Vezető hírek
közélet
Ünnepségek augusztus 20-án
Államalapító Szent István királyunkra emlékezünk, életének erényeit idézzük és hálát adunk magyarságunkért és kereszténységünkért, az értékekért, amit eleink megőriztek, mi pedig azért óvjuk őket, hogy továbbadhassuk. Azt a kultúrát is ünnepeljük, ami az évszázadok viharában nem veszett oda –foglalta össze a zsúfolásig megtelt Fő téri templom ökomenikus istentisztelete alkalmával Tál Zoltán plébános.

egyszervolt
...tanítani… – levél a szülőfaluba
Augusztus 20-i ünnepség keretében mutatták be Nemessándorházán Cseri Istvánné, Mészáros Terézia …tanítani… című életrajzi kötetét, melyből idézeteket olvasott fel Acél Anna híradós műsorvezető, a „szép kiejtés és hírolvasás szakértője”, a szerző unokahúga.

pódium
Reflexesnek lenni életforma volt
Egy szubjektív, ám lényegre törő kötetbe foglalta össze dr. Merő Béla rendező, alapító a zalaegerszegi Reflex Színpad történetét. Az amatőr társulat 1970-től egészen a rendszerváltozásig működött, és meghatározó eleme volt a város kulturális életének. Annál is inkább, mert 1983-ig nem volt állandó színház a városban.

közélet
Hit, összetartozás, függetlenség
Szent István intelmi nemcsak a közvetlen utódait kötelezi, hanem a magyarok utánuk következő több mint 30 nemzedékét – hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára augusztus 19-én a zalaegerszegi Szent István-szobornál.

köztér
Várostörténeti séta a fények körül
Zalaegerszeg esti fényekben címmel várták egy hangulatos, nyáresti sétára az érdeklődőket augusztus 18-án, a Tourinform Iroda és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület szervezésében. A program nemcsak a városközpont nevezetes épületeit mutatta be a résztvevőknek, hanem szó esett a helyi villanyvilágítás kiépítéséről, és az azt övező vitákról is.

pódium
Szép nyári esték a Kvártélyház színpadán
Kellemes kikapcsolódást nyújtott az idén nyáron is a Kvártélyház immár tizenkettedik évadja. A tavalyi siker történetek, a Csárdás Királynő és a Lovagias ügy mellett újabb kedvenc került színre, melyből az érdeklődés miatt (egy hónappal előre elkeltek a jegyek) plusz előadást kellett beiktatni.

zsibongó
Kommunikáció és játék a kezekkel
A kisbabák két éves koruk körül kezdenek beszélni, ám ebben nagy egyéni eltérések lehetnek. Nem azért, mert értelmi képességeik korábban kevesek a kommunikációhoz, hanem meg kell várni amíg kifejlődik a beszédhez szükséges finommotorika.

életmódi
A nyár áldásai szervezetünkre
A nyárnak különlegesen áldásos hatása van az ember szervezetre – állítja Feketéné Bokor Katalin természetgyógyász, fitoterapeuta, aki szerint feltétlenül érdemes a meleg évszak kínálta összes lehetőséget bátran kihasználni.

sport
Átadták lőteret, stílszerűen díszlövéssel
Zalaegerszegen ünnepélyesen átadták a mintegy 93 millió forintból megújult Ebergényi úti lőteret. Felújításához a legnagyobb összeget, 70 millió forintot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium biztosította. A Magyar Sportlövők Szövetsége 10 millió, míg a város önkormányzata 13 millió forinttal járult hozzá a rekonstrukcióhoz.
gazdaság
Üdülő, nyaraló kerestetik
Hazánk kiemelt üdülőövezetei közül lakóingatlant a legdrágábban Budapest környékén lehetett vásárolni, míg a Balaton-parti települések között továbbra is Balatonfüred és Siófok vezeti a rangsort. Érdekes, hogy Keszthely az egyik legolcsóbbnak számít, Hévízen pedig csillagászati összegekért kínálják az új építésű nyaralókat.
zöld
A Hangyalesen pókokat is megfigyeltek
Természetbúvár táborba invitálták az általános iskolás korú gyerekeket a botfai Mindszenty Ifjúsági Házba. A biológusok vezette izgalmas rendezvényen, mely egy ízeltlábúra utaló szójátékkal a „Hangyaleső” elnevezést kapta, 20 gyermek vett részt.

kultúra
Ötven éves a skanzen
Tudta, hogy az első tervek szerint a falumúzeum a Május 1. ligetben épült volna fel? Na, és azt, hogy a csödei haranglábat egy másik haranglábért cserébe adták át egykoron a készülő skanzen számára? Idén 50 esztendős Magyarország első szabadtéri néprajzi múzeuma, a Göcseji Falumúzeum.
civil
Jótékonysági főzés a kerékpárutak fejlesztéséért
Jótékonysági és családi napra várták az AquaCity-be a támogatókat, kikapcsolódni vágyókat, immár 17. alkalommal. Lévén az idén 70 csapat sütötte-főzte a legkülönbözőbb kategóriájú ételeket, a bőség okán a korábban szokásos főzőverseny túlhaladta az értékelhetőséget.
életmódi
I. Keszthelyi GasztroSOKK fesztivál
Az öt esztendeje útjára indított, és évről évre nagyobb sikerű KeszthelyFest, valamint a turisztikai szezonban és azon kívül is felsorakoztatott számos igényes program mellé Keszthely újabb nagy durranással, egy provokatív című, hagyományteremtő gasztrofesztiválra készül idén – jelentette be az esemény sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester.

oktató
Támogatják az iskolakezdést
A Zalaegerszegi Család- és Gyermekjóléti Központ a város önkormányzatának jóvoltából idén is lehetőséget kapott arra, hogy az iskolakezdéshez pénzbeli segítséget nyújtson a nehéz helyzetben lévő családoknak.

közélet
Nemcsak segíthetsz, de nyerhetsz is!
Az élet nyáron sem állhat meg! Adj vért!” elnevezéssel indított nyári véradókampányt a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat, ami szeptember 2-ig tart. A véradókra értékes heti, havi nyeremények várnak és egy fődíjat is kisorsolnak a játékban résztvevő önzetlen segítők között.
kultúra
Díjat nyert a Múzeumok éjszakáját szervező csapat
A Göcseji Múzeum csapata nyerte meg a Múzeumok Éjszakája rendezvényszervezőinek kiírt KREA-K-TÍV országos pályázatot - tájékoztatta az örömhírről lapunkat Szényi Krisztina, a múzeum kommunikációs munkatársa. Az EMMI és a Turisztikai ügynökség által kiírt országos versenyre minden olyan intézmény - illetve annak maximum hatfős csapata - jelentkezhetett, aki június 23-ára programot szervezett a Múzeumok éjszakája rendezvény alkalmából.
hanghatás
Egy ifjú jazzrajongó
A mai ifjú korosztályból kevesek kedvence a jazz. Egy fiatal zalaegerszegi származású zenész, Sebestyén Patrik azonban kifejezetten rajongója, sőt quartettjével művelője is a műfajnak. A közelmúltban vendégfellépőként láthatta őket a közönség a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar koncertjén.

életmódi
A szoptatás fontosságáról a családi napon
Augusztus első hete a szoptatás világhete, mely alkalomból a zalaegerszegi védőnői szolgálat munkatársai tanácsadással és játszóházzal egybekötött családi napot rendeztek a Napsugár Úti Óvodában.

közélet
Januárra megújul a zöld épület a kórházban
Ténylegesen is megkezdődött a zöld épület felújítása a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban. A 2,3 milliárd forintos állami támogatású beruházás keretében a diagnosztikai épület harmadik emeletének belső rekonstrukciója is megvalósul. A januári befejezést követően pedig beköltözhetnek a még kint lévő fekvőbeteg osztályok Pózváról a központi telephelyre.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Princivil Értékteremtő Egyesület (1), sámándob (1), Nagypáli (11), Fenékpuszta (8), Zalai Mária Kongresszus (1), e-roller pont (1), Lehár Antal parancsnok (1), akusztikus duókoncert (1), Nagykanizsai Tankerületi Központ (1), Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (54), Preisz Péter megyei elsősegélynyújtó koordinátor (1), Berkes Dániel (1), vizesblokk-felújítás (1), Bozsoki-hegy(2), Véradó hét (3), Szavalóverseny (6), Badacsonyi Borvidék (4), Bánd, Rákóczi Ferenc utca (1), BIOLOGIKA (5), ZalaZONE Ipari Park (6)