Vezető hírek
civil
Dobogós a Bogáncs Állatmenhely
Dobogós helyen végzett a Zalaegerszegi Bogáncs Állatmenhely, azon a pályázaton, melyet kizárólag állatorvosi költségek támogatására írtak ki. A pályázók közül csupán az első három helyezett nyerhetett, mely sorrendet a közönségszavazat és a szakmai zsűri álláspontja együttesen határozta meg.
gazdaság
Zalaegerszegi Patrióta Klub alakult
Alakuló ülést tartott a Zalaegerszegi Patrióta Klub 31 vállalkozó taggal. A több éve jótékonyan működő Zrinszki Alapítvány kezdeményezésére létrejött várossegítő csapat már a korlátozások idején megkezdte tevékenységét, viszont közös összejövetelre csak most kerülhetett sor.

kortárs
Budaházi Tibor alkotásai a Táblaképfestészeti Biennálén
Két alkotásával is szerepel Budaházi Tibor festőművész XVIII. Táblaképfestészeti Biennálén. A csoportos kiállítást kétévente rendezik meg a szegedi REÖK-palotában (Regionális Összművészeti Központ), ám az idei járványhelyzet miatt az online térbe került az anyag - tájékoztatta lapunkat a zalaegerszegi képzőművész.

pódium
Hat nagyszínpadi előadás a bérleten
A kényszerű szünet után ismét kinyitott a Hevesi Sándor Színház jegypénztára. Már a 2020/21-es évadra árusítják a bérleteket.

köztér
Elkezdődött az új multifunkciós sport-és rendezvénycsarnok tervezése
2019. júniusában sikerült elérni, hogy bekerüljön a Modern Városok Programba egy új multifunkciós sport és rendezvénycsarnok építése. A projekt magában foglalja az új csarnok elkészülése után a régi csarnok bontását, egységes tér és parkoló kialakítását, további több száz férőhelyes parkoló építését, a környező utak felújítását, valamint a Balatoni és a Stadion utcák kereszteződésében körforgalom építését.

zöld
Fainjektálással védik Keszthely és Bárdudvarnok vadgesztenye fasorait
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nemcsak 32 ezer kilométernyi országos közúthálózat burkolatának javítását, hanem a közutak mentén húzódó növényzet gondozását is folyamatosan végzi. A kaszálási munkákon kívül a társaság munkatársai legutóbb hazánk legimpozánsabb és leghosszabb, helyi védelem alatt álló idős vadgesztenye fasorát mentették meg a kártevőktől Keszthelyen és Bárdudvarnokon.

közélet
A mártírok lelkét magunkban hordozzuk
A holokauszt 76. évfordulójára emlékeztek a zalaegerszegi zsidó temetőben. A koronavírus némiképp módosította az ilyenkor szokásos programot, hiszen a zsinagóga helyett most csak szabadtéren emlékezhettek meg a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség tagjai – a társegyházak képviselőivel, valamint a városi és a megyei önkormányzat vezetésével közösen – a megyeszékhelyről elhurcolt mártírokról.

köztér
Új lépcsősor, térburkolat és zöldfelület
Állami támogatással, mintegy 328 millió forintból alakult át a Keresztury Dezső VMK előtti tér. Az arra járókat immár megújult, biztonságos lépcsősor, modernizált térkövek, rendezett zöldfelület és a környezetbe illő utcabútorok fogadják. A hivatalos avatóünnepségen – melynek egy része az időjárás miatt a VMK aulájában került megrendezésre – részt vett Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vigh László országgyűlési képviselő is.

közélet
Rákóczi örökre a szabadság szimbóluma lett
A Zalai Polgári Körök Egyesületében már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a gondolat, hogy más megyei jogú városokhoz hasonlóan Zalaegerszeg is állítson emléket II. Rákóczi Ferencnek. Állami támogatással, illetve az évenként megrendezésre kerülő polgári estélyek bevételéből valósulhatott meg az elképzelés: pénteken felavatásra került a fejedelem mellszobra (Béres János alkotása), a róla elnevezett utcában.

közélet
Őrtűz a magyar nemzetért
Rédicsen, a kettészakított Zala megye jelenlegi határán, a magyar–szlovén határátkelőn megemlékezést tartottak június 4-én a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából. Az ünnepség, amelyen lakosok, polgármesterek, városi és megyei közintézmények vezetői voltak jelen, harangszóval kezdődött. Ahogy száz évvel ezelőtt is megkondultak a harangok a történelmi Magyarországon.

közélet
Trianon 100: országzászlót avattak Zalaegerszegen
Országzászlót avattak Zalaegerszegen, a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából. A Bajcsy-Zsilinszky téren felállított, a magyarság szabadságküzdelmeinek emléket állító új köztéri elem, az egykori felszabadulási emlékmű helyére került.

egyszervolt
Emlékkő a trianoni határon
Bödeháza szentistvánlaki falurészében emlékkövet avattak a nemzeti összetartozás szimbólumaként a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából. Az emlékkő az 1910-ben állított kereszt szomszédságában fekszik, ott, ahol eredetileg húzódott volna a trianoni határ Magyarország és az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Állam, a későbbi Jugoszlávia között.

közélet
Nyaralást kínál az AquaCity
Június 13-án, szombaton nyit ki a zalaegerszegi AquaCity Vízicsúszda- és Élménypark, amely idén a koronavírus-járvány miatti nehézségeket ellentételezve, pihenést és kikapcsolódást szolgáló programokkal, és kedvezményes jegyárakkal várja a családokat, a biztonságos üzemeltetéshez szükséges intézkedéseket betartva.

közélet
Születésnapi eszköz- és stúdiófejlesztés a ZTV-nél
Megújult a Zalaegerszegi Televízió eszközparkja, illetve a műsorok hátteréül szolgáló díszlet. A fejlesztésre pályázati forrásból került sor. Az avatást április elsejére, a városi televízió 35. születésnapjára tervezték, de a járványhelyzet közbeszólt. Az ünnepségre így csak most nyílt lehetőségük.

gazdaság
Több mint félmilliárdos gazdaságfejlesztési beruházást hajt végre a Flex Zalaegerszegen
Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban jelentették be a Flextronics International Termelő és Szolgáltató Kft., vagyis a FLEX zalaegerszegi üzemének 566 millió forint értékű gazdaságfejlesztési beruházását, melyhez a Kormány 282 millió forint támogatással járul hozzá. A cég az autóipari divíziójához kapcsolódó fejlesztést valósít meg és új munkahelyeket is teremt.
interjú
Kihívás volt eljuttatni az evangéliumot, az örömhírt
Néhány hete, hogy újból engedélyezett a nyilvános misézés. Bár a lehetőségek szerint csak szabadtérben, templomban pedig kizárólag az előírásoknak megfelelően. Hogyan telt a teljes tilalmi időszak és milyen pünkösd várható, erről kérdeztük Molnár János atyát, a kertvárosi plébánia kormányzóját.

közélet
A nemzeti összetartozás harangja
Hazaérkezett Zalaapátiba a „Nemzeti összetartozás harangja” szülőbölcsőjéből, Tiszaeszlárról, amit készítői, Vajda László és ifj. Vajda László kovácsmesterek adtak át ünnepség keretében a községházán. A haranggal a település képviselő-testülete a trianoni békediktátum 100. évfordulójának kíván örök emléket állítani.
közélet
Megemlékezés a Hősök napja alkalmából
Május utolsó vasárnapján városi ünnepség keretében az elesett magyar hősökre emlékeztek Zalaegerszegen, az Október 6-a téri emlékműveknél. A Városi Fúvószenekar adta térzene vezette fel az ünnepséget, mely az elmúlt közel három hónap első nyilvános rendezvénye volt Zalaegerszegen. Az eseményen Bali Zoltán alpolgármester mondott tisztelgő beszédet.

gazdaság
Munkahely-megőrzés bértámogatással
A gazdaságvédelmi akcióterv kiemelt célja a magyar emberek munkahelyeinek védelme, valamint új munkahelyek teremtése, fogalmazott az innovációs és technológiai miniszter zalaegerszegi látogatása során azon a sajtótájékoztatón, melyen két zalai cég képviselőjének adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot.

egyszervolt
A türjei kolostor évszázadai
Befejeződött a türjei kolostor területének feltárása. Az elmúlt hónapok régészeti kutatásainak eredményét egy nyilvános bejárás keretében tekinthették meg az érdeklődők. Mint ismert, a Csornai Premontrei Prépostsághoz tartozó türjei templom, és annak épületegyüttese egy 2016-os, majd 2017-es kormányrendelet értelmében nemcsak felújítás, hanem fejlesztés alatt is áll.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kanizsa Kupa Nemzetközi Tíztáncverseny (1), Pozsonyi csata (1), Egervári FesztiVÁR (2), Pszichofilmklub: (5), Horváth László képzőművész (1), Kövécs Edit (1), Szász Endre (1), Önkéntes tűzoltók (2), TulipGarden Balaton (1), Buza Beáta (6), Deák tér - Hévíz (49), templomépítés (1), túraútvonalak (14), Schönberger András pécsi főrabbi (1), Működési támogatás (2), Öko-program (1), Bojt-Tóth Orsolya (2), Kerámiaművészet (5), Busójárás (1), Dienes Viktória (1)