2025.06.19., csütörtök - GyárfásZalaegerszeg időjárása

Archivum

Az egészséges életmód jegyében

2013. december 26. csütörtök, 17:02
Címkék:

Teskánd önkormányzata négy pályázaton is eredményesen szerepelt. A projektek kerékpárút tervezését, közösségépítést, egészséges életmód népszerűsítését szolgáló programok, valamint egy energiatakarékossági beruházás megvalósítását teszik lehetővé.

teskand idos

– A KÖZOP által tízmillió forinttal támogatott programunkban elkészítettük településünk és a szomszédos Bagod között létesítendő kerékpárút építésének megvalósíthatósági tanulmányát és engedélyezési tervét október végére – mondta el érdeklődésünkre Tóth István Jánosné, Teskánd polgármestere. – Több feltételnek kellett megfelelnünk, hiszen a volt vasúti nyomvonal, melyre épülne a kerékpárút, Natura 2000 területen fekszik. Meg szeretnénk valósítani a konkrét kivitelezést is, ami jelenleg 240 millió forintba kerülne. Ehhez pályázati kiírást várunk. A létesítendő út a Göcsej és Őrség tájegységek közötti kerékpáros összeköttetést biztosítaná.

A polgármester kiemelte, önkormányzatuk fontosnak érzi, hogy ismeretterjesztő és figyelemfelkeltő rendezvényekre invitálja a helyi lakosságot; ezt segíti most két projekt is. A TÁMOP Építő közösség kialakítása a teskándi Kemence Házban című, ötmillió forinttal támogatott programban többek között foltvarró szakkört, és más kézműves foglalkozást indítanak, és kirándulásokat szerveznek. Már ellátogattak a Szépművészeti Múzeumba (alsó képünkön), Lébényben pedig a búcsújáró templomot keresik fel. Megünneplik a karácsonyt és a húsvétot, valamint olyan mesterségek rejtelmeibe tekintetnek bele, mint a mézeskalács-készítés. A főzőtanfolyamhoz konyhai eszközöket is vásárolhatnak.

teskand szepmuveszet

– A TÁMOP Egészségre nevelő és szemléletformáló programok Tes-kándon című pályázatunk tízmillió forint támogatást nyert. Ennek során elkészítettük a település egészségfejlesztési tervét, ami a honlapon is olvasható. Szervezünk elsősegélynyújtó képzést, emellett tartunk tanfolyamot a testtudatról, az egészséges táplálkozásról és ezekkel kapcsolatosan egészségügyi felméréseket is végzünk. A közelmúltban egészségnapot rendeztünk a Kemenceházban, melyen többek között csakrakimérés, masszázs, valamint vegetáriánus ételek kóstolója várta a helyi lakosságot. Lesz még egy ilyen nagyszabású egészségnapunk a jövő nyáron. A projektnek köszönhetően többek között kosárlabdapalánkot, pingpongasztalt, sátrat és pavilont szerezhetünk be.

Önkormányzatunk eredményesen szerepelt a KEOP pályázaton is. Ennek köszönhetően két napelemet szerelhetünk fel jövőre, egyet a Kemenceházra és a hivatalra, míg a másikat a tanuszodás óvoda épületére. A fejlesztés a villamosenergia-költségekben hoz majd jelentős megtakarítást. A 85 százalékos támogatottságú pályázaton tízmillió forintot nyertünk.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)