Archivum
Civil összefogással
Minden lehetséges módon szorgalmazná az egységes balatoni statisztikai régió megteremtését a Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége. Erről legutóbbi, siófoki ülésén döntöttek a szervezet képviselői. A tanácskozáson szó volt a balatoni zagyterek hasznosításáról is, ami szintén évek óta visszatérő téma a tóparton.
A balatoni civil szervezeteket tömörítő, és létszámában egyre gyarapodó BCSZSZ közgyűlésén több hozzászóló is sérelmezte, hogy a balatoni kiemelt üdülőövezetbe mind a hazai, mind pedig az uniós forrásokból jóval kevesebb jutott, mint az ország más turisztikai régióiba.
Véleményük szerint a mostani költségvetési tervezetben sem kap kellő hangsúlyt a tó és környéke, a Balaton Fejlesztési Tanács számára sem áll majd rendelkezésre megfelelő keret a térségi célok megvalósításának segítéséhez. A BCSZSZ azt a korábban már felmerült kezdeményezést szeretné elérni alapítása óta, hogy a Balaton és térsége végre egy régió lehessen.
Ma már mindenképpen változtatnának azon a – korábban általuk is támogatott elképzelésen –, miszerint a 179 települést magába foglaló térség önállóságáért kell küzdeni. Ez már csak azért is nehezen kivitelezhető, mert az unió elvárásai szerint, szemben a balatoni települések 280 ezer állandó lakosával, legalább 800 ezer ember kell, hogy alkosson egy régiót. Az újabb terv szerint ez megoldódna azzal, hogy ha Veszprém, Zala és Somogy megye kerülhetne közös régióba.
Az elképzelésről a szövetség képviselői hamarosan egyeztetnek a három érintett megye vezetőivel is. A szövetség emellett nem csupán részvételi, hanem szavazati jogot is szeretne a Balaton Fejlesztési Tanácsban. Elképzeléseik között szerepel az is, hogy kezdeményezik egy egységes balatoni civil alap megteremtését, mely a pályázati önerők előteremtéséhez nyújtana segítséget a tóparti egyesületeknek, alapítványoknak – tájékoztatott Gál Lajos, a BCSZSZ elnöke.
A régiós tervek mellett évek óta visszatérő téma a balatoni zagyterek hasznosítása is. A kilenc közvetlenül érintett település: Aszófő, Balatongyörök, Balatonfenyves, Balatonfűzfő, Balatonkeresztúr, Gyenesdiás, Keszthely, Siófok és Vonyarcvashegy önkormányzata számos beadványt megfogalmazott már ezzel kapcsolatban, egyelőre eredmény nélkül. Legutóbb Gál Lajos a Balaton-felvidéki Nemzeti Park tanácsülésén kezdeményezte e települések nevében az együttműködést.
Korábban már beszámoltunk róla, a mintegy 200 hektár állami tulajdonú terület, ahová korábban a Balaton kotrásakor szállították a mederből kitermelt anyagot. Ezek a zagyterek mára beteltek, és kezelésük nem tisztázott. A települések szívesen hasznosítanák az értékes, közvetlenül a part mellett húzódó, a jelenlegi helyzetben ma már csak gondot okozó sávokat, ám megfelelő szabályozás hiányában ez nem lehetséges.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért