2019.04.26., péntek - Ervin Zalaegerszeg időjárása

Hevesi Sándor Színház

Sorsfintoroktól az örökös tagságig
kortárs

Sorsfintoroktól az örökös tagságig

Többször próbálta a sors eltéríteni, de nem adta fel. Balogh Tamás színművész bár már gyerekként rendre szerepeket kapott, és színészi pályáról álmodott, csak 31 évesen talált rá erre az útra. Közben többször döntött e bizonytalan jövő mellett a biztosabb másik lehetőség(ek) ellenére. Az idén a zalaegerszegi színház Örökös tagjai közé választotta.
Emelt fővel távozik Sztarenki
pódium

Emelt fővel távozik Sztarenki

Az első hír Sztarenki Pál színész, rendező Facebook-oldalán jelent meg arról, hogy dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója a továbbiakban nem folytatja a munkát a teátrum művészeti vezetőjével.
Majdnem eltoltam
zsibongó

Majdnem eltoltam

Majdnem eltoltam – mindnyájan estünk már bele ebbe a csapdába. Az emberi kapcsolatokat beárnyékoló problémákra igyekszik rávilágítani Lendvai Kristóf, a nagykanizsai Batthyány-gimnázium 16 éves tanulója a legújabb, Zalaegerszegen forgatott kisjátékfilmjében, melyet forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyez.
Több néző, több eladott bérlet
pódium

Több néző, több eladott bérlet

84 ezer néző, 12442 eladott bérlet, 309 előadás. Lezárult a Hevesi Sándor Színház idei évada. A szezonzáró társulati ülésen az is kiderült, hogy a legtöbb bevételt (több mint 24 millió forintot) a Család ellen nincs orvosság című bohózat hozta a teátrum számára.

Hevesi Sándor Színház

Az új teátrumi programról is tárgyaltak
kultúra

Az új teátrumi programról is tárgyaltak

Zalaegerszegen tartotta tavaszi közgyűlését a Magyar Teátrumi Társaság. A Hevesi Sándor Színházban megrendezett eseményen a szakmai szervezet hatvanhárom tagszínházának, illetve két újonnan jelentkező intézménynek a képviselője vett részt.

Hevesi Sándor Színház,

Magic Show - Bűvész és Illúzió Show

Újabb örökös tagok a színházban
pódium

Újabb örökös tagok a színházban

Két új bronz „fotó” került a Hevesi Sándor Színház bejáratánál lévő örökös tagok arcképcsarnokba. Balogh Tamás és Farkas Ignác színművészek domborművét Béres János szobrászművész készítette.
kultúra

Búcsú Egervári Klárától

Egykori kollégák, barátok, tisztelők búcsúztak hétfőn délután Egervári Klára színésztől, a Hevesi Sándor Színház örökös tagjától. A művész 82. életévében, március 12-én hunyt el.

Kerekítő a Hevesi Sándor Művelődési Központban

Gobbi Hilda-életműdíj Czegő Teréznek
pódium

Gobbi Hilda-életműdíj Czegő Teréznek

1962 óta ünnepeljük március 27-én a színházi világnapot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, illetve a színészek, színházi dolgozók munkájára, művészeti tevékenységére. Díjazva is néhány rangos elismeréssel egy-egy művész kiemelkedő teljesítményét.
Bőrönddel a valóságból a fantazmagóriába
kritika

Bőrönddel a valóságból a fantazmagóriába

Senki sem szereti, ha azzal szembesítik, hogy az egész élete egy kamu, és ő csak egy átlagos, hétköznapi ember. Lesarkítva egy senki. Pedig néha nem árt szembenézni a tényekkel és kimondani az igazságot, még ha az fáj is.
Elhunyt Egervári Klára
kultúra

Elhunyt Egervári Klára

Néhány hete még a belvárosi élelmiszerüzlet pénztárosaival viccelődött, most meg szomorú hírt hallunk: elhunyt Egervári Klára Aase-díjas színész, érdemes művész, a Hevesi Sándor Színház társulatának örökös tagja.
Elkészült a jövő évad műsorterve
pódium

Elkészült a jövő évad műsorterve

A jövő évad terveiről és az előttünk álló három hónap fontosabb eseményeiről tartott szerdán sajtótájékoztatót dr. Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója.

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg

Alternatív igazságok egy gyilkosság körül
pódium

Alternatív igazságok egy gyilkosság körül

Van bűntény, hulla, meg tárgyalás, mégsem klasszikus krimit látunk, hanem sokkal inkább egy vérbeli drámát, keleti filozófiával fűszerezve. Ahol minden az igazság körül forog. Mert, ha valamit saját szemünkkel láttunk, vagy ha egy dolgot mi magunk éltünk át, akkor az biztos, hogy úgy is történt, ahogy. Vagy mégsem?

Hevesi Sándor Színház, február

A muszáj és a lehetetlen filozófiája
kritika

A muszáj és a lehetetlen filozófiája

Már a nyitány is drámai; Carl Orff Carmina Burana című zeneművének legnépszerűbb tétele csendül fel. A középkor sötét, misztikus világát képzeljük magunk elé, pedig a történet elvileg az ókorba repíti el a nézőt. De lehet, hogy mindegy is milyen évszámot írunk.

VIII. Zalaegeszegi Sajtófotó Kiállítás

Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80