2024.03.28., csütörtök - Gedeon, JohannaZalaegerszeg időjárása

kiállítás megnyitó

Díszvendégek vörös szőnyegen
kultúra

Díszvendégek vörös szőnyegen

A protokoll eredetileg a rendet, rendszert jelentette a régi irattárakban. A szó tartalmi jelentése sokat változott az idők során, és a fogalom egyre inkább kiterjedt a magas rangú világi kapcsolatok és a diplomácia területére. Ma már leginkább ezek szabályszerűségeit foglalja össze, de az élet más szituációira, helyszíneire is kiterjed.
Középkori zarándokok, Mindszenty, egyházüldözés
egyszervolt

Középkori zarándokok, Mindszenty, egyházüldözés

Három különböző kiállítással várja az érdeklődőket a közelmúltban felavatott Mindszentyneum. A Mindszenty (Pehm) József bíborosról, Zalaegerszeg egykori apátplébánosáról elnevezett múzeum és zarándokközpont mintegy 8,3 milliárd forintos állami beruházás keretében – a Modern Városok Program részeként – épült fel. Az intézmény október 25-től fogadja a látogatókat, a csoportosan érkezőket tárlatvezetések várják. Az első betérőket Csengei Ágota tagintézményvezető köszöntötte.
A protokoll és diplomácia relikviái
klasszik

A protokoll és diplomácia relikviái

Protokoll és diplomácia címmel nyílik új időszaki kiállítás a Göcseji Múzeumban október 27-én, csütörtökön. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vándorkiállítása nyolc szekcióban mutatja be a közönségnek a protokoll különböző szakterületeit.
Színes diák munkák az Apáczaiban
oktató

Színes diák munkák az Apáczaiban

„Mennyi szín, mennyi szín” címmel nyílt kiállítás az Apáczai Művelődési Központ Galériájában, az Ady-iskola művészeti felső tagozatos diákjainak munkáiból. A tárlat október végig látható.

Mesterek és tanítványa

Igényes, idealista művész volt
kortárs

Igényes, idealista művész volt

In memoriam Bedő Sándor címmel nyílt kiállítás a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Öt évvel ezelőtt hunyt el ugyanis a város közismert festőművésze, a Kölcsey-gimnázium nyugalmazott rajztanára.

FESTÉSZET NAPI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA

Szabolcs Péter 80 - kiállítás a VMK-ban

Szabolcs Péter 80 - kiállítás a VMK-ban

Jubileumi kiállítása nyílt Szabolcs Péter szobrászművésznek 80. születésnapja alkalmából.
Az érzelmi szférából merít
kortárs

Az érzelmi szférából merít

Nyolcvan esztendős lett Szabolcs Péter szobrászművész, Zalaegerszeg díszpolgára. A jeles alkalomból egész életművét átfogó, jubileumi kiállítása nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A rendezvényen bemutatták továbbá a róla készült legújabb képes albumot is, mely szintén pályája elejétől, vagyis az 1960-as évektől egészen napjainkig kalauzolja az olvasót.
Nyugdíjas alkotók kiállítása a színházban
kultúra

Nyugdíjas alkotók kiállítása a színházban

Az idősek hónapja kapcsán októberben számos programmal ünneplik az éltesebb generációt. Az első rendezvények között egy nívós kiállítás nyílt a Hevesi Sándor Színház emeleti előterében. A festményeket, faragásokat, kézimunkákat, üvegmandalákat, fotókat magába foglaló tárlat október 29-ig látható.
Lelkünket érő ütések
életmódi

Lelkünket érő ütések

Pápaszemes, dagadt, gizda, idióta, stréber, szerencsétlen – szinte nincs olyan ember, akit élete folyamán ne ért volna valamilyen megaláztatás. A verbális bántalmazás és erőszak éppúgy jelen van az iskolákban, mint a munkahelyeken, vagy éppen egy párkapcsolatban.
Zalaegerszegi Szalon tárlat

Zalaegerszegi Szalon tárlat

Horváth Lászlót díjazták a csoportos tárlaton
kultúra

Horváth Lászlót díjazták a csoportos tárlaton

Megnyílt a VII. Zalaegerszegi Szalon képzőművészeti tárlat, mely közel félszáz alkotást mutat be a Városi Hangverseny és Kiállítóterem galériájában. A csoportos kiállítást 2010 óta kétévente rendezik meg, és a városhoz kötődő művészek alkotásait várják. A beérkezett műveket egy zsűrizést követően állítják ki és a szakértők döntenek arról is, hogy az adott évben ki kapja a Szalon-díjat.
40 éves jubileum Gébárton
népies

40 éves jubileum Gébárton

Dupla jubileumot ülhet a hagyományőrzés két zalai elkötelezett intézménye. 40 éve alakult és működik kiemelkedően a Zala Megyei Népművészeti Egyesület és annak székhelye, a néhány névmódosításon átesett Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház. A jeles évfordulót ünnepségsorozattal teszik emlékezetessé, melynek első mozzanataként kiállítás nyílt a Gönczi Galériában „A borsó meg a héja” címmel.

Kiállítás megnyitó: TÜKÖRMÁGIA, avagy mond meg ki vagy?

HAGYOMÁNY ÉS INNOVÁCIÓ - Népművészeti Fesztivál

A Fischerség esszenciája
kortárs

A Fischerség esszenciája

Fischer csak egy van – legalábbis ami a hazai szobrászművészetet illeti –, a „Fischerek” viszont többen vannak. Főleg, mert a vér nem válik vízzé, az alma meg nem esik messze a fájától – csakhogy ilyen unásig ismételt közmondásokat is idézzünk néha.
Fischerek Budapesten

Fischerek Budapesten

A Fischer művészcsaládnak nyílt tárlata a budapesti 2B Galériában.

Pénteken nyílik a Zalaegerszegi Szalon

Huszonkét megyeszékhelyi, vagy a városhoz valamilyen formában kötődő képzőművész munkáiból nyílik meg szeptember 9-én, 17 órakor a VII. Zalaegerszegi Szalon, a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.
Feketén-fehéren egy túlszínezett világban
kultúra

Feketén-fehéren egy túlszínezett világban

Fotográfiák és haiku formában íródott versek kölcsönhatása az a kiállítás, mely a napokban nyílt meg a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár olvasótermében. Krizsik András pécsi fotóművész képeit Bessenyei Judit haikui kísérik.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180