2021.05.16., vasárnap - Mózes, BotondZalaegerszeg időjárása

Antal Lívia

Tornatermet kap a Dózsa-iskola
sport

Tornatermet kap a Dózsa-iskola

A tornaterem az igazán inspiráló helyszín a gyerekek számára, fogalmazott a sportért felelős államtitkár a zalaegerszegi Dózsa György Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola C+ típusú tornacsarnokának alapkőletételén. A beruházás a Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében valósul meg 1,25 milliárd forintból.
Kijelölte a jövőbe vezető utat
közélet

Kijelölte a jövőbe vezető utat

A csácsbozsoki Szent István szobornál immár huszadik alkalommal tartottak augusztus 20-a előestéjén ünnepséget államalapító királyunkra és hazánk fővédőszentje tiszteletére, Zalaegerszegen.
Érdemes legyen falun élni!
közélet

Érdemes legyen falun élni!

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa volt a vendége a baki faluházba szervezett polgármesteri szakmai fórumnak, melyen a Magyar falu program aktualitásairól adott tájékoztatást. A rendezvényen a Zala megyei 1. számú választókerülethez tartozó településekből 67 község vezetője képviseltette magát.
Hivatalosan is vízre tették a sárkányhajót
sport

Hivatalosan is vízre tették a sárkányhajót

Hivatalosan is megkapta a Zalaegerszegi Kajak-Kenu Sárkányhajó Egyesület az új 10 személyes sárkányhajót, amit város önkormányzata 2,4 millió forintos pályázati forrásból szerzett be. Az egyesület egy előremutató sporteredmény után vehette át, miután első versenyén az 50 indulóból a 21 helyen végzett a Badacsony és Fonyód között megrendezett Balaton-átevezésen.
Megújult az inkubátorház Lentiben
gazdaság

Megújult az inkubátorház Lentiben

Lentiben felújították a közel 20 éve épült inkubátorházat, amely a helyi kis- és középvállalkozások működését segíti. Az épület energetikai korszerűsítésére irányuló csaknem 227 millió forintos beruházás során 32 férőhelyes parkolót is kialakítottak, ahol kétállásos Smart töltőoszlopot helyeztek el az elektromos járművek számára. Az átadási ünnepségen részt vevő innovációs és technológiai miniszter ennek kapcsán két elektromos autót ajánlott fel a városnak a minisztérium nevében.
Elektromos buszokkal a klímavédelemért
zöld

Elektromos buszokkal a klímavédelemért

Magyarország klíma- és természetvédelmi akciótervének kiemelt célkitűzése a közlekedés zöldítése, melynek érdekében a kormány 10 évre szóló Zöld Busz Programot hirdetett meg 36 milliárd forintos keretösszeggel. Zalaegerszeg is részese a programot bevezető Zöld Busz Mintaprojektnek, amelyről szóló együttműködési megállapodásokat a ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartott sajtótájékoztatón írták alá az érintett városok vezetői az innovációs és technológiai miniszterrel.
Ki lehetett a veterán római katona?
egyszervolt

Ki lehetett a veterán római katona?

Bagod északi határában dolgoznak a Göcseji Múzeum munkatársai, hogy megtalálják az 1970-es években meglelt 2-3. századi, márványból faragott sírkő még hiányzó darabját. Ezen állhat az a felirat, amelyből fény derülhet a sírkőn ábrázolt római katona és családja kilétére. Ezt még rejti a föld, ami egy hét ezer évvel ezelőtti település nyomait viszont már megmutatta.
Kispáli: útépítés és környezetszépítés
köztér

Kispáli: útépítés és környezetszépítés

Kispáli úthálózatán jelentős fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt néhány évben. Az egyik bekötőút út teljes hosszban, míg a másik 600 méteren újult meg. Az utóbbi folytatásában jelenleg zajlik az út helyreállítása a járműipari tesztpálya mellett, miközben a Dózsa György utcát is felújították a 280 lelkes községben a közelmúltban.
Gurul a térség – kerékpáros bejárás
közélet

Gurul a térség – kerékpáros bejárás

Ismét kerékpáros nyílt napot tartanak a zalaegerszegi járműipari tesztpályán augusztus 30-án, vasárnap. Az érdeklődők a II. Gurul a térség – kerékpáros bejárás a járműipari tesztpályán című Facebook-oldalon jelezhetik részvételi szándékukat az eseményre.
Új technológiával a szennyvízkezelésben
zöld

Új technológiával a szennyvízkezelésben

Megkezdődött a zalaegerszegi szennyvíztisztító telep felújítása, melyre 176 millió forintot fordít a város önkormányzata, valamint a Zalavíz Zrt. A naponta 17 ezer köbméter szennyvizet fogadó és kezelő telep rekonstrukciója a 2020–2034 közötti időszakra vonatkozó gördülő fejlesztési terv keretében valósul meg. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a megyeszékhelyi szennyvíztisztító telep részt vesz a Nemzeti Népegészségügyi Központ által elindított országos koronavírus-kutatásban.
43 település lakosságát szolgálja ki
közélet

43 település lakosságát szolgálja ki

Átadták Zalalövőn a Zalamenti és Őrségi Szociális Alapszolgáltatási Intézmény felújított központi épületét. A TOP-program révén 57,7 millió forinttal támogatott, eszközfejlesztést is tartalmazó beruházással a nappali ellátás, a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás valamint a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat került jobb körülmények közé.
Szebb és korszerűbb lett
közélet

Szebb és korszerűbb lett

Zalabaksán régóta várt beruházás valósult meg az önkormányzati hivatal külső rekonstrukciójával, melyre pályázati támogatásokkal és önerővel együtt 33,5 millió forintot költöttek. Az átadási ünnepségen elhangzott, tervezik a hivatal belső felújítását, hogy komfortosabb feltételeket tudjanak biztosítani a munkatársak és a lakosság számára egyaránt.
Új játszóeszközökkel gazdagodott
zsibongó

Új játszóeszközökkel gazdagodott

Csatárban megújult az óvoda udvara, amelyre közel 5 millió forintot nyert tavaly az 530 lelkes község önkormányzata a Magyar falu programon. Az átadási ünnepségen elhangzott, hogy a kistelepülések élhetőségét javító pályázati program keretösszege jövőre meghaladja a 250 milliárd forintot.
Pajta- és útavatás Csonkahegyháton
köztér

Pajta- és útavatás Csonkahegyháton

Csonkhegyháton felújították a Ján-hegy gerincén illetve alján vezető két zártkerti utat. A hegy kapujánál álló, tavasszal viharkárt szenvedett közösségi pajtát is újjáépítették. A két beruházást a hagyományos Mária Magdolna búcsú keretében adtak át a hét végén. A rendezvényt a környékbeli települések polgármesterei is megtisztelték jelenlétükkel.
Egyetemi központ létesül Zalaegerszegen
oktató

Egyetemi központ létesül Zalaegerszegen

Az informatikai, a mérnöki, a mechatronikai és a közgazdasági képzések portfoliójának egyesítésével a veszprémi székhelyű Pannon Egyetem (PE) Zalaegerszegi Egyetemi Központot hoz létre, amely várhatóan január elsejével kezdi meg működését. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be az egyetem és a város vezetése.
Faipari vállalkozás költözött be
gazdaság

Faipari vállalkozás költözött be

Zalaegerszeg újabb eredménnyel büszkélkedhet, jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese az inkubátorház két új csarnoképületének átadásán. A parlamenti és stratégiai államtitkár úgy fogalmazott, az ipari park bővítése azt jelzi, hogy egyre több magyar vállalkozás méretteti meg magát mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Erősödnek, és keresik a megfelelő infrastrukturális környezetet, ahol működésüket kiteljesíthetik.
Tárlatvezetésekkel, táborokkal
kultúra

Tárlatvezetésekkel, táborokkal

A Gébárti Kézművesek Háza július elsején fogadta első csoportját, a zalacsányi általános iskola Erzsébet-táboros diákjait. A koronavírus-járvány két és fél hónapos kényszerszünetre ítélte a házat, amely június 25-étől újra nyitva tart. Az év hátralévő részében több program is várja az érdeklődőket, melyekről Prokné Tirner Gyöngyi intézményegység-vezetővel beszélgettünk.
Köszönet a helytállásért
közélet

Köszönet a helytállásért

Július elseje, Semmelweis Ignác születésnapja a magyar egészségügy ünnepe. Ez alkalomból tartott június 29-én ünnepséget a zalaegerszegi kórház, melyen Zala Megyei Szent Rafael Kórházért emlékplakettel ismerték el az infekciókontroll csoport a koronavírus-járvány kezelésében és leküzdésében kifejtett munkáját. A kórház menedzsmentje és kollektívája ugyanúgy kivette részét a küzdelemből, derült ki a főigazgató köszöntőjéből.
Teljesen megújul az egervári általános iskola
oktató

Teljesen megújul az egervári általános iskola

Kívül-belül teljesen megújul Egervári László Általános Iskola F-betűt formáló épületegyüttese. A tornatermet már burkolják, valamint elbontották az utcafronti épületrészt, amit újra építenek a Zalaegerszegi Tankerületi Központ 623 millió forintos beruházásában.
Még az idén elkészül
oktató

Még az idén elkészül

Jó ütemben halad a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium új torna- és vívócsarnokának építése a 3,3 milliárd forintos költségvetésű beruházásban. A homlokzati hőszigetelő vakolatrendszer, a burkoló téglák és a nyílászárók beépítése már részben megtörtént, és folyamatos a belső szakipari és gépészeti munkák végzése is.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>