Vezető hírek
Deák és kortársai a legújabb kutatások tükrében
Konferencia a politikus születésének 220. évfordulóján
A konferencia főszervezője a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Zala Vármegyei Levéltár voltak, a helyszín pedig emblematikus, hiszen a Zalaegerszegi Törvényszék dísztermében, vagyis az egykori vármegyeháza termében indult Deák politikai pályafutása. A két szervező intézmény részéről Bekő Tamás levéltáros asszisztens, Kiss Gábor főkönyvtáros és Molnár András történész, a levéltár igazgatóhelyettese tartottak előadást, de a Göcseji Múzeum főmuzeológusa, Béres Katalin is beszámolt egy újabb kutatás eredményéről.
Bekő Tamás, Gyimesi Endre és Sorok Norbert
A zalai közgyűjtemények munkatársain kívül prof. dr. Hermann Róbert történész (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum), prof. dr. Deák Ágnes tanszékvezető, egyetemi tanár (Szegedi Tudományegyetem), dr. Cieger András osztályvezető (Történettudományi Intézet), dr. Schwarczwölder Ádám tudományos munkatárs (Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár) volt jelen a tanácskozáson. Dr. Völgyesi Orsolya tudományos főmunkatárs (Történettudományi Intézet) és dr. Pajkossy Gábor nyugalmazott egyetemi docens (ELTE BTK) betegség miatt ugyan nem tudtak jelen lenni, de megküldött előadásaikat felolvasták a rendezvényen.
A konferenciát dr. Sorok Norbert, törvényszéki elnök nyitotta meg, kiemelve: Deák szelleme örök, tisztelete ennyi év után is töretlen. Tudása, higgadt, józan gondolkodása ma is példaértékű. A tudományos ülés apropója születésének 220. évfordulója. Ehhez kapcsolódóan a díszterem előtti folyóson egy kiállítást is berendeztek hat tárlóval, mely a törvényszék Deákkal kapcsolatos irataiból, könyveiből válogat.
Molnár András és Gyimesi Endre a tanácskozás előtti percekben
A rendezvényen köszöntőt mondott Balaicz Zoltán polgármester, utalva arra, hogy az elmúlt években sikerült kialakítani a városban az évfordulók kultúráját. Minden jeles dátumot ünnepségekkel, konferenciákkal, kiállításokkal vagy éppen különleges kiadványokkal ünneplünk, méltó emléket állítva a nagy elődöknek – fogalmazott.
A tudományos ülésen dr. Gyimesi Endre történész elnökölt. Az előadások felvezetéseképpen elmondta: a törvényszék díszterme a történelem légkörét idézi. Sok más esemény mellett, Deák Ferenc itt utasította vissza, hogy az 1843-as országgyűlés követe legyen, hiába választották meg.
A fiatal Deák első ismert ábrázolása
A tíz előadó sok új információval szolgált a söjtöri születésű Deák életével, családjával és kortársaihoz (Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Széll Kálmán, Andrássy Gyula és kormánya) fűződő viszonyával kapcsolatban. A hallgatók megismerkedhettek többek között a népes Deák család egymás közötti peres ügyeivel, a korszak örökösödési viszonyaival. De a testvéréhez, nagybátyjához, sógorához kötődő szálakat is felgöngyölítették az előadók. Arra is fény derült, hogy Deák miképp próbált segíteni az 1838-as pesti árvíz károsultjain.
Az előadók egy csoportja
A konferencián Tóth Renáta, a Deák-könyvtár igazgatója mondott zárszót. A tanácskozás előadásai a következő évben kötet formájába látnak napvilágot.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala