Vezető hírek
népies
Néptáncosok évzárója a Liszt-iskolában
Népzenei és néptánc évzáróra került sor a Liszt Ferenc Általános Iskolában. Az első hat évfolyamon népzenét és néptáncot tanuló diákok voltak az est főszereplői. Mellettük meghívott vendégek léptek a közönség elé. A produkciók egy részét az ifj. Horváth Károly vezette Völgyi Banda élő zenéje kísérte.
közélet
Hősök Napja: életüket áldozták, ha úgy hozta a sors
Hősök Napi megemlékezésre gyűltek össze a tisztelegni vágyók május utolsó vasárnapján a Hősök kertjében. Az ünnepi műsort követően koszorúkat helyeztek el az I. és II. világháborús emlékműveknél, melyek mementói az egykori eseményeknek és az azok során életüket áldozóknak.

klasszik
Családi Pünkösd és Prószafesztivál egy helyen
Május 29-én rendezik meg a Gébárti-tó partján (a Gébárti Szabadidő Park és a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház területén) a XV. Családi Pünkösd - Népi Hagyományőrzők Fesztiválja című rendezvényt, valamint a XXVII. Göcseji Prószafesztivált.

oktató
Műhelymunkák és régiós rajzpályázat
Dupla kiállítás nyílt az Ady-iskola aulájában a Nemzeti Tehetség Program részeként. Az intézményben – mely általános iskolaként, gimnáziumként és alapfokú művészeti iskolakánt is működik – már lassan négy évtizedre tekint vissza a tehetséggondozás.

közélet
Módosul a helyi menetrend Zalaegerszegen
A tavaszi átalakulást követően június 3-tól módosul a helyi járatú autóbuszközlekedés menetrendje Zalaegerszegen - adta hírül a Volánbusz.

pódium
Szombaton érkeznek az óriásbábok és a gólyalábasok
Magyar és külföldi fellépőkkel folytatódik a 10. Színházi Olimpia bábos "szekciója". A zalaegerszegi Bábművészeti Világtalálkozó első szabadtéri eseményére május 27-én délután kerül sor a Dísz téren. A program természetesen már a gyereknapra is hangolja a közönséget.

zöld
Hogy lehet zöldebb a világunk?
Még holnap is várja az érdeklődőket a negyedik alkalommal megnyílt GreenTech zöld energia és fenntarthatóság szakkiállítás, konferencia a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. A kétnapos rendezvény fókuszában az energiaellátásra, a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra adandó válaszok és megoldások állnak. Ezek hangoztak el az előadásokban, a kiállító cégek ez irányban tett lépéseiket jelenítették meg standjaikon, ahogy a résztvevő középiskolák is.

közélet
Esküt tettek a bírósági ülnökök
A közelmúltban tettek esküt és vették át megbízólevelüket a bíróság frissen megválasztott ülnökei. A Zalaegerszegi Törvényszék dísztermében rendezett ünnepségen Bene Csaba, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, valamint dr. Sorok Norbert, a törvényszék elnöke köszöntötte a megválasztott ülnököket.

gazdaság
30 éves a Schneider Electric üzeme
Több mint 5 milliárd forintos beruházási program indult el a Schneider Electric Hock János úti zalaegerszegi MG Zala üzemében, melynek keretében a kismegszakítók előállítására specializálódott, idén 30 éves gyár jelentősen növeli termelési kapacitását. Új munkahelyeket teremt, valamint zöldebbé teszi működését a fejlesztés egyes elemeivel, hangzott el a jubileumi ünnepségen.

kultúra
Óriási LEGO-fal 36 ezer darabból
A május 28-i Vizslaparki Gyermeknapról, a másnapi XXVII. Göcseji Prószafesztiválról és a XV. Családi Pünkösd programjairól sajtótájékoztatón számoltak be a Keresztury VMK munkatársai: Flaisz Gergő igazgató, Kelemen Attila, és Prokné Tirner Gyöngyi intézményegység-vezetők valamint Nagy Johanna közművelődési szakember.

kultúra
Elnökválasztás és közgyűlés
Újabb öt évre dr. Gyimesi Endrét választotta elnöknek a Pannon Írók Társasága. A Pannon Tükör folyóiratot kiadó egyesület a napokban tartotta éves közgyűlését, ahol a 2022-es esztendőt is értékelték.

kultúra
Gábriel Józsefre emlékeztek a csácsi iskolában
Gábriel József festőművészre emlékeztek születésnapja apropóján a róla elnevezett iskolagalériában. A csácsi Izsák Imre Általános Iskola művészeti műhelye, és könyvtára évek óta viseli a 2015-ben elhunyt alkotó nevét.

gazdaság
A ZalaZONE pálya napja
A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya ünnepélyes alapkőletételére 2017. május 19-én került sor. A 250 hektáron elterülő tesztpálya és a köré csoportosuló infrastruktúra kiépítése több fázisban valósult meg. Az első ütem átadása 2019 májusában történt meg, majd a 2022. márciusi átadó ünnepséget követően a pálya immár 10 pályamodullal, teljes kapacitással nyitotta meg kapuit a tesztelő ügyfelek előtt.

életmódi
Hetedszer is a koraszülöttekért futottak
Hetedik alkalommal szervezte meg a koraszülöttek érdekében a jótékony célú futást a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház gyermekosztálya mellett működő Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány.

zöld
Rheinmetall útra és fasorra keresztelték
Rheinmetall útra nevezték át május 23-ával a technológiai konszern és magyar állam közös vállalata zalaegerszegi gyártóüzeméhez vezető egyik utat. A Kispáli felőli útra, ahogy a harcjárműgyár főbejárata elé, fasort is telepítettek.

zöld
Zala megye hét csodájának egyike az Azáleás-völgy
Zalaegerszeg egyik kedvelt kirándulóhelye, az Azáleás-völgy 2010 óta szerepel Zala megye 7 természeti csodája között.
népies
Eredet: ősbemutató a színházban
A csodaszarvas monda nyomán készített fikciós táncjátékot a KÓSART, azaz Kósa Ruben és Kósa-Kemes Laura. Egyúttal ők a történet megálmodói, a táncok koreográfusai és tizenketted magukkal a szereplői is a műnek, melynek ősbemutatóját május 20-án tartották a Hevesi Sándor Színházban.

népies
Vendégségben Bödeházán
Hetés vendégül lát! gasztronómiai és kulturális rendezvénysorozatra várta az érdeklődőket négy hetési falu. Május 20-án, szombaton Gáborjánháza, Szíjártóháza és Zalaszombatfa míg másnap, vasárnap Bödeháza adott helyt a hetési falvak értékeit, hagyományait bemutató programnak.

egyszervolt
Hogyan lesz a búzából liszt?
Első alkalommal várta bemutatóőrléssel látogatóit Szécsiszigeten az egykor az Andrássy–Szapáry-kastélyhoz tartozó Kerka vízimalom, amely egyetlen megmaradt képviselője a Kerka folyón hajdanán működőknek. A kultúr- és ipartörténeti épület helyreállítását a Kerka Vízimalom Egyesület hajtotta végre, így most fizikailag is működőképessé vált a vízimalom, amelynek kerekeit már nem a folyó, hanem a villanyáram hajtja meg.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
KulTour-Vidék (80), Baleset (12), Kollonay Zoltán (2), Közlekedési szabályok (6), Apáczai Művelődési Központ (82), C kategóriás amatőr országos fogathajtó verseny (1), Mesterséges intelligencia (8), Bánkúti Sándor vívómester (1), Rékasi Károly (1), Pély Barna szerzői est (2), Mathias Corvinus Collegium (3), Dr. Palkovics László kuratóriumi elnök (4), Egészségügyi szervező (2), Túra (261), Balaton Színház-Keszthely (469), kitüntető oklevél (2), Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház (61), Csány László tér (6), Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. (1), Cukorvirág tanfolyam (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)