Vezető hírek
Elkezdődtek a Hair próbái Zalaegerszegen
Kultikus musical a Kvártélyház Nyár repertoárján
A rendező szerint ma is van időszerűsége a műnek, és örül, hogy összeállt az a stáb, akivel színpadra viheti az előadást. Annál is inkább, mert Máriás Zsolt zenei vezetővel már régóta tervezték, hogy a nyári színház keretében bemutatják a musical-t.
A Hair-nek van egy mitikus története, ami a béke iránti vágyról, a szeretetről, az együvé tartozásról szól. Akik pedig a szocializmus idején voltak fiatalok itt Kelet-Közép Európában, a szabadság eszményével is azonosítják a darabot – tette hozzá a rendező. Emellett a vágyott és valós fiatalságérzés, a kívülállás és a szerelem is nagyon erősen jelen van a sztoriban.
Az előadás jelmeztervezője Szőke Julianna lesz, aki a darab születésének korszakát (az 1960-as évek végét) idézve nagyon színes ruhákat álmodott meg. Ezzel harmonizál majd a Szili Péter és Tompagábor Kornél tervezte díszlet is.
A főbb szerepekben többek között Bot Gábort/Szaszák Zsoltot, Támadi Anitát/Magyar Elektrát, valamint Hertelendy Attilát láthatja a közönség. A koreográfus Kósa Ruben, a Zalai Táncegyüttes vezetője lesz, aki feleségével, a szintén néptáncos Kósa-Kemes Laurával együtt szerepel is az előadásban.
A bemutatóra elsőként a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban kerül sor július 27-én. A zalaegerszegi Kvártélyház színpadán pedig augusztus 1-én kerül színpadra a musical.
A Hair egy 1967-ben bemutatott rockmusical, melynek szövegkönyvét és dalszövegeit Gerome Ragni és James Rado írta, a zenéjét Galt MacDermot szerezte. Ahogy a Wikipédián olvasható, a szerzők 1964-ben kötöttek barátságot a New York-i off-Broadway-n, ahol akkoriban kisebb színházaknak, kluboknak dolgoztak. Ez a környék tele volt a vietnámi háború és a konformizmus ellen lázadó, hosszú hajat viselő fiatalokkal. A két szövegíró elhatározta, hogy musicalt ír ezekről fiatalokról, s még ebben az évben elkezdtek dolgozni a Hair című musical szövegkönyvén. A színpadi változat 1967-re készült el, a Broadway-n 1968-ban mutatták be először.
Kezdetben több producer visszadobta a művet, mert a darabban szerepelt minden, ami akkoriban polgárpukkasztónak számított: szexualitás, kábítószer, háborúellenesség, de még meztelenség is.
A Hair végül akkor vált világszerte ismert és máig közkedvelt művé, mikor Miloš Forman cseh származású amerikai rendező az 1970-es évek végén elkészítette a filmváltozatot. Ezt 1980-ban már hazánkban is műsorra tűzték a mozik. A színpadi változatot pedig Magyarországon először 1985. augusztus 14-én mutatta be a Rock Színház a Budai Parkszínpadon.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Építkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattA múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon Egyesület -
rovatunk hírei
Évindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és DrabikÚjévi fogadás 2025.Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállítás top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanLengyelországban jártak a SzéchenyisekRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miattCselló, ahogy ők szeretik