Vezető hírek

közélet
Jól működik az időseket segítő városi program
Múlt héten indult el az önkormányzat hivatalos kezdeményezése „Segít a város!” elnevezéssel, melynek célja azoknak a 70 év feletti lakosoknak a támogatása, akiknek nincs hozzátartozójuk, és vállalják, hogy otthon maradnak.

közélet
Tájékoztató az iskolai gyermekétkeztetésről a koronavírus-helyzet kapcsán
Az április hónapra megrendelt ebéd is automatikusan stornózásra kerül, továbbiakban is csak azoknak a gyermekeknek kerül megrendelésre az ebédje, akiknek a szülei külön jelzik igényüket. A megrendelt étel csak a Kölcsey Ferenc Gimnázium (Zalaegerszeg, Rákóczi u. 49-53.) ebédlőjében vehető át.

kultúra
A járvány miatt ingyenes lett az Arcanum
A világjárványra való tekintettel, átérezve a közép- és felsőoktatásban, valamint a kutatásban résztvevők helyzetét, március 16-tól ingyenessé tették az Arcanum, vagyis a digitális tudománytár oldalait. Egyelőre egy hónapig (április közepéig), de ha a helyzet úgy adódik, lehet, hogy lesz hosszabbítás.

közélet
Vasárnaponként istentiszteleteket közvetít a ZTV
A járványügyi helyzet miatt a Zalaegerszegi Televízió közvetíteni fogja a helyi szentmiséket és istentiszteleteket, hogy a hívő lakosság követni tudja a liturgikus eseményeket a tévén keresztül.

köztér
Ferences templom pontfelhőből
Digitalizálásra kerül Zalaegerszeg egyik legnagyobb temploma, a Jézus Szíve ferences templom, vagy ahogy sokan ismerik, az olai templom. Bálizs Andrej építész, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület tagja arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Digitális értéktárral, Gál Rolanddal összefogva afféle kísérletként, vagy referenciaképpen, egy Leica 3D szkennerrel mérik fel a templom belsejét, majd az épület külső formáját is.

közélet
Ingyenes, mosható szájmaszk a zalaegerszegieknek
60 ezer darab orvosi szájmaszkot rendel a zalaegerszegi önkormányzat a város polgárai számára - adta hírül Facebook-oldalán Balaicz Zoltán polgármester. A 27 millió forintos összeg pénzügyi fedezete az idei fesztiválokra, rendezvényekre és városrészi programokra szánt, 50 millió forintból kialakított járványügyi védekezési keret lesz.

interjú
Hagyomány és természeti értékek
Balatonmagyaród önkormányzata a folytatásban is kivételes természeti értékeire épít, amely törekvésben a helyi hagyományok megőrzése is nagy hangsúllyal szerepel. A tavaly őszi önkormányzati választás után felállt új képviselő-testületnek éppen ezért célja egy falutörténeti múzeum létrehozása. Erdős János polgármesterrel beszélgettünk minderről, aki az előző ciklusokban képviselőként tevékenykedett a faluért.

gazdaság
Koronavírus és sertéspestis
A vadgazdálkodást is érinti a koronavírus-járvány, ami az őzbak vadásztatás várható elmaradása miatt jelentős anyagi veszteséget okoz majd Zala megye ötvenhét vadásztársaságának. A gondokat tetézi az emberre ugyan nem veszélyes afrikai sertéspestis, ami szintén bevételcsökkenéssel jár a vadhús értékesítés exportjának visszaesése miatt.

közélet
Földrengésre ébredhettek a zalaiak
Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Lentiben, Keszthelyen és több más zalai településen is földrengésre ébredtek az emberek vasárnap reggel, nem sokkal fél 7 előtt.

közélet
Új, alternatív városi költségvetés készül
A koronavírus terjedése miatt a nyár folyamán teljesen új állami költségvetés készítésére lesz szükség, mind az idei, 2020-as évre, mint pedig 2021-re, ez természetesen kihat a helyi önkormányzatok költségvetésére is: megkezdődtek az előkészületei egy új, alternatív városi költségvetésnek - adta hírül Facebook-oldalán Balaicz Zoltán polgármester.
közélet
Beszámoló a zalaegerszegi koronavírus-helyzetről
A Zala Megyei Szent Rafael Kórházba eddig 69 személy került be koronavírus fertőzésének gyanújával. Közülük egy személynek lett pozitív a tesztje (ő a Türjén élő, Zalaszentgróton dolgozó hölgy, aki már nem köhög és azóta tünetmentes). 68 személy esetében a teszt negatív lett (őket influenzával, tüdőgyulladással, szövődményekkel kapcsolatban kezelik). A hatóságilag házi karanténra kötelezettek száma jelenleg a városban 41 fő - adta hírül Balaicz Zoltán pénteken a közösségi oldalán.

közélet
Ha otthon marad, Segít a város!
A város eddig számos intézkedést hozott a koronavírus terjedése miatti veszélyhelyzet kapcsán. Mint azt a polgármester Facebook-oldalán közzétette: ezúton is köszöni a mintaértékű összefogást, a felajánlásokat, a rengeteg segítséget.

közélet
Tájékoztató az óvodai és bölcsődei ellátásról
Az óvodai és bölcsődei ellátásban csütörtöktől (március 19-től) teljes szünet lép érvénybe Zalaegerszegen. Különösen indokolt esetben biztosítani fogják a kiscsoportos elhelyezés lehetőségét a bölcsődékben és az óvodákban, de csak kis létszámban, tudatta közleményében Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Változik a háziorvosi és házi gyermekorvosi ellátás
Az új koronavírus megbetegedések miatt kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése érdekében az Operatív Törzs arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók lehetőleg kerüljék a közvetlen orvos-beteg találkozásokat - tájékoztatott Balaicz Zoltán polgármester a közösségi oldalán.

kultúra
Allegorikus időutazás mitológiai alakokkal
Ahhoz képest, hogy lassan ötven éve díszíti a falat, szinte tökéletes állapotban van a dombormű. Németh János A víz mitológiája című alkotása 1971-ben került a fedett uszodába. Hamarosan azonban költöznie kell, hiszen az uszodaprojekt részeként a régi épület megszűnik, a több elemből álló falikép az új létesítménybe kerül majd; némileg módosított formában.

közélet
A szabadság ünnepén Nemessándorházán
Nemessándorházán megemlékezést tartottak az 1848/49-es szabadságharc és forradalom kitörésének 172. évfordulója alkalmából. A kültéri ünnepség szűk keretek között zajlott a rendkívüli körülményekhez alkalmazkodva.

közélet
Járt a tesztpályán, de mindenki rendben van
Marokkó közlekedési minisztere európai körútjának zárásaként múlt héten Magyarországra is ellátogatott, ahol több fontos állami és vállalati vezetővel találkozott. Többek között volt a Járműipari Tesztpályán is - adta hírül Facebook-oldalán Balaicz Zoltán polgármester.

közélet
Volán: zárva tartanak a menetrendi információs pontok
A koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése érdekében a Volánbusz rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezetett be járatain; többek között változnak a felszállási és csomagkezelési szabályok is - közölte a közúti közlekedési társaság kedden az MTI-vel.
olvass!
Szövi magát a vers (is)
Néhány éve, hogy lapunkban szót kapott Barasits Zsuzsanna, aki az 1999-es év szellemi üzeneteit, előrejelzéseit jelentette meg könyvben. Azóta ezek egy része beteljesült, egy része még várat magára. A látnok azonban nem titkolt kora dacára új vizekre evezett, félszáz költeményt vetett papírra.

közélet
Újabb korlátozások: bezárnak a közgyűjtemények és a termálfürdő is
Hétfőn újabb egyeztetés zajlott a városházán a koronavírus okozta veszélyhelyzettel kapcsolatban. Balaicz Zoltán polgármester dr. Kovács Gábor főjegyzővel és a Polgármesteri Hivatal osztályvezetőivel egyeztetve újabb korlátozásokat léptetett érvénybe - adta hírül a polgármester a Facebook-oldalán.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kiscsillag koncert (4), Életfogytiglan (1), Vers (27), Helikon Kastélymúzeum (70), 8. zalaegerszegi gépesített lövészhadosztály (1), pályabejárás (1), Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók (2), Keresztury Dezső VMK - VMK Caffe (74), Zivatar (1), civil ház (3), ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK (10), Járműszentelés (1), iLex Díj (1), Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola (6), Nagykanizsa Kézilabda (volt MÁV) Csarnok (1), SEUSO-kincs Zalaegerszegen (7), Erasmus+ program (1), Tanácsköztársaság100 (2), 770. évforduló (16), Erőemelő, paralimpiai bronzérmes (1)