2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

Káli Csaba

Gyermeki ártatlanság, ideológiai nevelés
egyszervolt

Gyermeki ártatlanság, ideológiai nevelés

Életkorunktól függően, kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindannyian a szocializmus gyermekei vagyunk. Még a legfiatalabb korosztály sem bújhat ki alóla teljesen, hiszen szüleik, nagyszüleik még biztos, hogy eltöltöttek néhány évet vagy évtizedet a rendszerváltozás előtti időszakban.
Levéltári évkezdés Vajda-hagyatékkal
egyszervolt

Levéltári évkezdés Vajda-hagyatékkal

A levéltárhoz került Vajda József zenepedagógus, népzenegyűjtő hagyatékának egy része. A főleg személyes iratokból, fotókból álló dokumentumokat az 1998-ban elhunyt népdalgyűjtő fiai, Vajda László és Vajda István adták át az MNL Zala Megyei Levéltárának.
Lezártnak hitt kutatások anyagai bővültek
egyszervolt

Lezártnak hitt kutatások anyagai bővültek

Kétévente számolnak be a megyében működő közgyűjtemények munkatársai az intézményekben zajló aktuális kutatásokról. A több mint harminc évvel ezelőtt életre hívott Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napok szervezője idén a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára volt.
Nemcsak tudományos, olvasmányos is
olvass!

Nemcsak tudományos, olvasmányos is

A középkori Zala megye templomainak történetétől kezdve, egészen a bazitai TV-torony 1970-es felépítéséig kalandozhatunk a megye és a város múltjában egy új levéltári kiadványnak köszönhetően.
Felújítják a kvártélyházat: új nyílászárók és „barokk sárga”
köztér

Felújítják a kvártélyházat: új nyílászárók és „barokk sárga”

Megújul a kvártélyház és a hozzá szervesen kapcsolódó levéltár épülete. Az eredetileg katonák, majd megyei tisztségviselők szálláshelyeként funkcionáló ház 1765-ben épült. Az idők folyamán többször is bővítették, és funkciója is változott. Az ingatlan bár két házszám alatt szerepel (Széchenyi tér 3. és 5.) mégis egységesen kezelik, hiszen belül egy összefüggő épületről van szó.
Iratok az örökkévalóság számára
kultúra

Iratok az örökkévalóság számára

A tavalyi eredmények, az idei tervek és a 2019-ben induló országos e-ügyintézés is szóba került a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának hagyományos kultúra napi sajtótájékoztatóján. Az esemény vendége ezúttal dr. Mikó Zsuzsanna, az MNL általános főigazgató-helyettese volt.
Városvezetők nyomában
egyszervolt

Városvezetők nyomában

Zalaegerszeg város egykori vezetőinek életútját és munkásságát foglalja össze a napokban megjelent Városbírók és polgármesterek című, fotókkal gazdagon illusztrált tanulmánykötet.
Családi ereklyék és virtuális tárlat
kultúra

Családi ereklyék és virtuális tárlat

Idén ünnepeljük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170., valamint az első világháború befejezésének 100. évfordulóját. A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára mindkét jeles dátumra megemlékezik ebben az évben.
Előadások az 56-os események emlékére
egyszervolt

Előadások az 56-os események emlékére

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emlékére szervezett történelmi emlékestet a Zalaegerszeg Barátai Egyesület. A Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben megrendezett eseményen Bali Zoltán elnök köszöntője után Káli Csaba történész, az MNL Zala Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese, és Ötvös István történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja tartott előadást.
Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok
kultúra

Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok

1986-ban került sor az első zalai közgyűjteményi szakmai napokra, mely azóta is a megyében működő kulturális intézmények egyfajta seregszemléje. A legfrissebb kutatási eredményeket ismertető előadássorozatra kétévente kerül sor.
A kőtábla két oldala
köztér

A kőtábla két oldala

Azt régóta tudjuk, hogy az éremnek két oldala van, azonban hogy alkalmanként egy emlékműnek is lehet, az a laikusok számára elég meglepő. Történészek számára már kevésbé, főleg ha az „előlapon” és a „hátlapon” két korszak szimbolikája jelenik meg.
Tudományos konferencia az egykori városvezetőkről
egyszervolt

Tudományos konferencia az egykori városvezetőkről

Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából rendezett a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára az önkormányzattal közösen várostörténeti konferenciát.
Évfordulók és évértékelés a levéltárban
egyszervolt

Évfordulók és évértékelés a levéltárban

A magyar kultúra napjához kapcsolódva rendezte meg hagyományos – immár 17. – évindító sajtótájékoztatóját a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Zala Megyei Levéltára. Szó esett az előző év eredményeiről, az idei tervekről, ezenkívül a Zalai Gyűjtemény kiadványsorozat legújabb kötetét is bemutatták.
Sztálinizáció, lakáshiány és nőügyek
egyszervolt

Sztálinizáció, lakáshiány és nőügyek

A lakosságszám jelentősen nőtt; egy évtized alatt 13 ezerről 18-20 ezerre. Megváltozott a településkép, új városrészek alakultak. A gyárak, üzemek létesítésével pedig olyan termelési kultúra érkezett a városba, ami korábban nem volt ismert. Az 1950-es évekbeli Zalaegerszegen járunk, mely Káli Csaba szerint egy impulzív korszak volt a megyeszékhely életében.
Diktatúra a „hosszú ötvenes években”
egyszervolt

Diktatúra a „hosszú ötvenes években”

Rendhagyó konferenciával emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40