Balaicz Zoltán polgármester

gazdaság
Egy családi vállalkozás sikere
A Csejtei Fém-Vill Kft. fejlődése a gazdasági sikertörténetek egyike, ugyanis az 1984-ben lakatosműhelyként indult cég mára stabil magyar vállalattá nőtte ki magát – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Zalaegerszegen, a társaság új üzemcsarnokának avatóján.

klasszik
Emléktábla Arany Jánosnak
Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából avattak emléktáblát a 19. század jeles költőjének nevét viselő utcában. A tűzoltóság épületén elhelyezett alkotás illeszkedik abba a sorozatba, melyet még 2005-ben álmodott meg a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány (akkori nevén Millecentenáriumi Közalapítvány).

közélet
Egerszegi sajtóreggeli
A szabad sajtó napja alkalmából Zalaegerszeg városvezetői a már hagyományossá vált sajtóreggelin látta vendégül a helyi médiumok munkatársait.

köztér
A mandulaágat tartó nőalak kalandjai
„Állapota veszélyes, ezért teljes egészében elbontandó”. Emiatt a statikusi szakvélemény miatt távolították el a közelmúltban a zalaegerszegi Bajcsy-Zsilinszky téri Felszabadulási emlékművet.
egyszervolt
Éves programsorozat a reformáció ünnepén
Vallás - és kultúrtörténeti jelentősége is van a reformáció létrejöttének, melynek immár 500 esztendeje. Zalaegerszegen egész éves programsorozatot szerveznek a protestáns egyházak ennek tiszteletére, melyet a városi önkormányzat is támogat. Minderről részletesebben sajtótájékoztatón keresztül informálták az érdeklődőket.
Rekordbevétel a Fánky Fesztiválon
Több mint 3500 fánk fogyott a jótékonysági vásáron, több mint 800 felvonuló vett részt a Városi Farsangon, és rekordösszeg gyűlt össze a fánkok eladásából.

közélet
Télűző mulatság a belvárosban
Közeledik a február, na meg a farsangi szezon vége, és vele a hagyományos télűző rendezvények sora is. Idén február 28-án, kedden kerül sor a Városi Farsangra, mely ezúttal kiegészül a tavaly életre hívott Fánky Fesztivállal.

köztér
Hagyományok Háza a Kazinczy téren?
Volt Zöldfa-, majd Korona Szálló, később Zalaegerszegi Kaszinó, egy ideje pedig KISZÖV-székházként ismerjük. A Kazinczy tér 11. szám alatt lévő épület a jövőben akár Hagyományok Háza is lehet. Az előzetes tervek elkészültek, az önkormányzat a megfelelő pályázati forrásra vár.
Zalaegerszeg: elfogadták a 2017-es költségvetést
A legfontosabb döntésekről, új munkahelyteremtő beruházásokról, a 2017-es költségvetés elfogadásáról számolt be többek között Balaicz Zoltán polgármester a múlt heti közgyűlést követő sajtótájékoztatóján.

közélet
Programkavalkád a 770. évfordulóra
Zalaegerszeg idén ünnepli első írásos említésének 770. évfordulóját. A jeles alkalom méltó megünnepléséhez egész évben különféle programokkal készül a város, melynek részleteiről Balaicz Zoltán polgármester tartott sajtótájékoztatót a Díszteremben.

zöld
Tisztább ivóvíz 60 ezer fogyasztónak
Több mint négymilliárd forintos költséggel, mintegy 60 ezer lakost érintően valósul meg a keleti ivóvízbázis rekonstrukciója Zalaegerszegen és térségében. A projekt önerejét is az állam biztosítja, ami 100 százalékos vissza nem térítendő támogatást jelent az önkormányzatnak és a fogyasztóknak.
civil
Fiatalok, család, pótnagyi
Az Esély Európára Egyesület „Egyre nő az esély” című projektje harminc hónapos időtartamra több mint 30 millió forint, pályázati támogatást nyert. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Majer Piroska, az egyesület elnöke, projektmenedzser.

köztér
Megszépül a Keresztury VMK előtti tér
Megújul a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ előtti tér és lépcsősor, ahogy a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnok (korábbi nevén városi sportcsarnok) előtti tér is. Emellett utak, járdák, kerékpár- és bekötőutak épülnek Zalaegerszegen a következő két évben.
közélet
Csendes megemlékezés a Don-kanyari tragédiáról
Harmadik alkalommal szervezett a városi önkormányzat csendes megemlékezést a Hősök kertjében, január 12-én, a doni áttörés tragédiájának emléknapján.

egyszervolt
Régi pompájában a Szent Katalin templom
Befejeződött a Szent Katalin katolikus műemlék templom külső felújítása Zalaegerszeg Zalabesenyő városrészében. Az épület külön érdekessége, hogy több évszád építészetének jegyeit viseli, melyet igyekeztek megőrizni a rekonstrukció során.

oktató
Új óvoda épül Andráshidán
Több mint 130 éves az andráshidai óvoda épülete, mely 1884-ben létesült iskolaként. Több évtizeden át látta el ezt a funkciót, majd 1962-ben óvoda lett belőle. Az épület az eltelt évtizedek alatt igencsak elhasználódott, így a településrészen élők jogos igényeként merült fel, hogy új óvoda épüljön helyette. Ez az álom most, 2017-ben valóra válhat.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Állatvédelem (15), Fatemplom fesztivál, Magyarföld (4), Sport- és családi nap (9), Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (28), Baj László (1), Horváth Tihamér (1), Március 15. (54), Száraz Csilla (2), Birkás Zoltán polgármester (2), A velünk élő Petőfi (1), Szenterzsébethegy (4), Pókaszepetk (1), Sohollár Völgy (1), Tóth Renáta DFMK (50), Rigó Márton elnök (2), Vietnami delegáció (3), kerékpáros verseny (10), Segwaytúra (2), Pókaszepekt (1), Zalaegerszegi Járműipari Tesztpálya (12)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)