Archivum
Évente 18 millió kilométer
A közelmúltban a Hevesi Sándor Színházban tartotta 60. születésnapját a Zala Volán Zrt. Zalatnai László vezérigazgató (képünkön) köszöntötte a meghívott vendégeket – köztük országgyűlési képviselőket, polgármestereket, a Volán vállalatok vezetőit és a cég munkatársait –, majd szólt a vállalat alakulásáról, felidézte az elmúlt évtizedeket, beszélt a jelenről és a jövő elvárásairól is.
A Zala Volán elődje, a Zalaegerszegi Teherfuvarozási Nemzeti Vállalat 1950. október 1-jén alakult, 24 tehergépjárművel. A fuvarozással foglalkozó vállalat számos átalakuláson ment keresztül, igazán ismertté 1970-től válik Volán 16. számú vállalat néven. A 80-as évek vége felé a gazdasági változások hatására a cég szervezeti felépítése korszerűsödött, 1990-től tisztaprofilú, tömegközlekedésre – utasszállításra – szakosodott szervezetté vált.

1992. december 31-én az állami vállalat részvénytársasággá alakult. Míg 1960-ban száz darab autóbusszal rendelkezett a cég, ma már 300 autóbuszával közel 45 millió utast szállít évente. A Zala Volán Zrt. jelenleg 96,6 százalékban állami tulajdonú, 3,4 százalék a dolgozói részvény. Zalatnai László húsz éve irányítja a 2,3 milliárd jegyzett tőkéjű céget. Árbevételük az idei évben eléri a 10,4 milliárd forintot.
A vezérigazgató elmondta: a megye 258 településén naponta megfordulnak, a helyközi vonalaik hossza 1700 kilométer. Zalában 94 zsákfalu van, kevés lakossal. 136 településen élnek ötszáz fő alatt, míg kétezer fő felett mindössze hat településen. Ezek figyelembevételével kell terveznie a vállalatnak, mivel például a 94 zsákfalu lakóinak utaztatása a „nagyon veszteséges” tevékenységbe tartozik. Profitot a távolsági közlekedés hoz a Zala Volánnak, amely bevételeinek 55 százaléka származik a személyi közlekedésből.
Zalatnai László hozzátette: az évente 18 millió kilométert teljesítő autóbuszparkjuk technikai színvonala kiemelkedik a többi közlekedési cég sorából: a Mercedes Connecto, a Setra, Volvo, Rába Contact – mind a világ élvonalába tartoznak, és ezekkel naponta találkoznak az utasok a megyében, Magyarországon és külföldön egyaránt.
Sok-sok változáson ment keresztül a Zala Volán az elmúlt évtizedekben. Míg a 80-as években 3700 embernek adott munkát, ma ezerfős a dolgozói létszám. Az első autóbusz-pályaudvar Hévízen épült, majd 1965-ben Zalaegerszegen, 1972-ben Lentiben, 1973-ban Nagykanizsán, 1977-ben Letenyén és Zalaszentgróton. Érdekességként hangzott el, hogy az első autóbusz helyi járatot Nagykanizsán 1952-ben az akkori jogelőd, a MÁVAUT indította el.
A Zala Volánnak négy várossal van közszolgáltatási szerződése, kapcsolatuk a két megyei jogú várossal és valamennyi településsel jó, emelte ki a vezérigazgató, aki sikeresnek értékelte a vállalat elmúlt több mint fél évszázadát. Ezért köszönet illeti az elődöket, és valamennyi volános munkatársat.
A jövőről szólva elmondta: fontos a minőségi fejlesztés, a folyamatos innovációs tevékenység, és szükségük van a biztos jövőképre is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttKönyvtári kihívás az olvasás népszerűsítéséért