi szabályozás – vette át a szót Simonfalvi Elemér ügyvezető igazgató. – A törvény eddig is szigorúan szabályozta a növényvédő szerek használatát. Az új rendelet ezen is túllép. Ugyanis túl nagy felelősséget ró a növényorvosra, akinek engedélyét, ha hibázik, visszavonja a hatóság, ami eddig "csak" visszavonható volt. Mindez minket, kereskedőket is aggodalommal tölt el, nagyobb adminisztrációs terhet tesz az ágazatra, ami inkább hátráltatni, mint segíteni fogja a növényvédelmi tevékenységet.
Tavalyi évünk sikeresnek mondható, mivel cégünk forgalma szép emelkedést mutatott, miközben az országos piac stagnált. Ez több tényezőnek is köszönhető, de elsősorban a szója vetésterülete növekedésének. Partnereink előrejelzése szerint a szója idén is sikeres lesz. Az elmúlt évben a hozamokkal különösebb probléma nem volt, a felvásárlási árakkal annál inkább, különösen a kukorica és a takarmánygabona tekintetében. Az járt jól, aki betakarításkor eladta, mert most még olcsóbb.
Jó hír, hogy a műtrágyaárak jelentősen csökkentek. Az orosz embargó és az energiahordozók árcsökkentése miatt akár még túlkínálat is várható. A kukorica-vetőmag piacán 15–20 százalékos viszszaesés látszik, emiatt a fajtatulajdonosok között éles verseny kezdődött el. Ez szintén a gazdáknak kedvez. A növényvédő szerek árában 3-3,5 százalékos emelkedés várható, ugyanakkor lesznek termékek, melyek ára csökken. Mindenképpen jó hír, hogy a termelés finanszírozásához a banki jó kondíciójú integrátori hitelek cégünkön keresztül továbbra is elérhetőek.
Az integrátori körön belül főleg repce, szója, prémium búza valamint magas olajsavas napraforgó termeltetése folyik. Az Agrokem Kft. számára a jól megválasztott termeltetési szerkezet meghozta az eredményeket a jövőbeni bővülés lehetőségével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknekMegszépül a zalaegerszegi vasútállomással szemközti terület -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiA szezon legjobbjait köszöntötte a vármegyei Kosárlabda SzövetségÍró-olvasó találkozó, majd szünet az Apáczai-tagkönyvtárban