Archivum
Formabontó egészségnap Teskándon
Csakrakimérés, masszázs, zenés gimnasztika valamint vegetáriánus ételek kóstolója várta az érdeklődőket a teskándi Kemence-házban rendezett egészségnapon. A program a gyerekeknek is kikapcsolódást nyújtott, a kézműves játszóházban többféle technikát ismerhettek meg, ügyességüket, találékonyságukat játékos vetélkedőn próbálhatták ki.
Tóth István Jánosné, Teskánd polgármestere megnyitójában elmondta, önkormányzatuk pályázatot nyert az egészséges életmód népszerűsítését szolgáló rendezvények megtartására. Ez az első ilyen program, a következő egészségnapot jövő nyáron tartják. A pályázati projekt célja az egészségformáló szemlélet kialakítása és erősítése, az egészséges életmód népszerűsítése a lakosság körében. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az egészség az ember testi, lelki és szociális jólétét jelenti és nem csupán a betegség vagy fogyatékosság hiányát. Az egészség nem csupán cél, hanem egy erőforrás, melyet a mindennapokban használunk.
Ennek jegyében szervezték meg az első egészségnapot, mely valóban formabontóra sikeredett, mivel programjai között a karaoke verseny és tánc is helyet kapott. Az egészség nemcsak fizikális, hanem lelki jólét is, melyhez szorosan hozzátartozik az öröm, a vidámság, fogalmazott a polgármester.
A Pécsi Aranytányér Verseny és a Nyugat-magyarországi Grillbajnokság győztes mesterszakács-szakoktatója többféle vegetáriánus ételt készített. A résztvevők gombás fasírtot, paradicsomos bulgurt, sajtropogóst, burgonyás babsalátát, pirítóssal majonézes jégsalátát kóstolhattak, a kínálatban ugyanakkor "igazi magyaros" étel, pásztortarhonya szalonnával és sültkolbásszal is szerepelt. Nagy Balázs érdeklődésünkre azt is elmondta, az egészséges táplálkozás nem zárja ki a házi, friss alapanyagokból készített ételek fogyasztását, a boltokban kapható gyorsérlelt zöldségek, húsok, tejtermékek, főleg a margarin fogyasztása azonban kerülendő.
A rendezvényen többféle közérzetjavító kezelésen és állapotfelmérő vizsgálatokon vehettek részt a helyi lakosok. Nagy sikert aratott körükben a masszázs és a csakra kimérés. Nagy Tamás elmondta, fontos számára az egészséges életmód, igyekszik e szerint élni és nyitott minden olyan módszerre, ami egészsége megőrzését, helyreállítását szolgálja. Ezért jelentkezett a csakrakiméréssel végzett kezelésre, melyet egy problémája miatt a továbbiakban is javasoltak számára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenA bomlás virágai és a diktatúra végnapjai50 millió forint a Kossuth utca felújítására