Balaicz Zoltán polgármester

zöld
Horhosok útja zöld, kék és piros túraútvonalakkal
Az Izsák Imre Általános Iskolától indulva a csácsi városrész feletti dombok látnivalóihoz vezet a Horhosok útja elnevezésű turistaút, amit Zalaegerszeg önkormányzata létesített 4,5 millió forintból.

közélet
Decemberre kész lesz a Kerámia utca
A közműépítési munkákkal megkezdődött az Arany János utca és a Mártírok útja közötti átkötő út létesítése, Zalaegerszegen. A Kerámia utca nevet viselő új kétsávos út az épülő belvárosi lakónegyed megközelítését szolgálja, amellett, hogy biztosítja a két, régebbi utca közötti összeköttetést.

köztér
Kormányablakként él tovább a Zóna
A sarki bejáratot megszüntették, felette azonban meghagyták az eredeti Zóna feliratot, emlékeztetve a felújított műemlék épület egykori funkciójára. Átadásával egy új korszak vette kezdetét, hiszen földszintjén megnyílt Zalaegerszeg második kormányablaka, ahová a Munkácsy utca felőli kapun lehet betérni.

gazdaság
Első járműipari teszt szeptemberben
Az önvezető autók tesztelésére is alkalmas próbapálya első épületének elkészülte alkalmából tartottak konferenciát a zalaegerszegi járműipari tesztpályán március 28-án, mely iránti nemzetközi érdeklődését mutatja, hogy aznap délelőtt a McLaren képviselői tettek látogatást.

oktató
Cad-Cam labor a Munkácsyban
Gépészeti tervezésre és 3D nyomtatásra alkalmas Cad-Cam laborral gyarapodott a zalaegerszegi Munkácsy Mihály Szakközépiskola, melynek köszönhetően a diákok olyan 21. századi technológiákat ismerhetnek meg, amilyeneket a vállalatok is alkalmaznak.

egyszervolt
A magyar kard hagyományai
A magyar honvédség 170 éves történetét eleveníti fel a Honvédek a páston, vívók a csatatéren című tárlat, mely március 15-én nyílt meg a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A kiállítás Máday Norbert és Gausz Tamás magángyűjtők kollekciójából, valamint a Göcseji Múzeum témához illeszkedő anyagából válogat.
Zalaegerszegi döntések
Szakmai kérdésekre koncentrált a zalaegerszegi képviselőtestület legutóbbi ülésén – fogalmazott sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester, aki a közgyűlés legfontosabb döntéseiről adott tájékoztatást.

gazdaság
Új elemek a Modern városok programban
Több beruházással, köztük a Hevesi Sándor Színház rekonstrukciójával bővül Zalaegerszeg Modern városok programja, mellyel kapcsolatban a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterrel tanácskoztak a városvezetők a Díszteremben.

közélet
Szemléletformáló egészségfejlesztés
Micsoda öröm egy kimerítőnek tűnő futás után célba érni! A rendszeres testmozgás fontosságára is felhívják a figyelmet a Zalaegerszegi Járási Egészségfejlesztési Irodában (EFI), melynek kialakítására több mint 85 millió forintos támogatást nyert el a Szent Rafael Kórház.

kortárs
A szobrászat nyelvén szól
Hatvanadik születésnapja alkalmából impozáns kötet készült Farkas Ferenc szobrászművész (az Ady-iskola tanára) munkásságáról. Nem számadás, nem az életmű összegzése, csak egyfajta helyzetjelentés, hogy hol tart most „a bácsi, akit Bácsinak hívnak”.

gazdaság
Letették az M76-os autóút alapkövét
Zalaegerszeg és a cserlapi csomópont 2x2 forgalmi sávra való bővítésével valamint az M7-es holládi csomópontja és Fenékpuszta között újonnan építendő 2x2 sávos szakasz létesítésével kezdődnek meg a munkálatok – hangzott el a zalai megyeszékhely és az M7-es autópálya között megépülő M76-os gyorsforgalmi út kivitelezésének alapkőletételén.

oktató
Több mint egy iskola
Egy új kétszintes épülettel bővítik a zalaegerszegi Izsák Imre Általános Iskolát, melynek földszintjén tánctermet alakítanak ki, míg emeletére a könyvtárat költöztetik át a jelenlegi helyéről. A beruházás alapkövét a diákok táncos műsorával színesített ünnepségen tették le.

közélet
Rekordösszegű költségvetés 2018-ban
Zalaegerszegen a rendszerváltozás óta, az idei évben fogadta el a képviselőtestület a legmagasabb költségvetési főösszeget, amely mintegy 37,23 milliárd forint – számolt be Balaicz Zoltán polgármester, a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján.

köztér
Jurtaházzal is bővül a Kézművesek Háza
Jelentős fejlesztés várható a következő időszakban a Gébárti-tó partján. Pályázati forrásokból megújul a Kézművesek Háza, mellyel együtt egy jurtaház is létesül, ezenkívül kápolna épül a gát és a szoborpark közti területen, de a tó körül is komoly beruházásokra készülnek.

zöld
Cél a „zéró hulladék”
Zalaegerszeg, Lenti, Hévíz és Keszthely vonzáskörzetében mintegy 200 település hulladékgazdálkodási rendszerét korszerűsítik a megyében. A 3,5 milliárd forint európai uniós forrással támogatott beruházásról az egerszegi városházán tartottak sajtótájékoztatót.

közélet
Kétszázmillió betegbiztonság fejlesztésre
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház 200 millió forint összegű támogatást nyert a betegbiztonság fejlesztésére. A projekt eredményeképpen többek közt a fekvőbeteg osztályokon általános és speciális higiéniai fejlesztések valósulhatnak meg és egységes betegazonosító rendszert alakítanak ki. A nyertes pályázat részleteiről sajtótájékoztató keretében számoltak be.

köztér
Első osztályú műemléke a városnak
Megújult a belváros egyik emblematikus épülete, a Mária Magdolna Plébániahivatal. A részletről Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester és Stróber László apátplébános számolt be a helyszínen sajtó képviselőinek.

közélet
Örömhír a Szent Család Óvodában
A Szent Család Óvoda 2017. szeptember elsején ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Alig telt el néhány hónap azóta, amikor arról az örömhírről értesülhettek, hogy a kormány 350 millió forinttal támogatja egy új óvoda megépítését a régi helyén. A bejelentésre január 23-án sajtótájékoztató keretében került sor.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Müller Róbert (2), Strandnyitás (2), civil nap (2), Gyenesdiás - Faludi-sík (1), Lemezbemutató (6), Három generációval az egészségért (1), Fogyasztóvédelem (1), Éremgyűjtő találkozó (5), Dorottya-túra (1), Tóth Lucia Krisztina polgármester (1), Jog (7), Ifjúsági kerekasztal (1), Újudvar (8), túraútvonalak (14), Metrans Csoport (2), Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (1), Őstermelő (3), Zalaszentgróti Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde, (2), ZÁÉV Zrt. (10), MozgóMozi Lenti (20)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)