Vezető hírek
Megújult a 48. gyalogezred emlékműve
Az avatáson Balaicz Zoltán polgármester elmondta: 3 millió forintos önkormányzati, és 1 millió forintos pályázati forrásból valósult meg a felújítás, mely illeszkedik a város köztéri alkotások rekonstrukcióját támogató programjához. A közelmúltban az erre elkülönített keretből több leromlott állagú zalaegerszegi szobor is megújult.
A 48. gyalogezred Zrínyi-gimnáziummal szemben álló emlékművét sokan csak I. világháborús emlékműként emlegetik, pedig sokkal több annál. Ezt jelzi a rajta látható két évszám is: 1798., vagyis az ezred alakulásának éve, és 1918. a feloszlás dátuma. A Kisfaludi-dombormű érdekessége, hogy Petőfi Sándor alakja látható rajta, amint utat mutat egy csatába induló katonának. A költő nem véletlenül került a műre, hiszen 1839-41 között ő is ebben az ezredben szolgált.
Az ezred hallhatatlan hőseinek tiszteletére 1934-ben Nagykanizsán állítottak fel egy nagy emlékművet, melyen a fent említett figurák bronzból készült szobrai láthatók. Ezeknek a kicsinyített, plakett változata került egy évvel később Zalaegerszegre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ünnepi kenyérszentelés a zalaegerszegi olai templombanFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előtt -
rovatunk hírei
Göcsej FesztiválFalumúzeum napja 2025.FESTetics ParkfesztiválÉlővilág tábor a Göcseji SkanzenbenFestetics-kastély Éjjel-nappalZALAKAROSI BORNAPOK 2025.SPAMALOT, avagy a Gyalog galopp musicalKeszthelyi BorFeszet - 33. Zalai BorcégérKrimi a javából - interaktív nyomozós városnézős sétaEgerszeg Búcsú 2025. top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterFelavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanMóra Ferenc-díjban részesült Béres Katalin történész, főmuzeológusKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeZalaegerszegre érkezett a gondosóra országjárás