Pánczél Petra
kultúra
A törvényszéki emésztőgödör titkai
Az idei Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat is tartogatott várostörténeti érdekességet. A Zalaegerszegi Törvényszék folyosógalériájában került bemutatásra az a leletanyag, mely a bíróság épületének szigetelési munkálatai közben került elő még májusban.
kortárs
Szubkultúra másolt kazettákon
Szüleik még építették a rendszert, őket már úgy „manipulálták” a mozgalomba; ezért hazugságban nőttek fel. Az 1980-as évek szubkultúrája (legyen szó zenéről, színházról, filmről, vagy képzőművészetről) többek között erre a hazugsághalmazra reagált.
köztér
A szecessziótól a birodalmi építészetig
Zalaegerszeg két világháború közti építészetéről tartott eladást a Lokálpatrióta Klub és a Városvédő Egyesület közös rendezvényén Agg Ferenc építész. Szecesszió, art deco, eklektika, „neo”-irányzatok és birodalmi építészet…
olvass!
Pannon Tükör és Pannon végek
Az Ünnepi Könyvhét keretében két új kiadvány is debütált a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. Bemutatásra került a Pannon Tükör folyóirat legfrissebb száma, majd Göncz László szlovéniai szerző, Emberek a Pannon végeken című kötete.
kortárs
A jó fotós költő is
Városképek az átalakuló Budapestről, sportfotók, hangulatképek és szelíd lovak, szelíd fényekben. Hemző Károly (1928-2012) Balázs Béla-díjas fotográfus alkotásaiból látható kiállítás a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
életmódi
Nincsen stílus önismeret nélkül
A stílus egy attitűd, ami egy embert körbevesz. Nemcsak az öltözködés, hanem ezzel együtt a viselkedés is számít. A múlt heti Street Food Weekend nyitóeseményén hangzottak el az előbbi mondatok, melynek vendége Schiffer Miklós stílusszakértő volt.
egyszervolt
Kötetben a Mária Magdolna plébániatemplom múltja
Egyháztörténet és várostörténet egyben. Röviden így lehetne összefoglalni a Zalaegerszegi Füzetek kiadványsorozat legfrissebb, 15. számát, mely a Mária Magdolna plébániatemplom 18-19. századi történetét dolgozza fel.
pódium
Magas nézőszám és díjazások
Hat nagyszínpadi bemutató, összesen 248 előadás, több mint 72 ezer néző és 11 ezernél is több bérletes – e számokkal zárta az idei évadot a Hevesi Sándor Színház. A társulat évadzáró ülésén dr. Besenczi Árpád igazgató azt is elmondta: nagyon gyorsan, békésen és komolyabb „balhék” nélkül múlt el a 2018/19-es színházi év.
kultúra
Hamarosan Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár
A közelgő Egerszeg Fesztivál és Kvártélyház Nyár programjairól számolt Balaicz Zoltán polgármester és Tompa Gábor fesztiváligazgató, a Kvártélyház Kft. ügyvezetője a városházán.
egyszervolt
Kiállítás a rejtélyes keszthelyi kincsleletből
A keszthelyi város napi események részeként állították ki a Balatoni Múzeumban azt a páratlan kincsleletet, mely idén februárban került elő egy belvárosi polgárház pincéjéből.
pódium
Díszlet és jelmez összhatása
Öltöztetésről, jelmezekről, díszletekről és legendás színdarabokról is szó volt a Színházbarátok Köre legutóbbi rendezvényén, melynek vendégei Szőke Julianna jelmeztervező, a jelmeztár vezetője és Mészáros Tibor díszlettervező, a műhelyház vezetője voltak.
egyszervolt
Nem áruló, hanem kiváló hadvezér volt
Áruló volt vagy sem, kártékony alak, vagy a magyar történelem egyik kiemelkedő hadvezére, személyisége? „A Görgei-kérdés egykor és ma” címmel tartott előadást a közelmúltban prof. dr. Hermann Róbert történész. A VMK Cafféban rendezett találkozón az 1848/49-es szabadságharc hadvezérének, Görgei Artúrnak az emlékezete és megítélése volt a téma.
közélet
Ülnöki eskütétel a bíróságon
A négyéves ciklus végeztével idén újra ülnökválasztásra került sor a megyében. A következő években ötvennyolcan ülhetnek fel a pulpitusra, hogy nem hivatásos bíróként járjanak el a törvény által meghatározott ügyekben.
köztér
„Ipari” minimál, kvártélyházi sárga
Városfejlesztés, értékvédelem és a folyamatosan alakuló városkép került szóba a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén, melynek vendége ezúttal Bálizs Andrej főépítész volt.
életmódi
Páciens és terapeuta kapcsolata
Ritkán esik szó nyilvános fórumokon a pszichológusok, pszichiáterek és a pácienseik kapcsolatáról, hiszen egy intim és nagy diszkréciót igénylő viszony ez. Persze, hogy mi zajlik konkrétan a terápiákon, arról nem szabad és nem is kell lerántani a leplet, ám néha nem árt átbeszélni, hogy „Hogy is vagyunk egymással?” – ahogy arra az esemény címe is utalt.
kultúra
Gábriel József emlékezete
Gábriel József (1952-2015) festőművész nevét vette fel a csácsi Izsák-iskola könyvtára, mely a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár fiókkönyvtáraként működik. A névadó esemény – melyre a művész születésnapján, május 23-án került sor – az oktatási intézmény és a közgyűjtemény közös szervezésében valósult meg.
kultúra
Múzeumok online térben
„PR, marketing, kommunikáció a közgyűjteményekben” címmel tartott szakmai napot a Göcseji Múzeum. A találkozó a zalaegerszegi intézmény, valamint a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ közös szervezésében valósult meg.
pódium
Életképek a dióvilágból
Vannak olyan mesék, melyeknek nincs konkrét története, sem végső nagy tanulsága és mintha a szereplők is egy kicsit flúgosak lennének (persze szerethető módon). Még talán azt a kérdést is feltesszük utólag, hogy vajon mi végre volt ez az egész?
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Női kosárlabda (17), Csaplár-Nagy Franciska JAVK (2), Verkli Fesztivál (2), Szüreti mulatság (12), Záborszky Péter (1), Városi Strand (12), Kocsi László honvéd ezredes (1), Hévíz története (1), Óvoda- és iskolafelújítás (2), Felső templom, Nagykanizsa (1), Szent István király (12), Horvátország (4), kitakarás nélküli technológia (1), Batthyány kastély park (2), Egyetemi sportélet fejlesztése (1), Keszthelyi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete (1), tavaszköszöntő (5), Zalaegerszegi Rendőrkapitányság (15), búzagyűjtő nap (1), Széchenyi-emlékév (1)