2024.05.19., vasárnap - Ivó, MilánZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Vándorló társulatok, alternatív színpad, állandó színház

2023. október 11. szerda, 16:14
Szerző: Pánczél Petra; Fotó: pP, Bicskei József, Fortepan
A nemzeti nyelv ügyét felkaroló 19. századi vándorszínészektől kezdve, egészen a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház első előadásáig tekintették át a helyi színházi élet történetét muzeológusok, levéltárosok, kiegészülve egy külsős szakemberrel.

Konferencia Zalaegerszeg színháztörténetéről

A „Színházi élet Zalaegerszegen a kezdetektől az állandó színház megnyitásáig” című tudományos konferencia apropóját az adta, hogy a megyeszékhely színháza idén ünnepli 40. évfordulóját. A tanácskozást – melyre a díszteremben került sor – a Göcseji Múzeum szervezte. A rendezvényen a múzeum történészei mellett a Zala Vármegyei Levéltár kutatói, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum egy-egy munkatársa, valamint dr. Merő Béla rendező, színházi szakember tartott előadást. Köszöntőt Havasi Bálint múzeumigazgató, Balaicz Zoltán polgármester és dr. Besenczi Árpád színházigazgató mondott. Az ülésen Kiss Gábor főkönyvtáros elnökölt.

A tanácskozás előadói (Fotó: Pánczél Petra)

A magyar nyelvű színjátszás kezdeteit dr. Gyimesi Endre történész idézte fel, kiemelve, hogy a 18-19. században az anyanyelvi színjátszás a Bécsből vezérelt törekvések megszüntetését szolgálta. A vándorszínészek sokat tettek a magyar nyelv ügyéért, főleg a reformkor idején.
A 19. századi utazótársulatok szerepéről Simon Beáta levéltári könyvtáros szólt. Mint az a kezdeti időkkel kapcsolatban elhangzott: a vándorszínészek és az utazó társlatok főleg énekes népszínművekkel, vígjátékokkal, kisebb mértékben drámákkal, klasszikus darabokkal szórakoztatták a közönséget. A jelmezek gazdagságáról és sokszínűségéről ekkoriban még nem beszélhetünk, a díszleteket pedig vásznakra festették. A színházak érkezését falragaszok hirdették a városban. Az utazó társulatok esetében gyakori volt, hogy a színészek megszöktek a csapattól, és alapból sem tekinthetők stabil szervezeteknek a szóban forgó vándorló társulatok. 

Kiss Gábor elnökölt a konferencián (Forrás: Göcseji Múzeum/Bicskei József)

Áttérve a 20. századra, különösen a két világháború közötti időszakra, majd a második világháború utáni évekre, az is nyilvánvalóvá válik, hogy az aktuális hatalmak miképp használták propaganda célokra a színházat (és általában a kultúrát). A trianoni békeszerződés utáni években, évtizedekben az operettek, könnyedebb darabok mellett sokszor megjelentek az irredenta hangvételű előadások. Az 1950-es években pedig a szórakoztatáson túl, a kommunista eszmeiséget igyekezett a párt terjeszteni, például kortárs szovjet szerzők műveivel. Állandó színházakról még ezekben az években sem beszélhetünk. Béres Katalin történész előadásában arra világított rá, hogy Zalaegerszegen és Nagykanizsán a két város eltérő gazdasági és társadalmi helyzete miatt egészen máshogy alakult a színházi élet és az állandó színház életre hívásának gondolata a két világháború között. Hisz ez utóbbi gondolat tulajdonképpen a 19. századtól folyamatosan napirenden volt, de anyagi lehetőségek és megfelelő játszóhelyek hiányában sokáig nem valósulhatott meg. Kicsi terek, zsúfolt, fűtetlen, beázott helyiségek, a világítás és a színpadtechnika hiánya nehezítette még a vendégtársulatok munkáját is.

A mai színházépület elődje. Forrás: Fortepan/Bojár Sándor

Erős Krisztina történész az 1950-60-as évekkel kapcsolatban a tájoló színházak szerepét emelte ki. A kisebb településekre és az állandó színházzal nem rendelkező városokba autóbusszal érkezett a színház. Az úgynevezett MNDSZ kultúrbuszok minisztériumi támogatással járták a megyét.
Ami a korabeli és a 20. századi játszóhelyeket illeti, az Arany Bárány szálló, a katolikus kultúrház, az Edison mozi, később a járási kultúrház, az SZMK és a VMK is fogadott be előadásokat az állandó színház megalapítása előtti hosszú időszakban. Nem meglepő, hogy a közönség inkább a könnyedebb darabokat részesítette előnyben, de a várt siker még így is sokszor elmaradt.

Közeledve a Hevesi Sándor Színház létrejöttéhez, dr. Káli Csaba történész, levéltárigazgató a mai színház épületének történetéről beszélt. Vagyis, hogy miképp lett a Kosztolányi utca és a Bíró Márton utca közötti területre felépített munkásotthonból előbb megyei művelődési központ, majd színház. Dr. Merő Béla rendező pedig a Móricz művelődési házban működő híres Reflex Színpad alternatív kultúrában betöltött szerepéről szólt. Jelezve: az 1960-as ’70-es évek amatőr, alternatív színházai és a hivatásos színházak között hatalmas szakadék tátongott. A beszédre koncentrált, úgynevezett „lefúrt lábú, böfögő színház” helyett a Reflexnek az egész test megmozgatása volt a célja. Sokkal mélyebb tartalmakat fejezve ki ezzel. Persze a beszédtechnikának, a hangzásnak és a tér elrendezésének is fontos szerepe volt.

Ruszt József színházalapító rendezőnek is sokat jelentett a fenti szellemiség, és az úgynevezett színházi előévadban, és a beavató színház időszakában sokat tett azért, hogy értő közönséget „neveljen”. A Hevesi Sándor Színház alapításának első időszakáról, (vagyis az előévadról, amikor még nem volt készen a színházépület) dr. Csiszár Mirella, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa beszélt, felhívva a figyelmet az igazgató-és névválasztás dilemmáira, és a nyitott színház eszméjére. Az első premier körüli hetek hangulatát és eseményeit, vagyis a mai színházépület hivatalos avatását pedig dr. Gajdó Tamás színháztörténész elevenítette fel. Megidézve egy bejátszás erejéig az első előadást, Az ember tragédiáját, mely ma már színháztörténeti eseménynek számít.
     

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK