Királyi levelek a szekrény mélyéről

Meglepetések ugyanis mindig történnek. Mondjuk előkerül a szobrász hagyatékából néhány újabb paksaméta, amik eddig a szekrény mélyén hevertek. Az utóbbi bő egy évben két ilyen elfeledett forrásanyag is a művészettörténész asztalára került. Az értékes dokumentumok színesíthetik a Kisfaludival kapcsolatos ismereteinket. Ennek apropóján beszélgettünk.

Bővülő Kisfaludi Strobl Zsigmond-hagyaték

Dr. Kostyál László a 80-as évek óta kutatja a szobrászművész munkásságát

- Az egyik anyag a megyei könyvtárból került elő a közelmúltban lezajlott felújítások során.  A helyismereti gyűjtemény költöztetése közben akadtak rá a kollégák néhány régi albumra, melyek egyértelműen a szobrász hagyatékának részét képezik. Valószínűleg Kisfaludi halála után (1975) kerülhettek a dokumentumok a könyvtárba, létezésükről elődöm, Sárkány József művészettörténész még tudhatott. Az ő írásait és a most előkerült albumokat átnézve ugyanis kiderült, hogy ő még felhasználta őket. Aztán a dokumentumok valahogy elfelejtődtek, és egészen mostanáig rejtőzködtek.

- Mik találhatók az albumokban, és mely évtizedekből származik az anyag?

- Az egyik része a fiatalkori, vagy pályakezdő évek dokumentumait tartalmazza: fotókat, rajzokat, egykori újságkivágásokat. Van azonban egy kuriózumnak számító, I. világháborús album is. Fotók, grafikák, portrék szerepelnek benne. Például az isonzói fronton harcoló császári és királyi 5. hadsereg parancsnokságának főhadiszállásán készült rajzai. Sok olyan alkotás képe is megtalálható itt, amik létezéséről eddig nem tudtam. Jócskán ad majd munkát ezek feldolgozása.

Kisfaludi életútját és művézetét is jobban megismerhetjük a most előkerült dokumentumok által

- Közben a leszármazottak is jelezték, hogy találtak még újdonságokat a szobrászról, szintén egy felújítás során…

- Igen, a művész dédunokája hívott fel – akivel már régóta kapcsolatban vagyok – hogy a család balatonakarattyai nyaralójában találtak még személyes anyagokat. Fényképek, dokumentumok, noteszek és rengeteg levél került elő, főleg az 1930-as évekből. Utóbbiak azért is fontosak, mert betekintést nyújtanak az angliai éveibe, hogy kikkel állt akkoriban személyes kapcsolatban. Ez jórészt eddig sem volt titok, ám így egy sokkal színesebb kép bontakozik ki erről az időszakról; a társadalmi kapcsolatairól, közéleti szerepvállalásairól.

- Az köztudomású, hogy a két világháború közötti időszakban az angliai „legfelsőbb körök” portrészobrásza volt. Ez kiolvasható a levelekből is?

- A levelezések természetesen kapcsolódnak a munkásságához. A harmincas években kétlaki életet élt. Ha úgy tetszik szorgalmi időszakban Magyarországon volt, hiszen a Képzőművészeti Főiskolán tanított, ám nyár elejétől szeptemberig mindig Angliában lakott, és dolgozott, sőt néha év közben is kiutazott. Ennek folyományaként különféle eseményekre, partykra, ceremóniákra is rendszeresen meghívást kapott. Ezek is megtalálhatók az anyagban. Kapcsolatban állt például György herceggel, a brit kormány tagjaival, de egy korábbi időszakból kézbe vehetjük a IV. Károly budavári koronázási ünnepségére invitáló meghívólevelet is.

- Kisfaludit, mint embert, vagy Kisfaludit, mint művészt ismerhetjük meg jobban az új információk segítségével?

- Mindkettőt. Egyrészt részletesebben kirajzolódik az életútja, illetve annak egyes állomásai. A levelekből pedig egy komplett kapcsolatrendszert lehet megismerni. Már csak a levelezése megérne egy különálló tanulmányt! Ezenkívül olyan művei is láthatók a fotókon, amikről eddig nem tudtunk, vagy csak a címét ismertük. Ezidáig 868 mű volt Kisfaludi nevéhez köthető, ez a szám néhány tucattal bővülni fog. Számomra óriási öröm felfedezni ezeket az újdonságokat, vagy éppen beazonosítani egy-egy szobrot!

Meghívókártya Chamberlaintől

- Mindig felmerül a kérdés, hogy az előbb említett „előélettel” és társadalmi kapcsolatokkal hogyan lehetett Kisfaludi sikeres a kommunizmus idején is? E téren bővíthető még a tudásunk?

- Elképzelhető, bár a lényeges dolgokat már tudjuk. Kisfaludi mind a Horthy-, mind pedig a kommunista rendszert kiszolgálta a műveivel, ám sosem politizált igazán. Úgy tekintette, hogy a hazájától kapta a megbízásokat. Ugyanakkor nemzetközi hírű, elismert és keresett szobrászművész volt. A kiépülő kommunista rezsim joggal gondolhatta azt, ha őt meg lehet nyerni az új rendszer propagálására, akkor az magának a rendszernek ad legitimációt. Ő pedig művészként nyilván nem akart nemet mondani a megrendelésekre, hiszen akkor elvágta volna pályáját. Támadták is persze, hogy mindkét hatalomhoz lojális volt. A művészkörökben pedig sokan azért nem szerették, mert azt gondolták, hogy túl „elavult” szobrokat csinál. De véleményem szerint nagy művész volt, és a 20. századra jellemző stílusbéli sokszínűségben van helye az általa művelt klasszikus formanyelvnek is. Bizonyítja ezt az is, hogy a műkedvelők körében máig nagy népszerűségnek örvend, kisplasztikái magas áron és jól forognak a műtárgypiacon.