Vezető hírek
A pincétől a padlásig megújul
Zajlik a Göcseji Múzeum épületének rekonstrukciója
A Modern Városok Program keretében ugyanakkor jó ütemben zajlik a múzeum épületének rekonstrukciója. A jelenlegi helyzetről egy sajtóbejárás keretében adtak tájékoztatást az érintettek. Az eseményt megelőzően dr. Kostyál László igazgatóhelyettes lapunk érdeklődésére elmondta: olyan volumenű fejlesztések zajlanak, melyek példátlanok mind a múzeum hetven éves történetében, mind pedig a város életében. Különösen, ha hozzá vesszük a Mindszenty-központ építési terveit, illetve a Göcseji Falumúzeum szintén esedékes fejlesztéseit is. Ez a három beruházás országos jelentőségű, és ha megvalósulnak, remélhetőleg hangsúlyosabbá válik Zalaegerszeg idegenforgalmi élete.
Bár a legfontosabb cél most továbbra is a járványügyi védekezés, és az ehhez szükséges források megteremtése, néhány TOP által finanszírozott, illetve a Modern Városok Program keretében zajló nagyberuházás nem áll le. A kialakult helyzet ellenére a humánerőforrás- és az építőanyag utánpótlás biztosított – válaszolta kérdésünkre Gecse Péter alpolgármester. Hozzátette: ütemterv szerint halad a Göcseji Múzeum felújítása. A több mint 1,8 milliárd forintos projekt során (melyből 1,3 milliárd forint EU-s-, további 500 millió pedig kormányzati támogatás) külső és belső fejlesztésekre is sor kerül. Tulajdonképen a pincétől a padlásig megújul a ház.
Vigh László, Gecse Péter és dr. Kostyál László a sajtóbejáráson
Homlokzatfelújításra, nyílászáró-cserére, belső gépészeti munkákra, a padozat cseréjére és tetőszerkezeti felújításokra egyaránt sor kerül, de szigetelést is végeznek, hiszen több helyen vizesedtek az épület falai. A projekt során teljesen megújulnak az irodahelyiségek és a múzeum kiállításai is. Egy teljesen új, modern, interaktív tárlat mutatja majd be a város történetét. Felújításra kerül továbbá Németh János keramikusművész állandó kiállítása, Fekete György belsőépítész munkásságát pedig egy külön tárlaton ismerhetik meg az érdeklődők. Az alpolgármester szerint a cél kettős: a felújítással egyrészt megőrizzük a város 1890-ben – eredetileg takarékpénztári hivatalnak és bérháznak – épült, műemléki jelentőségű épületét. Másrészt pedig az új kiállításokkal egy idegenforgalmi szempontból hangsúlyosabb múzeum jöhet létre.
A sajtóbejáráson részt vett Vigh László országgyűlési képviselő és Böjte Sándor, a választókerület önkormányzati képviselője is. Az országgyűlési képviselő kiemelte, ugyan most a legtöbb energia a járvány miatti védekezésre megy el, de nem állhat le minden beruházás, hiszen akkor a legfontosabb feladatokra sem termelődnének meg a források.
Böjte Sándor pedig a belváros kevés számú történelmi épületére hívta fel a figyelmet, melyek meghatározzák a város arculatát. Ezek megőrzése különösen fontos, így örömteli, hogy a múzeum is megújulhat. A munkálatok idejére a környéken élők további türelmét kérte.
A tervek szerint a felújítás 2021 tavaszára fejeződik be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen