Vezető hírek
A doni áttörésre emlékeztek Keszthelyen
A szentmisét bemutató pap kiemelte: akikért most imádkozunk, nem kímélték életüket, azt értünk, a mi épségünkért, testi-lelki javainkért áldozták föl.
A doni áttörés 76. évfordulóján a templomban Kardos József nyugalmazott pedagógus mondta el megemlékező beszédét. Kiemelte: nemcsak a 76 évvel ezelőtti eseményekre, hanem a II. Magyar Hadsereg 1942-43. évi keleti fronti hősi helytállására, a katonák önfeláldozó bátorságú példaadó vitézségére is emlékezünk. 1942 tavaszán Vitéz Jányi Gusztáv vezérezredes vezetésével a 207500 fős 2. magyar hadsereg indult el a keleti: orosz frontra. A hadsereg létszáma később negyedmilliónál többre nőtt. Az elsők között került ki a csatatérre a szombathelyi 3. hadtest nagykanizsai 9. könnyű hadosztálya, amelynek 17. és 47. gyalogezredében harcoltak a keszthelyi katonák is, akik a 3. fogatolt vonatosztály kocsioszlopain értek ki. A katonákat három lépcsőben szállították ki Kurtszk környékére. Hetvenhat éve indította meg támadását a szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban, melynek következtében a 207 ezer fős sereg mintegy százezer katonája vesztette életét, vált hőssé. A magyar katonák hiányos felszereléssel, sokszor téli ruházat nélkül, mostoha időjárási körülmények között tartották magukat a többszörös túlerővel szemben.
A templomkerti koszorúzás előtt id. Kalapos István, a Helikon Versmondókör tagja idézte a Keszthelyi Hírlap 1943. május 22-ei lapszámának tudósítását arról az örömünnepről, amelynek keretében sokezren köszöntötték a vonaton hazaérkezett túlélőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Állami ünnepség Csácsban, a Szent István szobornál25 éves a csácsi Szent István szoborHideg-meleg jótékonysági nap az AquaCitybenKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánA Malom-tavi piknik a zajos rendezvények alternatívájaZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárásKönyvtári nyitvatartásokIdén is Malom-tavi piknikre várják a vendégeket KaszaházánNapelemes e-papír segíti az autóbusszal utazókat a KertvárosbanDiákok tervezték meg a Vizslapark lobogóját top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata