A mezőváros múltjától a kaszaházi strandig

Várostörténeti konferencia kötetbemutatóval

A Göcseji Múzeum valamint a MNL Zala Megyei Levéltárának történészei a mezővárosi említés 600. évfordulójának (1421) apropóján számoltak be újabb, vagy már több éve zajló kutatásaik eredményeiről. A résztvevőket Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte: hangsúlyozva, hogy ilyen alkalmakkor különösen fontos visszatekinteni a lokálpatrióta közösség múltjára.

A konferencia előadói

Az előadások sorát dr. Bilkei Irén történész, nyugalmazott főlevéltáros, majd dr. Vándor László régész, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatója nyitotta. A középkori mezőváros múltjával kapcsolatban Bilkei Irén többek között elmondta: nem a falak, hanem a mentalitás teszi a várost. Utalva arra, hogy Egerszeg mezőn álló, vagyis nem fallal körülvett város volt. A települések fontosságát akkoriban inkább az határozta meg, hogy mekkora vonzáskörzetű piaccal rendelkeztek. Egerszegnek e téren központi szerepe volt, és működött már mai értelemben vett önkormányzat is. A település képét a templom, módosabb házak, zsúp-, vagy vert falú lakóépületek és gazdasági melléképületek határozták meg. A török korra áttérve, dr. Vándor László felidézte: a korszakot érintő régészeti kutatások az 1960-as évek végén indultak meg a városban, de igazából a 2000-es években váltak intenzívvé. Két fő támpont van ma is: a püspöki udvarház (1568-1601), mely ma a törvényszék épülete alatt áll, így ezt eddig nem sikerült feltárni. Illetve maga a végvár (1601-1701), mely ugyan elpusztult, ám a piac környéki feltárások révén szépen megrajzolható a kiterjedése, szerkezete.

Dr. Gyimesi Endre történész a 19. század végére, 20. század elejére kalauzolta a hallgatóságot, bemutatva 16 olyan személyt, akik a 2. világháború végéig díszpolgári címben részesültek Zalaegerszegen. Az elismerésre elsősorban azok voltak hivatottak, akik „tetteikkel segítették a közösség szellemi gyarapodását”. A dolog érdekessége, hogy jórészt nem olyan emberek kapták, akik aktív éveiket Zalaegerszegen élték. Sokkal inkább a várost támogató politikusokat, közéleti személyiségeket, vagy a művészeti élet egy-egy jeles alakját tüntették ki a címmel. Az első díjat 1895-ben a zalaegerszegi születésű Wlassics Gyula miniszter kapta, a nevelésügyben elért sikereiért. 1906-ban viszont szinte az egész magyar kormányt (köztük Wekerle Sándort, Apponyi Albertet és Andrássy Gyulát) kitüntették. 1927-ben Bethlen István, ’28-ban Klebelsberg Kunó kapott díjat, 1936-ban pedig Gömbös Gyula is a jelöltek között volt. Halála miatt azonban nem osztották ki az elismerést. A számára készített művészi díszoklevél motívumait felhasználva és némileg megújítva, 1938-ban Imrédy Béla vehette át a címet, amit viszont 1945-ben visszavontak tőle. Ritkán esik róla szó, de Herczeg Ferenc író is Zalaegerszeg díszpolgára, akit 1943-ban tüntettek ki. A revíziós mozgalom élharcosaként sokat járt Zala megyébe, ő avatta fel többek között a város revíziós harangtornyát is. Több mint húsz év szünet után 1964-ben adták át legközelebb az elismerést, akkor Zalaegerszeg szülöttét, dr. Pais Dezső nyelvészprofesszort jutalmazták.

A konferencia további részében a sport-, majd a fürdőélet került fókuszba. Megyeri Anna muzeológus a 19. század és a századelő sportegyesületeiről mesélt, kiemelve a korcsolya, a tenisz, a teke, a kerékpár és a futball egyesületi szintű megjelenését a városban. Mint mondta: a sport és az egészséges életmód iránt a reformkorban nőtt meg az érdeklődés. Az első egyesületek is ekkor jöttek létre. Erős Krisztina, a Göcseji Múzeum történésze pedig a város strandkultúrájáról, fürdőéletéről tartott előadást. Kiemelve a Kaszaházán működő közkedvelt strand történetét, valamint a fürdőhelyek illemszabályait. Kezdetben a férfiak és a nők külön fürdőzhettek, a szemérmetlen öltözéket pedig szankcionálták.

Molnár András új könyvében Deák Antal levelezéseit dolgozta fel

A konferencia részeként mutatták be a Zala Megyei Levéltár igazgatójának, Molnár András történésznek a legújabb könyvét. A „Deák Antal hagyatéka” című kiadványt Kiss Gábor könyvtárigazgató ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Deák Ferenc legidősebb testvérének hátrahagyott dokumentumai egy véletlen folytán kerültek a történész látókörébe. 2018-ban ugyanis az Országgyűlési Könyvtárából előkerültek, majd kutathatóvá váltak Deák Antal 1825-1842 közötti levelezései, melyeket sógorához, Oszterhueber Józsefhez írt. Az iratokat korábban elveszettnek hitték. Deák Antal, öccséhez hasonlóan fontos közéleti szerepet töltött be. (Bár a testvérek a legtöbb kérdésben nem voltak közös állásponton.) Előbb al- majd főszolgabíró volt a Kapornaki járásban, 1825-től pedig több ízben is Zala megye országgyűlési követeként vett részt a pozsonyi diétán.

A kiadvány többek között Antal személyiségére, habitusára, politikai nézeteire világít rá. De feltárja pályafutásának és magánéletének zalai vonatkozásait is.