2024.04.18., csütörtök - Andrea, IlmaZalaegerszeg időjárása

Levéltár

Kötetben a Mária Magdolna plébániatemplom múltja
egyszervolt

Kötetben a Mária Magdolna plébániatemplom múltja

Egyháztörténet és várostörténet egyben. Röviden így lehetne összefoglalni a Zalaegerszegi Füzetek kiadványsorozat legfrissebb, 15. számát, mely a Mária Magdolna plébániatemplom 18-19. századi történetét dolgozza fel.
A Tanácsköztársaságról objektíven
egyszervolt

A Tanácsköztársaságról objektíven

A Tanácsköztársaság 100. évfordulója apropóján rendezett tudományos ülést a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára. A város dísztermében megtartott konferencián – melyen Balaicz Zoltán polgármester mondott köszöntőt – főleg a Zala megyei események (beleértve Lendvát is) kerültek fókuszba, de némi dunántúli kitekintésre is sor került.
Felújítják a kvártélyházat: új nyílászárók és „barokk sárga”
köztér

Felújítják a kvártélyházat: új nyílászárók és „barokk sárga”

Megújul a kvártélyház és a hozzá szervesen kapcsolódó levéltár épülete. Az eredetileg katonák, majd megyei tisztségviselők szálláshelyeként funkcionáló ház 1765-ben épült. Az idők folyamán többször is bővítették, és funkciója is változott. Az ingatlan bár két házszám alatt szerepel (Széchenyi tér 3. és 5.) mégis egységesen kezelik, hiszen belül egy összefüggő épületről van szó.
Várostörténeti érdekességek a középkorból
egyszervolt

Várostörténeti érdekességek a középkorból

A város középkori történetét foglalja össze az a készülő kiadvány, mely a tervek szerint ebben az évben jelenik meg az Egerszegi Füzetek sorozat részeként. Az „Egurscug birtoktól Egerszeg végvárig” című könyv szerzői, dr. Bilkei Irén főlevéltáros és dr. Vándor László régész, évtizedek óta kutatják a témát.
Iratok az örökkévalóság számára
kultúra

Iratok az örökkévalóság számára

A tavalyi eredmények, az idei tervek és a 2019-ben induló országos e-ügyintézés is szóba került a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának hagyományos kultúra napi sajtótájékoztatóján. Az esemény vendége ezúttal dr. Mikó Zsuzsanna, az MNL általános főigazgató-helyettese volt.
Mikrotörténelem a „kockás” füzetekben
egyszervolt

Mikrotörténelem a „kockás” füzetekben

Mindig spórolni kell. Ez legkönnyebben úgy kivitelezhető, ha a kiadásainkat pontosan feljegyezzük egy klasszikus füzetbe. Mondjuk fél évszázadon keresztül. Hogy aztán a megőrzött füzetek a történészek számára is fontos dokumentumként szolgáljanak.
Kötetben a zalai protestantizmus dokumentumai
egyszervolt

Kötetben a zalai protestantizmus dokumentumai

A reformáció tavalyi 500. évfordulója alkalmából átfogó gyűjtőmunkába kezdtek az ország levéltárai, hogy felkutassák az 1517-ben indult vallási mozgalom adott megyére vonatkozó dokumentumait.
Széchenyi az innováció embere
egyszervolt

Széchenyi az innováció embere

Lótenyésztés és vízszabályozás Zalában, a balatoni gőzhajózás életre hívása, szerteágazó kapcsolatrendszer a reformkori zalai ellenzékkel; különösképpen Deák Ferenccel. Talán nem is gondolnánk, de e fenti „történések” központi szereplője Széchenyi István.
Elhunyt Kapiller Imre
kultúra

Elhunyt Kapiller Imre

Hatvanöt éves korában váratlanul elhunyt Kapiller Imre, a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának Pauler Gyula-díjas, nyugalmazott levéltárosa – adta hírül az intézmény szeptember 13-án.
Állami tulajdonba kerülhet a volt Kaffka-kollégium
köztér

Állami tulajdonba kerülhet a volt Kaffka-kollégium

Már hosszú ideje üresen áll a zalaegerszegi volt Kaffka Margit leánykollégium több mint háromezer négyzetméteres épülete. Többször született döntés az értékesítéséről, de az eladási kísérletek sikertelenek voltak. A városi közgyűlés legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy a Mártírok u. 5. számú ingatlant térítésmentesen állami tulajdonba adja. (A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. előtt már ismert e szándék.)
Fogolytábor, hadikórház és háborús cenzúra
egyszervolt

Fogolytábor, hadikórház és háborús cenzúra

Tíz millió katona, és ugyanennyi személyi áldozat, közel 3,5 millió besorozott férfi az Osztrák-Magyar Monarchia területéről. Áldozatok, árván maradtak, hadifoglyok és hiánygazdaság. A következményeket még hosszan lehetne sorolni. Száz évvel ezelőtt ért véget az első világháború, melynek négy esztendeje az addigi történelem egyik legszörnyűbb katasztrófája volt.
Hősök, de emberek is voltak
egyszervolt

Hősök, de emberek is voltak

Az 1848-as forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából szervezett tudományos emlékülést a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára. A város dísztermében rendezett konferencián tíz zalai születésű, az 1848-49-es szabadságharcban aktív szerepet vállaló főtiszt életéről esett szó.
Városvezetők nyomában
egyszervolt

Városvezetők nyomában

Zalaegerszeg város egykori vezetőinek életútját és munkásságát foglalja össze a napokban megjelent Városbírók és polgármesterek című, fotókkal gazdagon illusztrált tanulmánykötet.
Városképek a hetvenes évekből
egyszervolt

Városképek a hetvenes évekből

A város urbanizációs folyamatának és a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat működésének egyik legaktívabb időszakába enged bepillantást az a fotógyűjtemény, mely tavaly nyáron került az MNL Zala Megyei Levéltárának birtokába.
Családi ereklyék és virtuális tárlat
kultúra

Családi ereklyék és virtuális tárlat

Idén ünnepeljük az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170., valamint az első világháború befejezésének 100. évfordulóját. A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára mindkét jeles dátumra megemlékezik ebben az évben.
Fotóritkaságok a Don-kanyarból
interjú

Fotóritkaságok a Don-kanyarból

A közelmúltban jelent meg az Utóvédként a Donnál című könyvsorozat harmadik kötete. Molnár András történész (MNL Zala Megyei Levéltára) és Szabó Péter hadtörténész (Hadtörténeti Intézet) közös munkája nem előzmények nélküli. Három évvel ezelőtt mutatták be a zalai 9. honvéd könnyű hadosztály 1942-43-as történetéről íródott kötet első két részét.
Utóvédként a Donnál: újabb kötet a zalai alakulatokról
egyszervolt

Utóvédként a Donnál: újabb kötet a zalai alakulatokról

Megjelent az Utóvédként a Donnál című könyvsorozat harmadik kötete. Molnár András történész (MNL Zala Megyei Levéltára) és Szabó Péter hadtörténész (Hadtörténeti Intézet) közös munkája nem előzmények nélküli. Három évvel ezelőtt mutatták be a 9. honvéd könnyű hadosztály 1942-43-as történetéről íródott kötet első két részét. De számos más kiadvány is napvilágot látott már a két szerző jóvoltából.
Csány és a kortársak
egyszervolt

Csány és a kortársak

Két évvel ezelőtt rendeztek a városban konferenciát Csány László születésének 225. évfordulója alkalmából. A tudományos ülés előadásainak bővített anyaga a minap kötet formájában is napvilágot látott.
Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok
kultúra

Paradigmaváltás, drónok, adatbázisok

1986-ban került sor az első zalai közgyűjteményi szakmai napokra, mely azóta is a megyében működő kulturális intézmények egyfajta seregszemléje. A legfrissebb kutatási eredményeket ismertető előadássorozatra kétévente kerül sor.
Válóperek és templomépítések
egyszervolt

Válóperek és templomépítések

A reformáció és a protestantizmus történeti kérdéseit helyezte középpontba az a konferencia, melyet a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Zala Megyei Levéltára szervezett az önkormányzattal közösen, a Reformáció 500 Emlékbizottság támogatásával, a vallás születésének 500. évfordulója alkalmából.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100