Pánczél Petra

A Déli pályaudvar korabeli étterméből egyenes út vezet egy Zalaegerszeghez kötődő, akkor még pályakezdő művészcsalád mindennapjaihoz. Menet közben az is felvillan, hogy a hetvenes-nyolcvanas években hogyan dolgoztak a dekoratőrök. Ebben a történetben most nem a Budapest-Zalaegerszeg közötti vasúti sín a legfőbb kapocs. Sokkal inkább egy 1976-ban készült fotó, meg az egykori vasúti főosztály, sőt még az Utasellátó is.

Az "Európai hulladékcsökkentési hét" kampány évente más-más szempontok mentén hívja fel a figyelmet a hulladékmegelőzés fontosságára. Idén a "körkörös közösségek" kerültek fókuszba; vagyis, hogy a kis helyi közösségek miképp tudnak részt venni a körforgásos gazdaságban. A programsorozat során a megelőzés, az újrahasználat és az újrafeldolgozás került leginkább szóba.

Akár találós kérdés is lehetne, hogy vajon melyik az a zalaegerszegi kultikus hely, ahol nappal színvonalas gyakorlati oktatás és konszolidált étkeztetés zajlott, éjszaka pedig hangos mulatozás? Nyilván a legendás olai bisztróról van szó, ami a köznyelvben már a kezdetek óta “Beton”-ként él; köszönhetően annak, hogy vasbeton elemekből épült fel.

Kezdetben még landorhegyi művelődési házként emlegették, aztán mire megépült, már nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal inkább a város művelődési központja lesz. Negyven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a VMK, mai nevén Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ. Az 1981. novemberi avatást egy szintén 1981-ben indult történettel, mégpedig az ország egyik legismertebb rockoperájával, az István, a királlyal ünnepelték.

Ki védi meg a fákat? címmel rendezte meg legutóbbi összejövetelét a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. Az ülésen az épített környezetben lévő, főleg idősebb, ám értékes fákról, fasorokról, illetve a megbetegedett, veszélyessé váló példányokról esett szó. De az aktuális nagyberuházásokról is beszéltek, hiszen nem mindig egyértelmű, hogy vajon mi lesz az építkezések környezetében lévő fák sorsa.

Néhány hete írtam egy rövid Facebook bejegyzést arról, hogy aggódom a Hevesi Sándor Színház előtti téren lévő Fekvő férfi (A színházművészet jelképe) szoborért. Pál Mihály 1961-es alkotása ugyanis nem szerepel a színházépület (és tér) átalakításának látványtervein. A bejegyzés több mint 5000 emberhez jutott el, rengetegen megosztották, kommentelték, lájkolták (amit ezúton is köszönök).

Nagy Kálmán festőművész 65. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlat a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.

Mintha csak most lett volna a hatvanadik, a napokban meg már a 65. születésnapját ünnepelte Nagy Kálmán festőművész. Az évforduló alkalmából – akárcsak öt évvel ezelőtt – kiállítása nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.

Kilencven évvel ezelőtt, 1931 októberében avatták fel Zalaegerszegen Csány László vértanú szobrát. Már a szoborállítás története, sőt viszontagsága is érdekes, hiszen az ötlettől (Borbély György 1904-ben tett rá javaslatot) a megvalósulásig 27 év telt el. A napokban rendezett közgyűjteményi konferencián azonban más elemzési szempontok mentén esett szó a köztéri alkotásról.

Negyven éves a József Attila Városi Tagkönyvtár, és vele együtt természetesen a Keresztury Dezső VMK („leánykori nevén Városi Művelődési Központ) is. A két intézmény 1981 őszén ugyanabban a landorhegyi épületben kapott helyet.

A középkori mezőváros és az egerszegi végvár történetétől kezdve egészen a 20. századi strandolási szokásokig hallhattak előadásokat az érdeklődők a legutóbbi várostörténeti konferencián. Az Arany Bárány Hotel télikertjében rendezett esemény a városi önkormányzat és a TOP egyik projektje révén valósult meg.

Néhány hete már új látvány fogadja a járókelőket a Várkör utcában, hiszen a Göcseji Múzeum felújítása és a vele szomszédos Mindszentyneum építése miatt átalakult az utcakép. Mindkét beruházás látványos szakaszába lépett.

A korabeli városképet eleveníti fel idilli, sőt nosztalgikus módon az Egerszeg él! című tárlat, mely a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában várja a látogatókat. Rédey István (1946-2004) amatőr festőművész jórészt magántulajdonban lévő alkotásait egykori barátai, tisztelő gyűjtötték össze az alkalomra.

Műfaji sokféleség, filozofikus tartalom, évtizedes alkotói pálya, szerénység és alázat. 70 éves lett Horváth László képzőművész, akinek a jeles alkalomból egész életpályáját bemutató kiállítása nyílt a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A tárlat emellett a folytonosságról is szól, hiszen a zsinagóga galériájának egyik szárnyában fia, Horváth László Adrián alkotásai láthatók.

Párizsban járt ősszel, és nyitott kapukat döngetett. Utóbbira igazából nem volt szükség, hiszen elmondása szerint tárt karokkal várták, szívesen fogadták. Annak ellenére, hogy Nagy Kálmán festőművész nem Párizsban él és alkot, a szerencsének köszönhetően (bár mint mondja, nem hisz a véletlenekben) mégis eljutott a francia főváros egyik legnagyobb kortárs képzőművészeti fesztiváljára.

A hagyományos népi építészet fortélyaival ismerkedhettek meg a Széchenyi-technikum diákjai a skanzenben. A résztvevők az osztrák-magyar Eurevita Pannonia projekt keretében tanulhatták meg a kézműves technikákat. A gyakorlati foglalkozásokat egy rövid előadássorozat is megelőzte, melyet a foglalkoztató házban rendeztek.

Nemcsak a hagyományos korsók és kerámiaszobrok, hanem életének fontosabb dokumentumai is a kiállítótérbe kerültek. Fotók, vázlatok, grafikák, makettek színesítik Németh János keramikusművész Utam című kiállítását.

A Smart City projekt legújabb elemeiről tartottak sajtótájékoztatót a Sportcsarnok előtti téren, ahol többek között bemutatták a nemrég elhelyezett kültéri, érintőképernyős információs terminált is.

Manapság nem meglepő, ha időnként veterán gépjárműveket látunk a városban, hiszen a retró autók reneszánszukat élik. A 41 éves, közelmúltban felújított, és friss műszaki vizsgát szerzett piros tűzoltóautót viszont sokan megbámulják. Még a Facebookon is kapott olyan kommentet a tulajdonos, hogy látták az autót „poszorogni” a városban.

Gyakran valamilyen múltbeli esemény, „történelmi szál” adja az alapot, ám az idő illékonysága szintén megjelenik alkotásaiban, performanszaiban. Nála ez természetes, hiszen nem csak művész, hanem történész is (vagy épp fordítva).