sport

zete
ZTE 100
Sajtótájékoztató keretében számoltak be a ZTE jubileumi emlékprogramjáról. Balaicz Zoltán polgármester elmondta, száz esztendő alatt a lokálpatrióta kötődés egyik szimbóluma lett a ZTE, melynek 18 szakosztálya 1920-2020 között számos emlékezetes pillanattal, örömmel, büszkeséggel és legendás sportolókkal ajándékozta meg a várost és a nemzetet.
Ante Nazor lesz a ZTE KK új vezetőedzője
A ZTE KK szakmai vezetőinek sikerült a mai nappal megállapodni a csapat új vezetőedzőjével, aki a horvát Ante Nazor lesz.
Már nem Bencze Tamás a ZTE KK vezetőedzője
A Zalakerámia ZTE KK vezetősége a mai napon ismét értékelte a csapat bajnoki szereplését. Az elmúlt időszakban várt eredmények elmaradása miatt klubunk úgy döntött, hogy változást eszközöl a vezetőedzői poszton.
sport
Ninja Ovi Zalaegerszegen
Nem előzmények nélküli, de most úgy tűnik talajt fogott Zalaegerszegen a legkisebbek küzdősportja, a Ninja Ovi-ra keresztelt, egészen kisgyerekeknek szánt kickbox. A néhány hónapja működő csoportot a közelmúltban látogattuk meg.

sport
Sikeresek a Belső Utak Iskolája harcművészei
Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi Belső Utak Iskolája harcművészei a Dunakesziben megrendezett Tradicionális Kung-fu és Wushu Magyar Bajnokság II. fordulóján, ahogy tavasszal az első fordulón is. A csapat felkészítőjével, Darab Ferenc mesterrel beszélgettünk.

sport
Futball és más szabadidős rendezvények
Megújult a Páterdomb LSC Zala utcai székháza, mely ezentúl Windoor Sport- és Szabadidőközpontként működik. A hasonló néven létrejött nonprofit kht. nemcsak befogadta régi-új otthonukba a páterdombi focistákat, hanem tíz évig ingyenes használatot is biztosít a csapatnak.

sport
Ocean's Seven világrekord
Mányoki Attila hosszútávúszó augusztus 26-án, 6 óra 39 perckor kezdte meg az Ocean's Seven utolsó állomásának átúszását, Észak-Írországból Skóciába. Ezt a szakaszt a legnehezebbként tartják számon az egész sorozatban.

életmódi
Vízen az első sárkányhajó Gébárton
A Gébárti-tó környéke az idén nyáron tobzódik az újításoktól. Többek között a gát felőli részen kajak-kenu kikötő is létesült. Július közepe óta itt száll vízre a város első sárkányhajója is, heti két alkalommal. Ekkor folynak az edzések.
életmódi
Női "zsonglőrködések" a családért
Hogyan lehet helyesen etetni, aktivizálni, öltöztetni a családot? Miként lehet anyaként a szűkösebb idő, energia és anyagi lehetőségek mellett is minél ideálisabban megvalósítani ezen célokat? Erről is beszélgettek a Születés Hete rendezvénysorozat részeként az Egészségfejlesztési Irodában tartott délutánon a meghívottak.
életmódi
Töltődj fel! Fitneszpark Gyenesdiáson
Nyolc elemből álló fitnesz parkot adtak át Gyenesdiáson. A beruházás a Balatoni Fejlesztési Tanács által meghirdetett „Településfejlesztési beruházások támogatására” kiírt pályázatból, illetve felerészt önkormányzati önerőből 11,2 millió forintból valósult meg a Kárpáti korzón.
sport
Készülődés az NBI-es szezonra
Szerdán a ZTE Arénában sajtótájékoztatón tett felhívást Vigh László országgyűlési képviselő. A ZTE FC labdarúgócsapatának felkészülése az NBI-es szezonra éppoly fontos, mint a játéktér és a szurkolók fogadására alkalmas stadion felkészítése. Ennek apropóján a ZTE FC vezetése és az országgyűlési képviselő ismertette azokat a szükséges átalakításokat, amelyek alapvetően a szurkolók biztonságát szolgálják.

sport
Restart Fesztivál spirituális programokkal
Hétvégén olimpiai kvalifikációs nemzetközi hegyi kerékpárversennyel veszi kezdetét az idei Restart Fesztivál. A verseny- és szabadidős sportokra koncentráló rendezvénysorozat fő eseményeire azonban július 4-7 között kerül sor.
életmódi
Futás az értéktárban
Rohanó világban élünk, de van, akinek a futás, mint egészségmegőrző tevékenység tartozik a napi rutinjához. Sőt e köré közösségépítő módon egyesületet is szervezett. Mézes Tibor Sólyom futónagykövettel beszélgettünk.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vasverő műhely (2), Sormás (5), Vadászati Múzeum (4), Határon túli magyarok támogatása (1), Mesterek vacsorája (1), Megyeháza Klub (3), Azáleás völgy (5), Buddha (1), önvédelmi tanfolyam (1), Agenda 2030 a Fenntartható Fejlődésért (1), Fúvószenekar (8), MOL-Új Európa Alapítvány (1), Hőlégballonos sétarepülések (2), szakképzett munkaerő (1), fedett közösségi tér (2), Verseny (17), Festetics pince (1), Növényvédelem (6), Szent Mihály- templom, Lenti (6), PIACI SZEZONNYITÓ (1)