Vezető hírek
Nevezési csúcs a makettversenyen
Míg az utóbbi két évben számos makettverseny elmaradt, a zalaegerszegi Wolfpack klub kihagyás nélkül rendezte meg az Apáczai Művelődési Központban, a klub székhelyén, a szeptemberi hagyományos eseményt. Amint Szekér Géza főrendező, a repülők és harci járművek kategória egyik zsűri tagja elmondta, míg tavaly örültek, hogy tágasabb körülmények közé, a tornaterembe került a program, az idén már ez a helyszín is szűkösnek bizonyult. Sok volt a nevezési kategória és még több a nevező.
- Az idén az egyik kiemelt témánk volt a MIG 21-es vadászrepülők, mivel éppen 21 évvel ezelőtt vonták ki őket Magyarországról. Ennek kapcsán velünk volt Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy, vadászpilóta, aki egykor ezekkel a gépekkel is repült, és előadást tartott az érdeklődőknek. Szintén nagyobb hangsúlyt kapott most a skandináv országok haditechnikája, illetve a magyar lánctalpas járművek.
- A verseny mellett voltak plusz látnivalók is.
- Többek között Büte Miklós és Blehó Erika, nemzetközileg is jegyzett makettezők figura festési bemutatóját lehetett megnézni, stratégiai terepasztalnál játszani, a gyerekeket modellező kuckó foglalta le. Az udvaron néhány veterán autót, köztük egy Hummer katonai terepjárót lehetett megtekinteni, gyorsfestő versenyre is vártuk a nevezőket. Volt börze, alkatrész vásár. A rendezvény hagyományosan támogatja a Bogáncs Menhelyet. A versenyt pedig az önkormányzat és nagyon sok kedves barátunk szponzorálta.
- Lesz-e még az idén valamilyen nyilvános rendezvénye a makett klubnak?
- Legközelebb a „Kultúrházak éjjel-nappal” programon mutatkozunk meg – mondta Szekér Géza.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Szakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairól