Vezető hírek
Deák Ferencre emlékeztek
Az idézet – a levél további részleteivel együtt – a Deák téren hangzott el abból az alkalomból, hogy október 17-én a "haza bölcsére" emlékezünk, aki éppen 215 évvel ezelőtt született a Zala megyei Söjtörön. A reformkori politikus – majd az első magyar felelős kormány igazságügyminisztere – születésnapján minden évben koszorúzásra kerül sor Zalaegerszegen a róla elnevezett téren.
215 éve született a "haza bölcse"
Deák levelét Boncz Bence olvasta fel
A rendezvény a hagyományokhoz híven a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Deák-szakiskola és a Zrínyi Miklós Gimnázium közös szervezésében valósult meg. Köszöntőt Kiss Gábor könyvtárigazgató mondott. Az ünnepségen a két oktatási intézmény diákjai közreműködtek.
Deák Széchenyinek írott leveléből Boncz Bence tanuló olvasott fel részleteket. Deák Ferenc írásban az akkoriban létrejött Pesti Hírlapra utalva többek között kifejti: „a nap kérdéseit tárgyazó alapos ismeretek részletes fejtegetéseit, s a közértelmességnek terjesztését, és egy szilárdabb, terjedtebb és tisztább közvélemény létrehozását várom én leginkább hírlapjainktól”.
A politikusok után több intézmény képviselője is koszorút helyezett el a szobornál
Az ország és a társadalom állapotáról pedig azt írja levelében: „Nincs nemzet a művelt világon, mely annyi teendőt tűzött volna ki magának, mint a magyar, s valóban szüksége is vagyon reá. És ismét nincs nemzet, melynél a teendők részleteit tárgyazó alapos ismeretek annyira hiányzanának, mint nálunk; s ez nagy részben nevelésünk hibája, és rendszerünké, mely inkább a hiúságot olcsó áron kielégítő nyilvános szónoklatra szoktat bennünket, mint az alapos ismereteknek sok munkát és szorgalmat kívánó megszerzésére.”
A Deák Ferenc szobránál koszorút helyezett el többek között Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, valamint több kulturális és oktatási intézmény képviselője is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata -
rovatunk hírei
Változások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel BazitánÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlóparkElső idegenbeli meccsére készül a ZTE FC Változatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapata top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit ZalaegerszegenÚj útburkolaton járható a Kossuth utca egy szakasza és a Bajcsy-Zsilinszky tér déli oldala