Vezető hírek
Antiszociális, kóros hazudozó, nincs bűntudata
Budapesten is folyamatosan telt házat vonz az előadás, miközben elhangzott, a lakosságnak csupán 1 százalékát érinti (férfiak érintettsége négyszeres), ez a személyiségprobléma. Akkor mégis miért ilyen érdekes a dolog? Talán az is közrejátszik, hogy könnyű a jellemzően sármos, kezdetben jó modorú pszichopaták hálójába esni, míg a tőlük elvezető út jóval rögösebb.
A köztünk élő pszichopaták
A szakember hangsúlyozta, az előadás alapján senki ne próbálja ismerőseit diagnosztizálni, a legfőbb jellemvonásokat azonban megosztotta, óvatosságra intve bizonyos tünetek esetén. A borzalmas tettekre képes sorozatgyilkosok a skála egyik végpontján vannak, míg a másik oldalon, a csalók, szélhámosok, házasságszédelgők kezdik a sort. Két csoportjuk van, az elsődleges és másodlagos. Az előbbi ritka, ők a kegyetlenek, ridegek, nem szeretnek, nem szoronganak és nem tanulnak a hibáikból (cellatársak öngyilkossága a rossz kisugárzásuk miatt). A másik csoport tagjai viszont erősen szoronganak, nagyon sok negatív érzésük van, patológiásan hazudoznak, hiányzik a bűntudat és megbánás, felelőtlenek, könnyen agresszívvé válnak. Az agyi elváltozásokkal együtt járó személyiségzavar oka a korai családi kapcsolatokban, kiemelten az anya-gyermek kapcsolatban keresendő. Jellemző a gyermeket rendkívül elhanyagoló, erősen bántalmazó család. Nem ritka a családtagok részéről elkövetett akár többszörös nemi erőszak, és jegyeztek fel már magzati korban fizikális sérülést szenvedő kisgyermeket is (az anya testén keresztül érték a rúgások).
Magyar Judit
Mindezek ellenére a gyermek annyira szereti a szülőt, hogy vele akar azonosulni, és generációkon keresztül öröklődhet ez a viselkedési minta, hacsak valamilyen érzelmi fogódzót nem talál a gyerek. És itt van elásva az érzelem sivárságuk oka is. A kisgyerek ugyanis olyan erősen bántalmazó közegben él, hogy muszáj elhatárolódnia az érzelmektől, hogy kibírja a mindennapokat. Ez a stratégia aztán egész életre az övé marad, innét az empátia hiánya. Vizsgálatokkal is kimutatható egyébként az agy érzelmi központjának (amygdala) és egyéb területeknek a sérülése. Mégsem tartozik az (elme)betegségek sorába ez a zavar, az elkövetők felelősségre vonhatók, hiszen belátással bírnak. Sőt céljuk érdekében akár hosszú ideig is manipulálják, szándékosan becsapják a másikat. Szintén tipikus a túlzott önértékelés, az unalomra való hajlam, a kicsapongó szexuális élet, valamilyen függőség, a több, rövid távú kapcsolat, a reális, hosszú távú célok hiánya, kora gyerekkorban megjelenő viselkedés problémák, a fiatalkori bűnelkövetések.
Valós életből is hozott példákat Magyar Judit. Így Jordan Belfort brókert, akinek életét a Wall Street farkasa című film dolgozza fel (a saját magáról írt könyv alapján). S bár több mint 21 millió dolláros csalás nyomja a vállat, enyhe büntetést kapott, mivel gondolkodás nélkül feladta a társait, ahogy átgázolt a becsapott emberek sokaságán is. Illetve szóba került Paul Bernardo sorozatgyilkos, akinek a felesége szintén pszichopata és közösen hajtották végre tetteiket (a nő saját húga is az áldozatok között volt).
Mikor gyanakodjunk pszichopatára? - tette fel a kérdést az előadó. Karizmatikus, szép, de inkább a túl tökéletes, ami gyanús lehet. A pszichopata ismeri saját pszichés és fizikális erejét, csakúgy, mint az áldozat gyenge pontjait, amit rendre kihasznál. Az igazi gyanújelek azonban mindig csak hosszabb idő után tűnnek fel, s több a lélekgyilkos köztük, mint a sorozatgyilkos. Beférkőznek a bizalomba, ebből egy látszatvilágot kreálnak, azt mondják, amit hallani akarsz, amire vágysz, azt teszik, amit látni akarsz. Ezzel a látszatvilággal elveszik a másik lelki erejét, energiáját.
Az illúziók drága mulatságok lehetnek, tette hozzá Magyar Judit, kérjünk tehát szakembertől segítséget, és bocsássuk meg a saját sebezhetőségünket. A valóság nem olyan szörnyű, mint egy illuzórikus rossz kapcsolat. Érzelmi elfogultság esetén azonban nehéz szabadulni, tegyünk szert annyi önismeretre, hogy el tudjuk dönteni: vele jobb, vagy nélküle?
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak