Vezető hírek
Városvezetők nyomában
A megjelenés nem előzmények nélküli: a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának szervezésében tavaly a város első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából, ugyanezzel a címmel sor került egy tudományos ülésre. A város napjához kapcsolódó konferencián a levéltár és a Göcseji Múzeum történészei ismertették a témában zajló legfrissebb kutatási eredményeket. A 18. századtól, egészen az 1950-es évekig elemezve az egykori városvezetők tevékenységét. A mostani kötet az ülés anyagából, illetve a tanulmányokat illusztráló fotókból tevődik össze.
Kötetben a városbírók és polgármesterek életútja
A kiadványt dr. Gyimesi Endre történész szerkesztette (aki a kötetben a 20. század első felének három polgármesteréről értekezik), a könyvterv és a nyomdai előkészítés Seres Péter munkáját dicséri. A könyv további szerzői Kapiller Imre, Csomor Erzsébet, Foki Ibolya, Megyeri Anna, Béres Katalin, Paksy Zoltán és Káli Csaba, akik az egyes városvezetők életútján keresztül Zalaegerszeg fejlődésének, vagy éppen megtorpanásának legfontosabb időszakaiba is beavatják az olvasót. Megjelenítve közben az országos, vagy a nemzetközi politikai helyzet településre gyakorolt hatását is.
Dr. Gyimesi Endre a tanulmánykötetet bemutatva utalt rá: a már ismertebb nevek (Kovács Károly, Botfy Lajos, Czobor Mátyás) mellett, nagyon sok várostörténeti újdonság és érdekesség olvasható, és a képek között is vannak ritkaságok. Kapiller Imre és Csomor Erzsébet jóvoltából megelevenedik a városbírók időszaka. Ezenkívül sikerült korabeli fotót találni Várhidy Lajos (1900-1907), dr. Korbai Károly (1908-1915), dr. Keresztury József (1915-1918) és dr. Tamásy István (1936-1944) polgármesterekről. Utóbbi tevékenységéről korábban alig tudtunk valamit, most pedig életútjának és városvezetői munkájának jó részét nyomon követhetjük, a nem túl boldog végkifejletig.
Ez is jelzi, hogy a tanulmányokat olvasva megannyi sors elevenedik meg előttünk; sikerek, kudarcok, bukások, nagyszabású tervek és meghiúsult álmok. Melyek hátterében egyéni döntések, vágyak, vagy párt- és lobbiérdekek éppúgy állhatnak, mint a nagypolitikához kapcsolódó események, melyek hatása vidékre is lecsapódott. Jó példa erre a II. világháború utáni időszak, amikor a fokozatosan egy párt kezébe koncentrálódó politika teljesen átvette az uralmat a közigazgatás felett. A tanácsrendszer kiépülése előtti év (1949-50-ben) többek között amiatt is érdekes, hogy a város egyetlen női polgármesterének mozgalmas életútjába is betekintést nyerhetünk – fogalmazott a szerkesztő.
A könyvbemutatón elhangzott: az önkormányzat által támogatott kiadvány 650 példányban jelent meg, és bár kereskedelmi forgalomba nem kerül, a könyvtárakba, levéltárba, közintézményekbe eljut, így bárki számára hozzáférhető.
A megjelenést üdvözölte Balaicz Zoltán polgármester is, aki elmondta: több született, mint egy egyszerű tanulmánykötet. Látványosabb, olvasmányosabb és a laikusok számára is befogadhatóbb írásokat tartalmaz, mint sok korábbi kiadvány. A megértést segíti a kötetben megjelent 160 fotó is. Az efféle könyvek mindig kicsit a jövőnek is szólnak, hiszen városvezetőként érdemes elgondolkodni azon is, hogy vajon harminc-negyven év múlva hogyan értékeli majd az utókor a mostani időszak polgármestereinek munkáját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tájékoztatás a Városi Ügyfélszolgálati Iroda nyitvatartási idejérőlTájékoztatás augusztusi ügyfélfogadási rendrőlPalumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnokMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér Hattyú -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A párizsi olimpián a zalai szív is megdobbanA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenKádár-kockák művészi megközelítésbenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttMegújult az Apáczai MK fűtési rendszereVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portán