Bánfi Kati
zöld
Varázsházikó a környezettudatosságért
Folytatódik az idén is a két éve indított „Varázsházikó” program. A környezettudatosságra nevelő kezdeményezés a város nagycsoportosait célozza meg. Az ötletgazda cég, az Etalon Zala Kft. a projektért 2016-ban elnyerte a CSR Hungary Díjat „Közös felelősség – Közös ügyek” kategóriában.
zöld
A hóvirág az év vadvirága
Az tél végét várók, népi hiedelmek elkötelezettjei mostanában a medve előbújását és Dorottya tágítását figyelhették árgus szemekkel. Mások az első virág előbújását várják a tavasz reményében. S biztos akadnak olyanok is, akik egyszerűen megnézik az időjárás előrejelzést. Bárhogy is van, az év vadvirága a hóvirág, melynek szára már félig kibújt a talajból, azaz készülődik már az évszakváltás.
pódium
Szavalógála a Kereszturyk műveiből
Hagyományos, kultúra napi rendezvényre várták a város középiskolásait a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárba. A Keresztury Irodalmi Kör szokásos szavalógálájára került sor, melyen az idén 17 diák állt a közönség elé.
olvass!
Pannon Tükör: új lapszám, új hangok
A Pannon Tükör kulturális folyóirat újabb lapszámát ajánlották a szerkesztők az érdeklődőknek. Az aktuális újság bemutatása mellett Kaj Ádám főszerkesztő beszélt az elmúlt évi megújulásról és az országos lappá válás tervről. A rendezvényen könyvbemutatóra is sor került.
zöld
Madárvárta több helyszínen
Több madárváró programot kínáltak január 14-én a városban. Az Apáczai Művelődési Központban tematikus játszóház és előadás hívogatta a családokat, Botfán a Mindszenty Ifjúsági Háznál pedig az év első madárgyűrűző napjára került sor. A nevezett programok iránti érdeklődés biztató lehet a természetvédők szemében.
népies
Természetes díszek-nemcsak karácsonyra
Egyre inkább divatba jönnek a természetes díszek, a kézműves munkák summázta örömmel Nagyari Katalin népijáték és kismesterségek oktatója, akivel csuhé angyalok és csuhé csillagok készítése közben beszélgettünk egy karácsonyt megelőző játszóházban.
olvass!
Ajándék, ha a mese köztünk van
A közös mesélés építő ajándék lehet karácsonykor (is). Mivel a mesék az érzelmekre és a gondolatokra egyaránt hatnak, segítik a „fejben dől el” dolgokat, így akár azt is, hogy a karácsony rohangálós – bevásárlós kimerítő időszak legyen vagy annál sokkal meghittebb.
népies
Milejszeg értékei zalaegerszegi kiállításon
Új belvárosi kiállítótér van alakulóban Zalaegerszeg kulturális életében. Az Ady utcában található Új Nemzedék Közösségi Tér immár harmadik alkalommal ad lehetőséget különféle alkotóknak a bemutatkozáshoz.
népies
40 év citeraszó
A Válicka patak Válickapusztán (Pusztaszentlászló) ered, s keletkezése a legenda szerint honfoglalás kori. A róla elnevezett botfai citerazenekar, mely lassan ismertebb, mint a kétágú patak, viszont pontosan 40 éves.
A galamb, ha páva
Az egész Dunántúlról érkezetek azok a lelkes kisállattenyésztők, akik zsűriztetni kívánták kedvenceiket és megmutatni a közönségnek mennyi szép és érdekes élőlény tartható hobbiból. A háromnapos kiállítás helyszíne a Kersztury VMK volt.
civil
Plüssmacikat a mentőautóba
Új jótékony akció indult a városban, illetve a megyében több civilszervezet és magánszemélyek kezdeményezésére, cégek, intézmények, egyéni vállalkozások csatlakozásával. A célja pedig beteg gyermekek lelki támogatása a nehéz percekben.
interjú
Sanzon hitelesen
Megérzéseire hallgatva, eltántoríthatatlanul halad a sanzon énekes karrier felé egy fiatal zalaegerszegi lány, Merics Nikolett. Mint mondja, már kamaszkorában megérintette ez a francia műfaj, s hogy jó úton jár vele, azt a közelmúltban elért országos versenyen elért szép eredménye is bizonyítja.
életmódi
Fellépés a konyhában, alkalomadtán
„Ez a könyv azoké, akik éppen annyira nem szakácsok, mint én. Akiknek a főzés öröm, alkotás, kreativitás, játék, élvezet, fantázia. Azoké, akik „fellépnek” a konyhában, hogy főztjükkel sikert arassanak, és a tapsra még mosogatás közben is szívesen gondolnak vissza”.
népies
Fazekas fazekasok és szőttesek
Az ország keleti részéről, Heves megyéből és Nádudvarról érkezett az a kiállítás, mely a palóc szőtteseket és jellegzetes népi viseletet, valamint egy 300 éves múltú fazekas család korongján készült remekműveket mutat be.
életmódi
Végstádiumból a világbajnokságig
Két éve alakult zalaegerszegi központtal a Szervátültetettek Nyugat-Magyarországi Sport-Rehabilitációs Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete. S nem véletlen, hogy a névben a sport van első helyen. Bár ma még keveset hallani róla, Magyarország e téren Európa -és világbajnokság szintjén egyaránt évek óta élen jár.
oktató
Újra Waldorf-iskola Zalában(?)
A napokban kezdődött a szélesebb körű tájékoztatás és január elejére el kell dőlnie, hogy néhány év szünet után újra sikerül -e Waldorf-iskolát indítani Zalában.
életmódi
Rajzolj egy bohócot a bohócdoktoroknak!
Az ország legnagyobb bohócrajz gyűjteményét kívánják létrehozni az év végéig. A 20 éves Bohóc Színház kezdeményezte a pályázatot, mellyel majd kórházi gyermekprogramokat fognak népszerűsíteni.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Dahua Technology (1), Coop Segély Alapítvány (1), önvédelmi tanfolyam (3), EGERSZEGTOUR (1), Pszichiátria (6), Élményterápia (7), Karos Korzó (41), Hévíz , Északi Véderdő (2), Kanizsa Fotóklub (2), Mosóczi László államtitkár (3), Erdei vasút (15), kerékpáros verseny (10), Bali Zoltán alpolgármester (90), HÉVÍZ, Szentlélek templom (21), Türje (2), Novák Ferenc polgármester (10), Edzés (12), Rajzpályázat (25), Zalaegerszegi Szakképzési Centrum (14), Gyógyulás (3)