Vigh László országgyűlési képviselő

köztér
Körforgalom és kerékpárút is épül
A járműosztályozós csomópont átépítésével körforgalmat alakítanak ki a Kispáli út és a 76-os főút kereszteződésében az Ipari területeket feltáró utak kialakítása Zalaegerszegen című TOP-projekt keretében. Az új közlekedési csomópont és a csatlakozó útmunkálatok várhatóan az év végére készülnek el.

közélet
Csak a műtét napján kell bent lenni
Egynapos sebészeti centrum kezdte meg működését a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban. Létesítése az Országos Kórházi Főigazgatóság EFOP-projektjének keretén belül közel 497 millió forintból valósult meg.

zsibongó
Egy helyen minden, ami úszás
Három hónapos próbaüzem után június elsején megnyílt a látogatók számára az új zalaegerszegi uszoda, tanuszoda és városi strand komplexuma, amely 9,5 milliárd forintból épült meg a Modern Városok Programból. A nyitó nap reggelén már néhányan rótták a hosszokat a versenymedencében, míg a tanmedencében az úszás alapjaival ismerkedtek a gyerekek.

közélet
Belülről is megújult a nővérszálló
Az orvos- és nővérszálló belső felújításával befejeződött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház épületegyüttesének több ütemben történő rekonstrukciója. A száz férőhelyes szálló a minőségi lakhatási lehetőség biztosításával a kórház vonzerejét is növeli, hangzott el a sajtóbejáráson.

zöld
Zalaegerszeg élharcosa a klímavédelemnek
Harmadik alkalommal rendezték meg a Greentech, Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítást és Konferencia a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari tesztpályán. A kétnapos rendezvényen 80 kiállító mutatkozott be. Vállalatok, egyetemek a klíma- és környezetvédelemhez társuló zöld fejlesztéseiket mutatták be. A pályaorientációs program keretében néhány helyi középiskola is kiállított. Az eseményre nagy számmal érkeztek diákok is, akik totó feladattal keresték fel a standokat.

nézőpont
Fontos az elfogadás és a játék öröme
Negyedik alkalommal szervezte meg a Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (MOFE) az Esély Gálát. A zalaegerszegi Kiskondás étteremben tartott eseményre a megyei intézmények fogyatékkal élő lakói zenés, verses produkciókban mutatták meg tehetségüket.

köztér
A belvárostól az Ola utcáig
Kerékpáros jelzőlámpákkal, útburkolati jelzésekkel és átvezetésekkel készült el a Kazinczy teret, a Rákóczi utcát és az Ola utcát érintő, 2,8 kilométer hosszúságú hivatásforgalmi kerékpárút, amit a TOP-program keretében bruttó 182 millió forintból létesített Zalaegerszeg önkormányzata.

zsibongó
Dózsa-napok versenyekkel, vetélkedőkkel
Az idén februárban átadott új tornacsarnok köré szövődött a Dózsa-napok megnyitó ünnepségén az a negyven perces bemutató, amelyben a Zalaegerszegi Dózsa György Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola több mint 150 diákja vett részt. Tapsviharral jutalmazott táncos produkciókon keresztül mutatták be, milyen fontos a mozgás számukra.

közélet
Védőszentjük előtt tisztelegtek
Szent Flórián napja alkalmából tartott tűzoltónapi ünnepséget a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búcsúszentlászlón, a Szent-László templomban. A rendezvényt indító szentmisén megemlékeztek az elhunyt tűzoltó bajtársakról, és azokról is, akik szolgálatteljesítés közben veszítették életüket. Az eseményen kitüntetéseket adtak át, majd megkoszorúzták a tűzoltók védőszentjének szobrát a templom előtt parkban.

köztér
Több attrakció ingyenes
Számos attrakciója ingyen vehető igénybe a zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élményparknak, amely április 22-én nyílt meg a nagyközönség előtt. Létesítése egy több fejlesztésből álló projekt keretében valósult meg 1,2 milliárd forintból, amelyről projektzáró sajtótájékoztatót tartottak ma.

Öt elektromos autót kapott a kórház
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jóvoltából megérkezett az az öt elektromos (Volkswagen ID.3 típusú) gépjármű, amelyeket a polgármesteri hivatal előtt adtak át a Zala Megyei Szent Rafael Kórház orvosainak használatba.
Átvette megbízólevelét Vigh László
Országgyűlési képviselői megbízólevelét vette át a sajtó képviselői előtt Vigh László, aki az ötödik ciklusát kezdi a Parlamentben.
A közlekedésbiztonságot szolgálja
Zalalövőn átadták a Rákóczi utca egy szakaszát, amelynek felújítását a Magyar Falu Programon elnyert támogatásból és önerőből összesen 18,6 millió forintból valósította meg a város önkormányzata.

köztér
Országépítés és városépítés
Magyarországnak országépítő kormánya van, Zalaegerszegnek pedig városépítő vezetői és polgárai,hangsúlyozta Semjén Zsolt a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániatemplom bővítését bemutató sajtótájékoztatón. A nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes ezenkívül még négy egyházi intézményt tekintett meg a zalai megyeszékhelyen tett látogatása során.

gazdaság
Bokrétaünnep az irodaháznál
Felkerült a bokréta a zalaegerszegi ZalaZONE Ipari Park Zrt. 749 millió forintból létesülő irodaházára, miután az épület elérte szerkezetének legmagasabb pontját.

gazdaság
180 ezer lakosnak kézbesít csomagokat
Logisztikai depót épít a Magyar Posta Zalaegerszegen a Fuvar utcában. A több mint egy milliárd forintos zöldmezős beruházás az alapkőletétellel indult március 9-én. A tervek szerint még az idén átadják a 2700 négyzetméteres üzemet, ahol közel 60 embert foglalkoztatnak majd.

gazdaság
A szakemberigény biztosítására létesült
Átadták a Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont üzemét, amit többek között gépészet, hegesztés, informatika és méréstechnika gyakorlati oktatásához szükséges berendezésekkel és eszközökkel szereltek fel. A képzőközpontban a helyi kis- és középvállalkozások működnek együtt a középfokú oktatási intézményekkel szakemberigényük biztosítása érdekében.

közélet
Mozgásra, kalandra fel!
Multifunkcionális sportpályákkal és kalandparkkal biztosítja a szabadtéri mozgás és kikapcsolódás lehetőségét az egykori napközis tábor helyén felépült zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élménypark, amelynek létesítése 1,2 milliárd forintból valósult meg egy több fejlesztésből álló projekt keretében. Április 22-én veheti birtokba a nagyközönség.

gazdaság
Védelmi innovációs kutatóközpont létesül
Magyarország a védelmi ipari kutatások területén is meghatározó szerepet kíván betölteni – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) a ZalaZONE Ipari Parkban 5 milliárd forintos beruházással létesítendő egyik vidéki bázisának projektindítóján.

gazdaság
Fenékpusztáig ér már az M76-os autóút
Teljesülni látszik a kormány azon szándéka, miszerint a megyei jogú városokat kössék be az autópályákba – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti három kilométeres szakaszának átadásán.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hősök Napja (5), Órakiállítás (3), Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke (1), Canterina Kamarakórus (1), Láng-Miticzky Katalin textil- és képzőművész (1), Interaktív előadás (4), PIK-nik (9), Göcsej InterCity (1), Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. (1), Jakupcsek Gabriella (1), ERDEI KALANDORTÁBOR (2), Sakkfesztivál (1), Anrásfa (1), Éjszakai evezés (1), Nézőpont (1), Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom (1), Konstruktőri verseny (2), Sárkányhajó Bajnokság (4), FUTÓFESZTIVÁL (2), Rekortán többfunkciós sportpálya (1)