2025.06.19., csütörtök - GyárfásZalaegerszeg időjárása

Archivum

Morvai Krisztina a Jobbik EP képviselője Zalaegerszegen

2013. november 10. vasárnap, 18:20
Címkék:

A Jobbik zalaegerszegi szervezetének lakossági fórumán Morvai Krisztina Európai Parlamenti képviselő volt a vendég. A rendezvényt, melynek az Apáczai ÁMK adott otthont, sajtótájékoztató előzte meg, melyen Zakó László, a párt megyei elnöke és Pete Róbert városi elnök is szólt a Jobbik céljairól, választásokra való felkészülésről.

A nemzeti érdekekért

Pete Róbert, - akit a párt képviselőjelöltnek indít az 1-es számú választókerületben - úgy véli, a baloldal és a Fidesz azért gerjeszt cirkuszt, hogy elfedjék a valóságot. Mind két párt felelős az ország jelenlegi rossz állapotáért.

Zakó László utal arra, hogy 2010-ben a Jobbik zalai szervezete érte el a legjobb eredményt a Dunántúlon, és az akkori lendületet szeretnék folytatni. Azok szavazatát várják a tavaszi parlamenti választásokon, akik rájöttek arra, hogy sem az MSZP, sem pedig a Fidesz nem tudta kivezetni az országot a válságból. A Jobbik az emberek akaratából szeretne kormányzati tényező lenni - hangzott el.

Morvai Krisztina hangsúlyozta: a magyar nemzeti érdekeket képviseli Strasbourgban. Valódi emberek valódi történeteire kíváncsi és azért is járja az országot, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. Hazánk, mint mondta, a rendszerváltozás óta gyarmati sorba süllyedt, rendkívül nagy a szakadék az emberek és a politikai elit között. Fel kell rázni az embereket: higgyék el, szembe lehet szállni a hatalom koncentrációjával.

Magyarországra figyelnek Európában, ahol megrázkódott a rendszer, éppen ezért be lehet bizonyítani, hogy a pénz és profit-gondolkodás helyett egy emberközpontú gondolkodásra van szükség. Nem erre a sorsra születtek a magyarok, emeljék fel végre a fejüket - fogalmazott Morvai Krisztina.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)