Törvényszék
Ittasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatja
A Zalaegerszegi Járásbíróság két ügyben is jogerős ítéletet hozott, amelyekben a vádlottak alkoholos befolyásoltság alatt vezettek elektromos rollert.
Letartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt tartoztatott le egy Zala vármegyei iskolában dolgozó férfit.
Elsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2025. január 28-án előkészítő ülésen tárgyalta és ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki elsodort egy kerékpárost, de a baleset után nem állt meg.
Leharapta felesége ujját, majd otthagyta
Előkészítő ülésen született jogerős ítélet annak a férfinek az ügyében, aki féltékenységéből fakadóan okozott maradandó sérülést.
Ítélet született a „zalai Jézus” ügyében
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2024. október 30-án nem jogerősen 6 év börtönre ítélte azt a férfit, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat emberektől - adta hírül közleményében dr. Bartalné dr. Mentes Judit, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.
Kábítószer-kereskedelem ügyében letartóztatás
Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség egy zalaegerszegi presszóban évek óta drogot árusító férfinek, valamint a neki kábítószert beszállító hálózat négy tagjának letartóztatását.
Zalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok Napján
Zalából hatan vehettek át elismerést a Budapesten tartott országos ünnepi rendezvényen. Közülük dr. Németh Mária kollégiumvezető a legmagasabb kitüntetést kapta, Tóth Andrásné keszthelyi irodavezetőnek pedig a 45 éves bírósági szolgálatát ismerték el.

közélet
Kiemelkedően teljesítettek a bírósági titkárok
Április 26-án tartották az Országos Pervezetési Verseny döntőjét, amelyen az 5 fős zalai csapat első helyezést ért el, valamint egyik tagja különdíjban is részesült.
Engedély nélkül árusított luxusmárkákat
Pénzbüntetést kapott az a férfi, aki a nagykanizsai piacon értékesített védjegyoltalom alatt álló ruházati termékeket, táskákat, parfümöket.
Kamu webáruházzal 185 embert vert át
Legálisan működő webshop látszatát keltve verte át a sértetteket az a férfi, akinek célja csak az előre elutalt pénz megszerzése volt.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a hálapénzt elfogadó orvos és asszisztense
A Zalaegerszegi Törvényszék 2023. december 15. napján tartott előkészítő ülésén állt bíróság elé az a doktor és az asszisztense, akik a magánbetegeket bár a kórházban fogadták, mégis pénzt kértek a vizsgálatokért. Az ügyben 2023. december 20-án született ítélet.
Viperával támadt, mert kutyáit fotózták
A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. november 8. napján megtartott tárgyaláson jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki zokon vette, hogy kutyáit fotózzák.
Apa és lánya a vádlottak padján
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2023. október 24. napján ítéletet hozott annak a férfinek és lányának az ügyében, akik mezőgazdasági fejlesztést célzó pályázatokból származó összegekkel éltek vissza.
Otthon nyomtatta a 100 euróst
A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. október 24. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki miután meglopta jótevőjét, a hiányzó összeget otthon nyomtatott bankjegyekkel pótolta.

egyszervolt
Deák és kortársai a legújabb kutatások tükrében
Deák Ferenc reformkori politikus életéről, munkásságáról konferenciát rendezni talán lerágott csontnak tűnik, ám a történészek mindig szolgálhatnak újabb és újabb információkkal. Ezt bizonyítja a napokban megrendezett „Szokatlan hódolat ez…” – Deák és kortársai című tudományos tanácskozás, ahol tíz előadó számolt be a legfrissebb kutatások eredményeiről.
Bordélyházat működtettek egy keszthelyi épületrészben
A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. október 12. napján megtartott előkészítő ülésén prostitúció elősegítése bűntette miatt ítélte el a korábban táncoslányként dolgozó vádlottat.
A szomszéd kislányát zaklatta
A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. október 11. napján megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott annak az idős férfinek az ügyében, aki megkörnyékezett egy 15 éves lányt.
Letartóztatás - Késsel fenyegette korábbi párját
A Nagykanizsai Járási Ügyészség indítványozta egy 47 éves osztrák férfi letartóztatását, aki 2023. szeptember 30-án délután késsel támadt rá volt élettársára és kényszerítette, hogy mondjon le javára a vagyonáról.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kritika (1), High-Tech (2), 10 éves jubileum (4), Gyenesdiás - Faludi-sík (1), Rékasi Károly (1), Panácz Antal (1), Szénhidrogén-kutatás (1), Főkapitányi elismerés (1), Országgyűlési Választás 2018 (12), dr. Császár Gabriella PhD adjunktus, igazgató. (3), Gépszemle (1), Nők-Női jogok (1), Majestic Sounds hangverseny (1), Fonyadt Róbert polgármester (1), Fatal Error zenekar (5), Keszthely Street Festival (4), Artritis világnap (1), Aszfaltozás (5), JOLLY & SUZY (2), ANGOL TÁRSALGÁSI KLUB (2)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)