A csecsemők nem felejtenek

A kezdeti életszakaszok – legyen az a magzati állapot vagy a csecsemőkor – integrálása, ismerete nélkül nem tudjuk megérteni miért olyan az érzelmi életünk, amilyen. A korai traumák komoly pszichés- és testi megbetegedéseket is okozhatnak. Ezért is fontos életünk szélsőséges eseményeinek vizsgálata, amivel a transzperszonális pszichológia foglalkozik.

Magzati traumák, felnőttkori mentális zavarok

A Pszicho Estek rendezvénysorozat legutóbbi vendége Orosz Katalin klinikai pszichológus, transzperszonális terapeuta volt. A téma hazai szakértőjével Nagy Réka klinikai szakpszichológus beszélgetett. Orosz Katalin eredetileg matematika-fizika szakon végzett az ELTE-n, majd pár évvel később ugyanitt szerzett pszichológusi diplomát is. Halálközeli élmények, születéskori traumák álltak kutatásainak és vizsgálatainak középpontjában. Saját gyermekkora, életútja is hozzájárult ahhoz, hogy érdeklődésének fókuszába épp ezek a témák kerültek. Elsajátította és ma is gyakorolja az autogén tréning technikáját, amit pácienseinek is ajánl. Transzperszonális pszichológiával pedig 1990 óta foglalkozik, ami akkor egy teljesen új és úttörő irányzatnak számított a szakmán belül.

Orosz Katalin és Nagy Réka

A pszichológus szerint negatív érzelmeinkkel, a magunkkal cipelt rossz érzésekkel saját testünk és pszichénk helyes működését akadályozzuk, ami minden betegség alapja. Sokszor pedig a gyökerekig – a magzati- és csecsemőkorig – kell visszanyúlni egy-egy probléma megértéshez. Önismeretünk és spirituális fejlődésünk szempontjából is lényeges, hogy megismerjük születésünk körülményeit, de akár szüleink, nagyszüleink erre vonatkozó történetét is. A magzati kor traumatikus eseményei ugyanis egész életünket, sőt saját gyermekeinkkel való kapcsolatunkat is befolyásolják.

A várandós anya egészségi és mentális állapota, a külvilágból érkező ingerek (zajok, érintések, a beszédhangok tónusa, a hangszín, satöbbi) mind-mind hatással van a magzatra és az újszülöttre is. Csakúgy, mint a szülési traumák: koraszülés, császármetszés, vagy más komplikációk. Mondjuk ha ikerterhességnél az egyik magzat elhal.

Sokan még mindig azt gondolják, hogy mivel a magzatok, babák nem beszélnek, ezért nem is úgy éreznek mint mi, a jó és rossz dolgokat pedig úgyis elfelejtik, mert kicsik. A pszichológiai vizsgálatok azonban már rég bebizonyították, hogy ez nem így van. Ők is kommunikálnak, és velük is lehet kommunikálni, csak itt a metakommunikációé lesz a főszerep. Persze az nagyon fontos, hogy az anya folyamatosan beszéljen a magzathoz és a csecsemőhöz is. A kutatások bizonyították, hogy a magzat például 4,5 hónapos korától képes reagálni az anya hangjára. Így az anyával való esetleges kapcsolatelvesztés (ami kötődési, bizalmi problémákhoz vezet) is elkezdődhet magzati korban.

Hogy miért sírnak keservesen, vagy ordítanak dühösen a pár hónapos gyerekek? Mert kiszakították őket az idilli, magzati létből. Sírás és sírás között is van különbség; meg lehet figyelni közben a gyerek szemét, hogy kezével esetleg odakap-e valamelyik testrésze felé, vagy netán feszíti-e izmait. Ezek mind üzenetek az ő aktuális állapotáról. A keserves, kétségbeesett sírás pedig azt is jelezheti, hogy a baba úgy érzi, a szülők nem értik őt. Itt is lényeges, hogy az anya/apa mindig nyugodt beszéddel, érintéssel próbálja megnyugtatni a csecsemőt. Ha megértjük mit akar közölni, abban a pillanatban el is hallgat. Ennek a fordítottja is igaz: hagyjuk gügyögni, hangoskodni a babát. Hadd „mondja el” mi fáj neki, mi jó neki. A későbbi életszakaszokra is igaz, hogy támogatni kell a gyereket, nem folyamatosan kontrollálni, „lenyomni”.

Orosz Katalin szerint a csecsemőkor az egyik legcsodálatosabb állapot. Az igazi őszinteség, nyitottság és a végtelen, tiszta szeretet jellemzi ezt a korszakot. Ez egy olyan – csak a csecsemőkre érvényes – bölcsesség, amiből mi is sokat tanulhatunk.