Göcseji Múzeum

klasszik
Veszprémbe utaznak Kisfaludi alkotásai
Egy időre Veszprémbe költözik a Göcseji Múzeum Kisfaludi-gyűjteményének egy része. A Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész alkotásaiból álló tárlatot tavaly bontották le az intézmény felújítása miatt. A jeles alkotóművész hagyatékából 1976-ban nyílt állandó kiállítás a múzeumban, amit később átalakítottak, modernizáltak.

oktató
A múzeumpedagógia „házhoz” megy
Rendhagyó lesz az idei múzeumpedagógiai évad a Göcseji Múzeumban. Mivel az intézmény hamarosan kiköltözik a Batthyány utcai épületből, a hagyományostól eltérő módon szervezték meg az idei foglalkozásokat és témanapokat.

egyszervolt
A pálos kolostor újabb emlékei kerültek elő
A szentélybelső feltárásával folytatódott a vállusi pálos kolostor kutatása augusztusban, mely során több érdekes lelet is előkerült.

kultúra
Ötven éves a skanzen
Tudta, hogy az első tervek szerint a falumúzeum a Május 1. ligetben épült volna fel? Na, és azt, hogy a csödei haranglábat egy másik haranglábért cserébe adták át egykoron a készülő skanzen számára? Idén 50 esztendős Magyarország első szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcseji Falumúzeum.
kultúra
Díjat nyert a Múzeumok éjszakáját szervező csapat
A Göcseji Múzeum csapata nyerte meg a Múzeumok Éjszakája rendezvényszervezőinek kiírt KREA-K-TÍV országos pályázatot - tájékoztatta az örömhírről lapunkat Szényi Krisztina, a múzeum kommunikációs munkatársa. Az EMMI és a Turisztikai ügynökség által kiírt országos versenyre minden olyan intézmény - illetve annak maximum hatfős csapata - jelentkezhetett, aki június 23-ára programot szervezett a Múzeumok éjszakája rendezvény alkalmából.

egyszervolt
Kávéházak, kocsmák, presszók
A férfiaknak mindig is szükségük volt arra, hogy egy kis nedűvel öblögessék a torkukat, miközben a nők (kivéve az olyan nőket) a korábbi évszázadokban nem tehették be a lábukat a vendéglátóhelyekre. Ez alól maximum a cukrászdák voltak kivételek.

Múzeumok éjszakája 2018
Változatos programokkal készült a Göcseji Múzeum és a társintézmények az idei Múzeumok éjszakájára. Koncertek, kiállítások, előadások és más meglepetések várták tegnap este a közönséget.

kultúra
A ruhátlanságtól az alapkosztümig
Sosem látott aktok, graffiti-festés, romkocsmahangulat, divatbemutató. Különös programokkal készült az idén a Göcseji Múzeum a Múzeumok éjszakája országos rendezvényre. Az átalakítás előtt álló, szinte már teljesen kiürített múzeumépület új, az eddigiektől eltérő kulturális kínálattal várta a látogatókat.
Elismerés Kaján Imre múzeumigazgatónak
A Magyar Múzeumi Történész Társulat minden évben több napos szakmai továbbképzést és konferenciát tart, idén Szombathelyen rendezték meg a három napos programsorozatot június 13-15. között.

egyszervolt
Fogolytábor, hadikórház és háborús cenzúra
Tíz millió katona, és ugyanennyi személyi áldozat, közel 3,5 millió besorozott férfi az Osztrák-Magyar Monarchia területéről. Áldozatok, árván maradtak, hadifoglyok és hiánygazdaság. A következményeket még hosszan lehetne sorolni. Száz évvel ezelőtt ért véget az első világháború, melynek négy esztendeje az addigi történelem egyik legszörnyűbb katasztrófája volt.

olvass!
Balaton-felvidék más szemszögből
Keszthelyi-fennsík, Káli-medence, Tihanyi-félsziget; egytől egyig tökéletes kirándulóhelyek. Akkor is, ha a valóságban túrázunk, de még úgy is, ha csak a szemünket „túráztatjuk” néhány csodás felvételen.

kultúra
Romkocsma, akt-kiállítás, esti séta
Romkocsma hangulattal várták a sajtó képviselőit a Göcseji Múzeumba, ahol az idei Múzeumok éjszakájának programjait ismertették a szervezők.

egyszervolt
Leletek a rézkortól a középkorig
Ötezer év történetéből kaphattak némi ízelítőt mindazok, akik június 3-án ellátogattak a Keszthely-Fenékpuszta régészeti lelőhelyre. A területen – vagyis a tervezett M76-os gyorsforgalmi út Zala megyei szakaszán – november óta zajlik feltárás.

egyszervolt
Személyes sorsok csontokon, sírköveken
Idén is csatlakozott a Göcseji Múzeum az országos régészet napja rendezvénysorozathoz, melynek keretében az érdeklődők a szakma kulisszatitkaival és a legfrissebb kutatási eredményekkel ismerkedhettek meg. Az idei évre meghirdetett mottó (Szerepek, sorsok, életek: az ezerarcú ember) kapcsán maga az ember került a fókuszba.

egyszervolt
Városvezetők nyomában
Zalaegerszeg város egykori vezetőinek életútját és munkásságát foglalja össze a napokban megjelent Városbírók és polgármesterek című, fotókkal gazdagon illusztrált tanulmánykötet.

népies
Villámcsődület és programajánló
Néptáncos villámcsődületet (flashmob) szervezett a Göcseji Múzeum a Dísz térre. Az esemény apropóját egyrészt az adta, hogy az intézmény idén is csatlakozott a Közösségek Hete rendezvénysorozathoz, másrészt pedig soron következő programjaikra hívták fel a figyelmet.

interjú
Tizennyolc évnyi közönségkapcsolat
Nyugállományba vonul Molnárné Raposa Irén, vagy ahogyan a városban legtöbben ismerik, Irina. A Göcseji Múzeum PR osztályának vezetője már „sétáló idejét” tölti, de azt ígéri, nem tűnik el a kulturális életből. Sőt, abban bízik, ezután még több ideje lesz rendezvényekre járni.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Malenka DIY home (2), Szényi Krisztina kommunikációs munkatárs (4), Zalaegerszegi Női Szalon (10), Tiéd a Város Egyesület (15), Keszthely-Fenékpuszta (1), Nagy Bálint alpolgármester (1), Online élő adás (8), Balaton Vívóklub (1), Goldmark Károly Művelődési Központ Kerámia Műhelye (2), Színjátszó csoport (9), Egregyi Múzeum (24), gróf I. Festetics György (1), Roadshow (6), DUNÁNTÚLI ADVENTI KÓRUSTALÁLKOZÓ (1), Doktoranduszok Országos Szövetsége (2), mesebalett (2), sámándob (1), Gyakorlati oktatás (11), Kazinczy tér 1. (1), Tűzoltó Kupa (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)