Oktatás

oktató
Szakmai tanévnyitón az oktatást érintő változásokról
A 2018/19-es tanévet érintő változásokról és fejlesztésekről tájékoztatták a megyei oktatási intézmények vezetőit a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A szakmai tanévnyitó konferencián többek között az új Nemzeti Alaptantervről, valamint a pedagógusok terheinek csökkentéséről esett szó.

oktató
Iskolakezdés elektronikus naplóval
Augusztus 31-én szerte az országban tartottak már tanévnyitó ünnepségeket. Zalaegerszegen – a városban elsőként – a Belvárosi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában köszöntötték a 2018/19-es tanévet, na és az új elsősöket.
interjú
Zenetanár és templomi orgonista
Szimpatikus, szelíd, tehetséges fiatal, aki koncertezik, zenét szerez, tanítja az orgonajátékot valamint vasárnaponként liturgikus szolgálatot lát el, kórust szervez. Született kertvárosi, s egy gyerekkori Istentiszteleten kapta a belső hívó hangot és határozta el, hogy megtanul orgonálni. Mindezt egyetemi szinten, s a tudással felvértezve most templomi orgonistaként (is) erősíti ugyanazon egyházközösséget. Dankos Attilával beszélgettünk.
életmódi
Kacsaláb: mezítláb a nyárba
Elmúlt a Medárd nap jósolta 40 napos esős időszak. Irány a nyár, a jó idő, aki teheti mezítláb. Van, ahol ez egész évben dívik, sőt szokást érlelő „tananyag”. A bazitai óvodába kukkantottunk be. A festői zöldövezetben, mi más, mint az egészséges életmód az óvoda főprofilja. Ehhez kiváló adottságok vannak, legfőképpen a jó levegő, játszóudvarhoz kapcsolt sportpálya, bebarangolható dimbek-dombok a közelben.

zsibongó
Több mint színező
Játékos városismertető kiadványt mutattak be a minap az Ady-iskolában. A Helyijárat című színes füzetet diákok készítették diákoknak, a Nemzeti Tehetség Program pályázatának keretében.
Díj a leginnovatívabb hallgatónak
Harmadik alkalommal adták át a BGE zalaegerszegi gazdálkodási karán a jogi tárgyak oktatása során „a leginnovatívabb hallgatónak járó iLex Díjat”, amit ezúttal Hegedűs Anita nyert el.

oktató
Helyijárattal a város körül
Helyijárat címmel egy várostörténeti kalandjáték- és színezőkönyv készül gyerekeknek, az Ady-iskola diákjainak jóvoltából. A kiadványt az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja támogatja.

oktató
Cad-Cam labor a Munkácsyban
Gépészeti tervezésre és 3D nyomtatásra alkalmas Cad-Cam laborral gyarapodott a zalaegerszegi Munkácsy Mihály Szakközépiskola, melynek köszönhetően a diákok olyan 21. századi technológiákat ismerhetnek meg, amilyeneket a vállalatok is alkalmaznak.

interjú
Az irodalom nem múzeum
A mai gyerekek is olvasnak, csak rövidebb szövegeket. A kortárs költészet a slam poetry miatt felfutó ágban van. Az irodalomoktatás pedig tele van ki nem aknázott lehetőségekkel. Többek között ezekről a jelenségekről beszélgettünk a nemrégiben véget ért Magyar Széppróza Napja kapcsán Gyimesi Katalin magyartanárral (Kölcsey Ferenc Gimnázium).

zsibongó
A tűzzománc „beszippantja” az embert
Évtizedekkel ezelőtt „kőkorszaki” eszközökkel kezdték a munkát, azóta több tűzzománckemencét is elhasználtak már. Nemcsak síkban, térben is gondolkodnak. A tapasztalatok szerint pedig a tűzzománc képes beszippantani az embert.
.jpg)
oktató
A jövő iskolájáról
A jövő iskolájáról tartott vetítettképes előadást Schlakker Eszter pedagógus február derekán a Fejér György könyvtár olvasótermében. A felkért előadó többször szóba hozta azon tapasztalatait, amelyeket a közép-finnországi Jyväskyla város általános iskolájában Erasmus plus program negyedéves szakmai gyakorlata keretében, tanítóként gyűjtött. A keszthelyi GémProgram tanulócsoport vezetőjétől, egy internetes honi verseny egyik legkreatívabb szupertanárától arról érdeklődtünk, hogy a jövő iskolája mennyiben lehet más, mint a jelen sulija.

klasszik
Jókaihoz türelem kell
Mit lehet kezdeni a 21. században egy 19. századi szöveggel és mennyire kihívás napjainkban Jókait tanítani a gyerekeknek? Többek között ilyen kérdések merültek fel a Magyar Széppróza Napja alkalmából a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár e heti rendezvényein.

oktató
Zalaegerszegre költözik a Waldorf-iskola
Fél év telt el a zalai Tűzmadár Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola első osztályának indulása óta. A Zalaszentlőrincen működő intézmény egyik alapítóját és az első osztály tanítóját, Bálint Orsolyát kérdeztük az eddigi tapasztalatokról.
Amerikai önkéntesek Zalában
A Zalai Falvakért Egyesület hatodik éve indítja el az együttműködését a Learning Enterprises Programmal. Ennek keretében amerikai önkéntesek június 22-én érkeznek Zalába és július 13-án utaznak tovább Szlovákiába.

oktató
Angol nyelv, informatika, pénzügy
A tavaszi szemeszterben már az angol nyelv, az informatika, valamint a pénzügyi ismeretek tanulására is lesz lehetősége a Senior Akadémia részt vevőinek, hangzott el a BGE zalaegerszegi gazdálkodási kara által vezetett akadémia félévzáró ünnepségén.

oktató
Miért jó a finn iskolásoknak?
A keszthelyi Fejér György könyvtár olvasótermében Schlakker Eszter pedagógus azokról a tapasztalatokról szólt, amelyeket a közép-finnországi Jyväskyla város általános iskolájában Erasmus plus program szakmai gyakorlata keretében, negyedév alatt tanítóként gyűjtött.
oktató
Pályaválasztási próbatétel
Diákkörben mindig izgalmas, ha egy-egy tanóra az iskola falain kívül zajlik, még akkor is, ha a helyszín egy másik iskola.

zöld
Erdei iskolába is járhatnak
A városi önkormányzat támogatásának köszönhetően Erdei iskolába járhatott az Eötvös-iskolából 17 osztály. A program október közepén ér véget.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Alsóvárosi Szent József Templom (1), felolvasószínház (1), Együttműködési megállapodás (5), Gyermek- és Ifjúsági könyvek (1), társfinanszírozás (1), Sifter Péter polgármester (4), Bor (30), HASTÁNCMARATON (1), Versenyuszoda (4), Zalaszentgrót, Templom tér (18), online esemény (107), Megyeri Anna (38), Zalacsány-Örvényeshegy (10), Zöld (58), Orff Ütőegyüttes (1), Coop Segély Alapítvány (1), Egészségnevelés (5), Dr. Oroszlán Tamás főorvos, igazgatási koordinátor. (1), Bedő Andrea polgármester (2), Közgazdaság-tudomány (1)