Göcseji Múzeum
népies
Villámcsődület és programajánló
Néptáncos villámcsődületet (flashmob) szervezett a Göcseji Múzeum a Dísz térre. Az esemény apropóját egyrészt az adta, hogy az intézmény idén is csatlakozott a Közösségek Hete rendezvénysorozathoz, másrészt pedig soron következő programjaikra hívták fel a figyelmet.
interjú
Tizennyolc évnyi közönségkapcsolat
Nyugállományba vonul Molnárné Raposa Irén, vagy ahogyan a városban legtöbben ismerik, Irina. A Göcseji Múzeum PR osztályának vezetője már „sétáló idejét” tölti, de azt ígéri, nem tűnik el a kulturális életből. Sőt, abban bízik, ezután még több ideje lesz rendezvényekre járni.
egyszervolt
Koponya a zalaapáti domboldalon
Avar kori ló és lovasa került felszínre egy vízmosta horhosban Zalaapáti területén. Illetve egészen pontosan első „körben” csak egy koponya látszott ki a földből a hóolvadást és az esőzést követően Zalaapáti-Hosszúfalu egyik domboldalán.
egyszervolt
Vasművesség a Csitári erdő mellett
Vasművességre és állandó megtelepedésre utaló leletek kerültek elő Letenyétől nyugatra, a Csitári erdő szomszédságában. A Göcseji Múzeum régészei az M70-es út kétszer kétsávosra bővítése kapcsán végeztek megelőző régészeti feltárást az érintett szakaszon.
egyszervolt
Zeneszó és fáklyásmenet Deák tiszteletére
Vajon mi történt Zalaegerszegen 1848. márciusának elhíresült napjaiban, és hogyan nézhetett ki a korabeli belváros? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak mindazok, akik részt vettek a március 15-i várostörténeti sétán.
kultúra
Tárlatbontás, tárlattervezés a múzeumban
„Ókortól a szocreálig… hö, király!” 2001 nyarán egy Budapestről érkezett fiatal házaspár így kommentálta a Göcseji Múzeum 2000-ben nyílt, Központok a Zala mentén című, a megye történetét bemutató új állandó kiállítását.
egyszervolt
Mitológiai történetek a Seuso-kincseken
Vadászat, beteljesületlen szerelem, bor és megújuló természet. Mitológiából ismert történetek és alakok, de keresztény szimbolika is megjelenik a lapzártánkkal egy időben záruló Seuso-kiállítás kincsein. A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása három hétig volt látható a Göcseji Múzeumban.
kultúra
Köszöntötték a tízezredik látogatót
Hatalmas érdeklődés kíséri Zalaegerszegen a Seuso-kincseket bemutató tárlatot: alig két hete látogatható a kiállítás és szombaton már a tízezredik látogatót köszöntötték a Göcseji Múzeumban.
kultúra
Ajándék az ötezredik látogatónak
Az ötezredik látogatót köszöntötték hétfő délelőtt a Göcseji Múzeumban látható Seuso-kiállításon. A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása múlt hét kedden nyílt meg, azóta több mint ötezren tekintették meg az értékes kincsleleteket.
egyszervolt
Megérkezett a Seuso-kincs Zalaegerszegre
Zalaegerszegre érkezett a Seuso-kincs. A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítását a Göcseji Múzeumban tekinthetik meg december közepéig a látogatók. A késő római császárkor páratlan és kalandos sorsú leletanyagát bemutató tárlat ünnepélyes megnyitójára a város dísztermében került sor.
olvass!
Fájdalmak és rút szépségek
Öt évvel ezelőtt hunyt el Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész. Az évforduló alkalmából a Göcseji Múzeum kiadásában egy impozáns album látott napvilágot, melyet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutattak be. Az eseményen részt vett a művész családja is, akik segítséget nyújtottak a kiadvány összeállításánál.
egyszervolt
Téglaégetők a várárok alól
Előkerültek a város középkori plébániatemplomának, illetve a püspöki udvarháznak az építéséhez használt téglaégető kemencék. Legalább is a leletek alapján ezt feltételezik a Göcseji Múzeum szakemberei, akik a városvezetéssel közösen tartottak bejárással egybekötött sajtótájékoztatót a leendő Mindszenty-központ területén.
egyszervolt
Érkezik a Seuso-kincs
November 28-tól Zalaegerszegen is látható lesz a késő római császárkor páratlan és kalandos sorsú leletanyaga, a Seuso-kincs. A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállításának a Göcseji Múzeum ad otthont. A tárlat december 17-ig látogatható, meghosszabbított nyitva tartással.
kultúra
Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok
1986-ban került sor az első zalai közgyűjteményi szakmai napokra, mely azóta is a megyében működő kulturális intézmények egyfajta seregszemléje. A legfrissebb kutatási eredményeket ismertető előadássorozatra kétévente kerül sor.
egyszervolt
Palánkfal, kályhacsempe és téglaégető
Hamarosan befejeződik a régészeti feltárás a leendő Mindszenty Emlékközpont területén. A szakemberek augusztus vége óta végeznek ásatásokat a Göcseji Múzeum mellett elterülő 900 négyzetméteres telken, melyen egykoron az egerszegi végvár egy része terült el.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
sétahajózás (1), Deák Ferenc Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (10), Mindszentyneum - Mindszenty József Látogatóközpont (62), Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége (1), ÉREM- ÉS BÉLYEGGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ (7), autós eseménye (5), Kórházi fertőzés (1), Lenti Gyógyfürdő (21), Oldtimer autók (5), Retro véradás (2), 30Y koncert (1), Sebastjan Krasovec vezetőedző (1), Párlatverseny (1), Szél Bernadett-LMP (1), Gastrotop (1), Balaton mozi, Balatonfüred (1), Margaret Island (2), Önkormányzat Zalaegerszeg (4), Vadpörkölt- és borfesztivál (41), Balaton Beach Rugby (1)