Pánczél Petra
kultúra
Kevés az e-könyv a könyvtárakban
Az elektronikus könyvkiadás helyzetéről rendeztek fórumot a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében. A szakmai találkozó egyik moderátora Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója volt, aki ezúttal, mint a Magyar Könyvtárosok Egyesületének alelnöke vett részt beszélgetésen; képviselve a hazai közkönyvtárakat.
Szabolcs Péter 80 - kiállítás a VMK-ban
Jubileumi kiállítása nyílt Szabolcs Péter szobrászművésznek 80. születésnapja alkalmából.
kortárs
Az érzelmi szférából merít
Nyolcvan esztendős lett Szabolcs Péter szobrászművész, Zalaegerszeg díszpolgára. A jeles alkalomból egész életművét átfogó, jubileumi kiállítása nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A rendezvényen bemutatták továbbá a róla készült legújabb képes albumot is, mely szintén pályája elejétől, vagyis az 1960-as évektől egészen napjainkig kalauzolja az olvasót.
egyszervolt
A kádárizmus sajátossága és sokszínűsége
Kádár-korszak a vasfüggönyön túlról, szocialista agrármodernizáció, ellenségképek, balatoni építkezések, popkultúra zenével, filmekkel; a Lindától „A besúgóig”. Napjaink televíziós sorozatának említése azt is jelzi, hogy a korszak utóélete is figyelmet érdemel. Mindez csak néhány kiragadott elem egy közelmúltbeli országos tudományos üléssorozat programjából.
kultúra
Ros Hasana: jó évre legyél beírva
Az 5783. évet köszöntötte Ros Hasana nyitó estéjén a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség. A zsinagógai újév alkalmából rendezett ünnepségen az ilyenkor szokásos almát, mézet és barheszt (fonott kalácsot) is elfogyasztották a közösség tagjai.
kortárs
A ceruzarajz áll hozzá a legközelebb
Sok stílust kipróbált – az absztrakttól a konceptuális művészetig – míg végül egyértelművé vált számára, hogy a hagyományos ceruzarajz érdekli a legjobban. Azt mondja, ennek ellenére nem koptat el sok ceruzát, és csak két-háromféle grafiteszközt használ munkáihoz.
egyszervolt
Kocsmák, kávéházak tündöklése és bukása
A vendéglátás szóról mindenkinek valami könnyed eszem-iszom jut eszébe, de ritkán gondolkodunk el azon, hogy egy-egy város éttermeinek, kocsmáinak, kávéházainak múltja milyen társadalomtörténeti adalékokkal szolgál.
kortárs
A növények lassú állatok?
A kiállítás ugyan a Szombathelyi Képtárban volt látható, a téma azonban nem köthető konkrét helyhez. A kérdésfelvetések univerzálisak, sőt természetközeliek. De akár azt is mondhatjuk, hogy az emberek és növények viszonyát boncolgatják.
klasszik
A szépeket még szebbé varázsolta
Anya, ifjúkori szerelmek, feleség, nevelt lány, szeretők és modellek. Számos formában megjelenik a nő Rippl-Rónai József alkotásain. Hazánk egyik legjelesebb festőművészének zalaegerszegi kiállításán is jól látható, hogy a nők fontos szerepet játszottak egész életében, a számára kedves hölgyeket pedig többféle stílusban és technikával örökítette meg.
közélet
Településeket kapcsol össze
Hivatalosan is átadták az új kaszaházi kerékpáros hidat – és pihenőt. A biciklisek már a nyár folyamán használhatták a város legújabb kerékpáros nyomvonalát, és a kerékpáros egyesületek tagjai is többször tesztelték az utat. Az átadással együtt lezárult a Zöld Zala-Part – Turisztikai célú kerékpárútfejlesztés a Zala mentén és Gébárton elnevezésű projekt. A rendezvényre a kaszaházi híd mellett kialakított kerékpáros pihenőhelynél került sor.
kortárs
A Fischerség esszenciája
Fischer csak egy van – legalábbis ami a hazai szobrászművészetet illeti –, a „Fischerek” viszont többen vannak. Főleg, mert a vér nem válik vízzé, az alma meg nem esik messze a fájától – csakhogy ilyen unásig ismételt közmondásokat is idézzünk néha.
egyszervolt
Holokauszt-trauma és 1956 egy családtörténetben
Két Genfben élő magyar férfi találkozik egymással a svájci városban az ezredforduló környékén. Gyorsan kiderül: mindkettőjük zalaegerszegi kötődésű, zsidó származásuk miatt pedig mindegyikük családjának van némi köze a 20. század tragikus eseményeihez. A holokauszthoz, az 1956-os forradalom bizonytalan időszakához, de az emigráció kérdéséhez is. Nem csoda, hogy hamar összebarátkoznak.
Montenegró "Hú Baszki"! - Mélység és magasság váltakozó állapotai
Csúnya szavak meglepetéstől, örömtől, bosszúságtól egyaránt kiszaladhatnak a szánkon. Természetesen csak néha, és jólnevelt ember ezt a kis malőrt gyorsan el is nézi magának. De mi van, ha az érzelmi állapotaink sűrűn váltakoznak, mert mondjuk sok az egymásnak ellentmondó jelenség. Amúgy is a Balkánon járunk, ahol kevesebb a manír, több az ösztön és a hirtelen felindulásból elkövetett szókimondás.
klasszik
Jövőre megszólalhat a skanzenorgona
Összegyűltek a restauráláshoz szükséges források, így jövő nyárra elkészül a skanzen orgonájának teljes felújítása. Mint ismert, négy évvel ezelőtt egy 18. századi, barokk orgona került a Göcseji Falumúzeum tulajdonába Vöcköndről, melyet Klügel József kőszegi orgonaépítő készített.
kultúra
Feketén-fehéren egy túlszínezett világban
Fotográfiák és haiku formában íródott versek kölcsönhatása az a kiállítás, mely a napokban nyílt meg a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár olvasótermében. Krizsik András pécsi fotóművész képeit Bessenyei Judit haikui kísérik.
A bosnyák kávétól a brutális partizán szentélyig
Szűk kis sikátor, zsúfolásig tömve vendéglátóhelyekkel. Csak karnyújtásnyi a távolság az utca szemben lévő oldalai között. Két idősebb úr kedélyesen (táv)beszélget; átkiabálnak egyik teraszról a másikra. Érezhető, hogy helyi arcok, régóta ismerik egymást. Az egyikük sört iszogat egy pici étteremben, a másik férfi gyümölcslevet kortyolgat a szemben lévő kávéház teraszán.
köztér
Terrakotta helyett bronz dombormű
Ismét felavatták a zalaegerszegi Borbély György közben Szabolcs Péter szobrászművész „István és Gizella” című domborművét.
klasszik
Borkóstoló színek és aktok között
„…Nem mintha feketének láttam volna a dolgokat, hanem mert a feketéből kiindulva akartam azokat megfesteni. Az a meggyőződés támogatott ebben, hogy az ily festésnek éppúgy jogosultsága van, mint a lila, kék vagy más színből kiinduló s abban megoldott festésnek…”
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
VOSZ (1), Polgáravatás (1), Őszi Kavalkád (1), Bajcsa Csemetekert (2), Bor&Dal fesztivál (4), Sághegyi Attila, a Zala Megyei Védelmi Bizottság honvédelmi referense (1), Cseh Gábor (1), Papp Gábor – Hévíz Város polgármestere (2), Radnóti Miklós (1), Koraszülöttek világnapja (2), kerékpártúrák (12), klímasemlegesség (2), Rockzene (15), Gerinctorna (2), Bázakerettye (16), Lukács Péter gazdaságfejlesztési tanácsadó (1), Cserszegtomaji Nemzetközi Művésztelep (1), Húsvét (99), Református Templom (15), komolyzene (28)