koronavírus
Hat pozitív eredményt hozott a teszt a kosarasoknál
Szombaton délelőtt a szövetség előírása szerint elvégeztük a PCR tesztet a játékosokon és a stábtagokon. Az előírás szerint az első bajnoki mérkőzés előtt 72 órával a koronavírus tesztelésen kell átesni a csapatnak.
Koronavírus – A csirkék már megtanulták a leckét
Az eddigi kutatások alapján a baromfik nem érzékenyek az embert megtámadó koronavírusra, ugyanakkor a világjárvány okozta keresletcsökkenés a hazai baromfiágazatot is hátrányosan érintette. A Szent István Egyetem Georgikon Kar és a Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetem CEPI elnevezésű közös projektje éppen ezért bír nagy jelentőséggel, melyben a két egyetem a minőségi és biztonságos baromfitermékek előállítása érdekében működik együtt.
36 igazolt koronavírus fertőzött van Zalaegerszegen
A múlt heti beszámoló óta elhunyt az egyetlen kórházban ápolt zalaegerszegi beteg, aki korábban Horvátországban tartózkodott. Városunk közössége nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a családjának! Ugyancsak a múlt heti beszámoló óta két zalaegerszegi egyetemista már teljesen meggyógyult - adta hírül hétfőn Facebook oldalán Balaicz Zoltán polgármester. Alábbiakban a közleményben szereplő legfontosabb adatokat közöljük.

kultúra
Hétvégi üzemmódra vált a bábszínház
Performansszal próbálja megszólítani a zalaegerszegi közönséget a Griff Bábszínház. Csütörtök és péntek délután a Dísz téren „kampányol” a társulat, felhívva a figyelmet arra, hogy a járvány idején is biztonsággal el lehet vinni a gyerekeket a bábszínházba.
Járványügyi polgármesteri tájékoztató - Új zalaegerszegi adatok és információk
Balaicz Zoltán polgármester hétfőn újabb információkat tett közzé Facebook-oldalán a zalaegerszegi járványügyi helyzettel kapcsolatban. Az alábbiakban a közlemény legfrissebb adatait közöljük.
Zala megyében március óta mostanáig 352 személy fertőződött meg
A ma reggeli adatok szerint Magyarországon 718 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma (ez sajnos újabb rekord) és elhunyt egy idős, krónikus beteg. A halálozási arány szerencsére továbbra is rendkívül alacsony - tájékoztatta szerkesztőségünket Balaicz Zoltán polgármester.
Jelenleg Zalaegerszegen 11 igazolt fertőzött van
Zala megyében március óta mostanáig 336 személy fertőződött meg. Összesen 18-an haltak meg, közülük 11 volt zalaegerszegi lakos. A többi 318 érintett nagy része mostanra meggyógyult.
Újra megalakult a zalaegerszegi járványvédelmi bizottság
A koronavírus világjárvány első szakaszának időszakában (március 9. és június 18. között) részletesen tájékoztattam minden aktuális információról a helyi polgárokat, majd egy átfogó jelentésben elemeztem is a sikeres védekezés lépéseit és eredményeit. Ezt ígérem az előttünk álló időszakra is - áll Balaicz Zoltán polgármester legfrissebb, járvánnyal kapcsolatos Facebook-bejegyzésében.

közélet
Köszönet az elmúlt hónapok munkájáért
A város dísztermében megrendezett ünnepségen Balaicz Zoltán polgármester, mint a helyi járványügyi védekezés irányítója mondott köszönetet az elmúlt négy hónapban kiemelkedő munkát végző önkormányzati dolgozóknak.

olvass!
A járvány nyertesei a gyerekkönyvek
A járvány idején leginkább a gyermekeknek szóló könyveket vásárolták a zalaegerszegiek. A veszélyhelyzet kihirdetése után ugyan jelentősen visszaesett a könyvek iránti kereslet, ám húsvét előtt megugrott a forgalom. Harry Potter pedig újra sláger.
Véget ért a veszélyhelyzet, megszűnt a vásárlási időkorlát
Éjfélkor hivatalosan megszűnt a veszélyhelyzet és az ahhoz kapcsolódó különleges jogrend Magyarországon, egyben a vásárlási időkorlátot is eltörölték.

kultúra
Több lépcsőben nyitnak a könyvtárak
A járványhelyzetre vonatkozó biztonsági előírásokat betartva, több lépcsős szolgáltatási rendszer életbe léptetésével újra kinyithatnak a könyvtárak.
Újranyitnak a könyvtárak, visszaáll a fizető parkolás
A hét második felében, valószínűleg június 20-án, szombaton véget ér a koronavírus okozta világjárvány miatt életbe léptetett veszélyhelyzet, valamint az ahhoz kapcsolódó különleges jogrend - adta hírül Facebook-oldalán Balaicz Zoltán.

kultúra
Indul a Könyvtár a küszöbön! program
Az enyhítések ellenére a könyvtárak egyelőre nem látogathatók, hiszen az erre vonatkozó tilalmat az Operatív Törzs még nem vonta vissza. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár az átmeneti helyzetben viszont egy új szolgáltatással várja az olvasókat.
hanghatás
Szerenád a pózvai Covid-osztály előtt
Akkor is szeretsz majd engem, ha az erkély lesz a Grand Canyonod?” hangzott el a köszönőműsorban Lackfi János verse is. S a költői kérdésre ma már tudjuk a választ, igen, emberfeletti módon álltak a betegek mellé, akiknek még az erkély is luxus kategóriába került: az egészségügyi dolgozók.
Május 25-én, hétfőn újra megnyitnak a bölcsődék és az óvodák
Május 25-én, hétfőn újra megnyitnak a bölcsődék és az óvodák. A biztonságos újrainduláshoz szükséges lépéseket a városvezetés és az intézményvezetők áttekintették, a szükséges lépéseket megtették, minden érintett szülő írásos tájékoztatót kap - tájékoztatott Balaicz Zoltán polgármester Facebook oldalán.

életmódi
Megnőtt a hívásszám, kibővült a vonal
Az elmúlt két hónapban megszaporodtak a hívások a telefonos lelkisegély szolgálatnál. Ezért az országos szövetség (LESZ) egy plusz telefonszámot iktatott be, így nagyobb eséllyel kap vonalat a segítséget kérő. A szolgálat telefonszámai: a korábbi 116-123 mellett a 06-80-810-600. Mindkettő ingyen hívható, bármely telefonos szolgáltatón keresztül. A zalaegerszegi szolgálat szakmai vezetőjét, Zaleczky Elzát kérdeztük ezzel kapcsolatban.

közélet
Határőrizet és mintavétel
A mentőszolgálat két évfordulót is ünnepelt május 10-én, az Országos Mentőszolgálat 72 évvel ezelőtti, míg a szervezett életmentés 133 évvel ezelőtti megalakulását. Az idei tavasz azonban nem várt helyzetet idézett elő a koronavírus-járvány miatt a zalai mentők életében, akik a helyszíni mintavételek mellett a határátkelőkön belépő utasokat is ellenőrzik. Vincze Luca megyei vezető mentőtiszttel beszélgettünk.
közélet
Tartós élelmiszer és vadhús a rászoruló családoknak
Ételadomány átadására került sor a Zalaegerszegi Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központban. Az önkormányzat és egy vadásztársaság ajánlott fel tartós-, illetve bioélelmiszert. A kiosztásban, összekötő kapocsként fiatalok vesznek részt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
új mentőautó (1), Férfi kosárlabda (44), elektromos autók (3), VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztató (4), Fenntartóváltás (2), Balatoni Múzeum (57), POWER GYM (3), Fel a netre (12), Egészség (134), Metál est (1), Szent József Plébánia (6), Önvezető autó (4), Egerszegi végvár (5), Atlantis Club (11), VALAHOL EURÓPÁBAN (1), Kálvária temető (4), Cad-Cam labor (1), Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (14), Jáki Kardvirágos Erdő (1), Márton napi program (28)
Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)
A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra
Megjelenik hetente
Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu
ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)