Zalaegerszegi önkormányzat
közélet
A kommunizmus áldozataira emlékeztek
A Kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek február 23-án Zalaegerszegen. A hangversenyteremben rendezett ünnepséget a városi önkormányzat szervezete, ehhez csatlakozott a POFFOSZ helyi szervezete, az emlékmúzeumban rendezett filmvetítéssel és beszélgetéssel.

népies
Háromezer fánk, és több száz maskarás
Csak reménykedhetünk benne, hogy húshagyó kedden sikerült elűzni a telet a hagyományos belvárosi maskarás felvonulással. A városi farsangra immár harmadik esztendeje a Fánky Fesztiválon belül került sor.
Értékesítik a Batthyány-Kölcsey utcák sarkán lévő ingatlant
Zalaegerszeg képviselőtestülete hozzájárult ahhoz, hogy a Batthyány utca - Kölcsey utca sarkán található 478 négyzetméter nagyságú ingatlan (jelenleg parkoló) nyilvános pályázati eljárás lefolytatásával értékesítésre kerüljön.
UNICEF képzés
Zalaegerszeg 2017-ben elnyerte az UNICEF Magyarország Gyerekbarát Település díját. A díjátadóra tavaly októberben került sor, az UNICEF munkatársai pedig a közelmúltban Zalaegerszegre érkeztek, hogy megtartsák a díjjal járó gyermekjogi képzést.

közélet
Közgyűlés után: az ellenzék fellebbez
A csütörtöki rendkívüli közgyűlés miatt tartott rendkívüli közös sajtótájékoztatót Kiss Ferenc, az MSZP és Paksy Zoltán az LMP képviselője.

közélet
Rekordösszegű költségvetés 2018-ban
Zalaegerszegen a rendszerváltozás óta, az idei évben fogadta el a képviselőtestület a legmagasabb költségvetési főösszeget, amely mintegy 37,23 milliárd forint – számolt be Balaicz Zoltán polgármester, a közgyűlést követő sajtótájékoztatóján.

civil
Húshagyó kedden Fánky Fesztivál
A tapasztalatok szerint a világ összes fánkja sem lenne elég a hagyományos városi farsanggal egybekötött Fánky Fesztiválra – hangzott el a télűző mulatságot megelőző sajtótájékoztatón a városházán.

közélet
Gálaest kitüntetésekkel
A hagyományokhoz híven Zalaegerszegen a magyar kultúra napján adták át a város által alapított Kultúra Mecénása díjat, valamint a közművelődés területén dolgozó szakembereknek járó elismeréseket. A díjátadásra a kultúra napi gálaest keretében került sor a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
gazdaság
Újabb nagyberuházást indít az ADA Zalaegerszegen
Az osztrák tulajdonú ADA bútorgyártó konszern 5,2 milliárd forintos beruházással bővíti magyarországi termelését, ehhez a magyar kormány egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít, a beruházási érték 20 százalékát.

gasztro
Lezárult a "legjobb forralt bor" verseny
A Mimosáé lett az Egerszegi Advent legjobb forralt bora. Az eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatóra a nyertes kávézóban került sor.

Újévi fogadás az Arany Bárányban
Péntek este az Arany Bárány Hotel télikertjében került sor az önkormányzat hagyományos újévi fogadására. A város innovációs díjában ezúttal is két vállalkozás részesült. Idén a Windoor Kft. és az AIB Kft. ügyvezetője (Péntek Károly és Balázs Attila) vehette át az elismerést.

közélet
Kéményseprő köszöntötte az új esztendőt
Immár 1995 óta hagyomány, hogy kéményseprők köszöntik a polgármestert és rajta keresztül a városlakókat az új esztendő első munkanapján. 2018-ban sem volt ez másképp: Balaicz Zoltán a városházán fogadta Kerkai László kéményseprőt és Kovács Józsefet, a Zala Megyei Ellátási Hivatal vezetőjét.
LMP: akadozó állami fejlesztések
Idén sok örömteli fejlesztés indult el a városban, hiszen számos intézmény megújult és több beruházás is folyamatban van, azonban ezek mind európai uniós forrásokhoz kötődnek. Amiket tisztán hazai pénzekből, vagyis állami finanszírozásból kellene megvalósítani, azok sajnos akadoznak – fogalmazott közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján dr. Paksy Zoltán.

közélet
Életmentés és díjátadás
Az elmúlt évtizedekben még nem fordult elő olyan esemény a Zalaegerszegért díjakat átadó ünnepségeken, hogy életet kelljen menteni. Az elmúlt héten a Széchenyi téri díszteremben rosszul lett és összeesett az egyik kitüntetett, a 85 éves Fazekas Gábor.

közélet
A közvilágosítástól a parkolásig
Telefonon, e-mailben, és szóban is feltehették kérdéseiket a zalaegerszegiek a közelmúltban lezajlott közmeghallgatáson. Az alábbiakban olyan témákat választottunk, amelyek a közérdeklődés középpontjában vannak.

közélet
Adóváltozásokról és a lakásalap felhasználásáról is döntöttek
A városi közgyűlés legfontosabb döntéseiről számolt be sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester. A települési támogatásról és gyermekvédelmi ellátásról szóló rendelet módosításával kapcsolatban elmondta. bővült a temetési segélyre és a gyermekvédelmi étkeztetésre jogosultak köre. A déli iparterületen a településszerkezeti terv módosításának köszönhetően az ADA gyár egy tízezer négyzetméteres csarnok építésébe kezdhet tavasszal.

közélet
A Csendes utcából érkezett a karácsonyfa
Feldíszítették Zalaegerszeg karácsonyfáját, melyet ezúttal a Csapó-család ajánlott fel a városnak. Csapó Béla tavaly elhunyt gránit-diplomás és Zalaegerszegért-díjas pedagógus ültette a fát 50 évvel ezelőtt.

közélet
Elismerés Nyakasné Túri Klárának
Elismerő oklevélben részesült Nyakasné Túri Klára, a városi könyvtár nyugalmazott igazgatója, aki évtizedeken keresztül kutatta és ápolta Keresztury Dezső zalaegerszegi születésű költő, tudós hagyatékát, illetve az akadémikus halála után gondozta a Jánka-hegyen álló Keresztury-házat.

köztér
Szeméttelepből belvárosi erdő
A Balatoni úti Parkerdő története és jelenlegi állapota került fókuszba a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén. A Zala-réten elterülő, 95 hektáros erdő idén negyven esztendős. Kezelésére, karbantartására a civilek szerint különös figyelmet kellene fordítania a fenntartó önkormányzatnak.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Lázár Chef (1), Országos Farsangi Fánkfesztivál (2), AVL járműmérnöki központ (1), Csákánydoroszló (5), Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár (46), Ország- és vármegyebérlet (1), AQ Anton Kft. (1), Szalay Annamária (2), Orosz Zsolt (1), Zalacséb (1), Magyar Falu Útfejlesztési Program (1), Filharmónia (16), futóverseny (67), Tv-toronyfutás (1), Kastélymesék (1), Tűzoltó eljegyzés (1), GYSEV (1), GIRO D'ITALIA (2), Koós Réka (1), Göcsej Civil Társaság (1)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)