Oktatás

közélet
Korszerűsítik a Ganz-technikumot
A védelmi ipari szakképzés infrastrukturális feltételeinek megteremtését szolgálja a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikumának több mint 6,5 milliárd forintból megvalósuló teljes korszerűsítése – jelentette be dr. Palkovics László az intézményben.

zöld
Környezetvédelemről fiataloknak
A közelmúltban lezárult a Természetesen Zala/Természetesen Egerszeg című TOP-program. A projekt utolsó állomásaként az Art Moziban rendeztek szemléletformáló konferenciát.

oktató
A tehetséggondozás fellegvára lehet
Az őszi képzésekről, valamint a régi városháza épületének felújításáról is szó esett a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó központ zalaegerszegi sajtótájékoztatóján. Az eseményen részt vett Orbán Balázs miniszterhelyettes, az MCC kuratóriumának elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, valamint Balaicz Zoltán polgármester.

oktató
Helyismereti olvasótábor, névadók nyomában
Helyismereti olvasótábort szervezett mindjárt a nyár elején a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár mindhárom zalaegerszegi intézményegységében, pályázati támogatásnak köszönhetően ingyenesen. A helyismeret és az irodalom mellett a bibliotékák névadóinak is nyomába eredtek a 12-16 éves diákok. Lapunk az Apáczai Tagkönyvtárba látogatott el.

oktató
Megnyílt a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központja
Nyílt napot tartott pénteken zalaegerszegi központjában a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC). A tehetséggondozással foglalkozó országos intézmény a 2021 szeptemberétől induló – felsősöknek és középiskolásoknak szóló – képzéseiről tájékoztatott. A TIT épületében rendezett nyílt napra a diákokat, pedagógusokat és a szülőket is várták; a résztvevők előadásokon, workshopokon vehettek részt.

közélet
Pedagógusokat díjaztak
Díjátadásra került sor a Pedagógusnap alkalmából a városházán. A saját szakterületükön kiemelkedő munkát végző tanárok és óvodapedagógusok munkáját ismerte el a városvezetés.
oktató
Fest, énekel, kosarazik
Jó gének, a kibontakozás támogatása, minőségi iskolák, kiváló tanárok, szorgalom, szülői menedzsment. A tehetséges gyereket, diákot előre vivő tényezők. Csiszár Alíz, az Ady-iskola hatodikosa, mindezeket megkapta, van is látszata.

oktató
Átszervezik a művészeti alapképzést?
Az elmúlt napokban néhány Facebook-csoportban kezdett el terjedni a hír, miszerint átszervezésre kerülhet a városban az alapfokú művészeti képzés, ami nagymértékben érintené az Ady Endre iskolában zajló, több évtizedes múltra visszatekintő művészeti oktatást. De az új szabályozás más intézményekre (zene- és tánciskolákra) is vonatkozna.

oktató
Kossuth katonája vetélkedő online
Rekord számú jelentkező, 27 csapat nevezett az Apáczai Művelődési Központ által meghirdetett „Kossuth katonája leszek” című történelmi és honismereti vetélkedőre.

életmódi
Mi mindenre lehetnek képesek a kutyáink?
Eltűnt személyek felkutatásában segédkezik, kutyapanziót üzemeltet, mentett kutyák rehabilitációjában működik közre. A zalaegerszegi születésű kutyakiképzőnél és oktatónál, Major Márknál valamint négylábúinál vendégeskedtünk.

nézőpont
Az online térben több a nettó tanulási idő
A járványügyi helyzet, és az újabb szigorító intézkedések miatt az előttünk álló időszakban ismét felértékelődik majd az online alkalmazások, közösségi oldalak használata. Úgy tűnik, hogy az oktatás egy része, a szórakozás, valamint rokonaikkal, ismerőseinkkel való kapcsolattartás túlnyomó többsége újra átkerül a digitális térbe.

oktató
Elismerés a zrínyis magyartanárnak
Kalliopé-díjat kapott a Zrínyi-gimnázium magyar-angol szakos tanára, Bajnóczy Zoltán. Az elismerést a közelmúltban alapította a Párizsban élő Jutteau-Csősz Katalin, mégpedig édesapja, Csősz József (1938-2019) magyar-történelem szakos tanár emlékére.
oktató
Katonai tábor gyerekeknek
Katonai Túlélő Tábort tartanak július végi kezdéssel, három hetes turnusban 5-12 éves gyerekek számára. Ezzel az újdonsággal tovább növelték a civil szervezők a lurkóknak szánt szórakoztató- és hasznos nyári időtöltések számát. Az első alkalommal meghirdetett programra a limithez képest kétszeres volt a jelentkezés.
oktató
Kisinas tábor
A pályaválasztást segíti az az érdekes nyári tábor, melyet főként a hatodik-hetedik osztályos diákoknak szervez a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az idén már hatodszor várják egy-egy hetes turnusokba a leendő „kisinasokat”.

életmódi
Védőnő, egészségnevelő, önkéntes
A Védőnők Napja és közelmúltbeli kitüntetése jó alkalmat adott, hogy beszélgessünk egy szak– és magánemberként egyaránt sikeres, boldog emberrel. Ilyen is van. Tóthné Koller Mária, volt az interjúalany.

oktató
Kockarajz lecke az online térben
A gömb vetett árnyéka, ellipszisek tengelyállása, perspektivikus körök, méret-, levegő- és vonalperspektíva. Csak néhány téma azok közül az animált gifek, illetve rövid videók közül, melyekkel Monok Balázs rajztanár avatja be tanítványait a karantén alatt a rajzolás elméletébe és gyakorlatába.

hanghatás
Az „István, a király” diák változatban, egerszegi döntőssel
Az „István a király iskolába megy”, azaz a rockopera gyerekszereplőkkel való előadására hirdetett országos válogató három legjobbja között van Réka szerepében Mrakovics Míra, az Eötvös-iskola hatodik osztályosa. Zala megyéből egyetlen indulóként pályázott a szép hangú lány, és 53 társával mérte össze tudását Zalaegerszeg újabb büszkesége.
oktató
Jól felkészültek Kossuth katonái
Az Ady-iskola csapatai kerültek dobogós helyekre az idei „Kossuth katonája leszek” elnevezésű történelmi, honismereti vetélkedőn, melyet már sok-sok éve szerveznek az Apáczai Művelődési Központ munkatársai. Az idén kiemelkedően magas volt a megyei szintű versenyen a részvevők száma.

oktató
Fókuszban a rovarvilág
Magyarország negyven múzeuma – köztük a Göcseji Múzeum is – csatlakozott ahhoz a környezetvédelmi akcióhoz, mely a pusztuló rovarfajokra hívja fel a figyelmet. A Magyar Nemzeti Múzeum kezdeményezésére országszerte múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várták a gyerekeket a március 10-ére meghirdetett Beporzók napján.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pókaszepetk (1), Dormán László ügyvezető igazgató (2), Utcatánc-fesztivál (4), Dallal, tánccal (4), Horváth László képzőművész (1), Dumaszínház (96), Nyitott Szemmel (8), Évforduló (51), Móricz Zsigmond Művelődési Ház - Nagykanizsa (30), Alsójánkahegyi Sör-virsli és Hagymásbab Fesztivál (1), TangóZeg Argentin Tangó Egyesület (1), Csiribiri babatorna (1), Ultramaraton futó (1), Duatlon (3), Nemesrádó (2), Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (1), Süsü, a sárkány (2), ZALA MRFK aulája (1), Molnár Flóra úszó (1), GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep (4)