Vezető hírek

közélet
Gazdasági, egészségügyi együttműködés reményében
Egészségügyi, valamint infrastrukturális fejlesztések terén szeretne együttműködni Zala megyével a vietnami Dong Tháp tartomány, melynek hatfős küldöttségét fogadta ma a megyeházán dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.

köztér
A mandulaágat tartó nőalak kalandjai
„Állapota veszélyes, ezért teljes egészében elbontandó”. Emiatt a statikusi szakvélemény miatt távolították el a közelmúltban a zalaegerszegi Bajcsy-Zsilinszky téri Felszabadulási emlékművet.
gazdaság
Tesztpálya okos gyorsforgalmi úttal
2019-re már teljes funkcionalitásában fog működni a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, mely a közúti tesztelés lehetőségének hazai és nemzetközi megoldásával része lesz egy „közép-európai tesztzónának”. Az R76-os gyorsforgalmi út éppen ez okból okos autóútként épül meg Zalaegerszeg és az M7-es autópálya között.

közélet
Átadták a földhivatal megújult épületét
Az elmúlt évben közel húszezer ügyfél fordult meg a zalaegerszegi földhivatal épületében, ahol a 63 állami tisztviselő úgy látta el feladatát tavaly októbertől az év végéig, hogy közben zajlott a felújítás. A közel 120 millió forintos energetikai fejlesztést szolgáló beruházást ma adták át ünnepélyesen.

köztér
Elbontották a Deák téri hulladékszigetet
Mint arról már korábban beszámoltunk 2016. októberében Béres János szobrászművész új ivókútjának felállítása miatt áthelyezték a tér sarkán lévő hulladékszigetet a szemközti, park felőli oldalra.

életmódi
Tavasszal is frissen, vidáman
„Használjunk ki minden napsütéses percet, mert az felüdíti a testünket-lelkünket!” –javasolja Bokor Katalin természetgyógyász, fitoterapeuta. Az egyik hazai televíziós életmód-csatorna háziasszonya szerint a napsütés a Menny ingyenes ajándéka, amely mindenki számára korlátlanul elérhető áldás, ami életet és erőt nyújt a megfáradt, elgyengült szervezetnek.
egyszervolt
Éves programsorozat a reformáció ünnepén
Vallás - és kultúrtörténeti jelentősége is van a reformáció létrejöttének, melynek immár 500 esztendeje. Zalaegerszegen egész éves programsorozatot szerveznek a protestáns egyházak ennek tiszteletére, melyet a városi önkormányzat is támogat. Minderről részletesebben sajtótájékoztatón keresztül informálták az érdeklődőket.

köztér
Milyen legyen lakóhelyünk környezete?
A települések természeti és épített környezetének megóvását egy új jogszabállyal kívánják elősegíteni, mely szerint az önkormányzatoknak településképi arculati kézikönyvet kell készíteniük szeptember 30-ig. Feladatuk továbbá, hogy a korábbi építésszabályozási rendeleteiket e kézikönyvben meghatározottak alapján egy új településképi rendeletben foglalják össze.

kortárs
Maszkolás és könnyed színek
A színek sokfélesége megmaradt, a hatás azonban világosabb, áttetszőbb, könnyedebb lett. Kiss Ágnes Katinka festőművész mostanság inkább akvarelleket fest. Ezért is lett Vízjel a címe a keszthelyi Balatoni Múzeumban nemrégiben nyílt tárlatának.

kortárs
Művészet volt adysok szemszögéből
Egy rendhagyó osztálytalálkozó keretében tizenhárom volt adys diák több mint száz alkotásából nyílt tárlat a Móricz Galériában, Zalaegerszegen. A 2008-ban érettségizett fiatalokat az inspirálta a bemutatkozásra, hogy az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tavaly ünnepelte a falai közt zajló művészetoktatás 25. évfordulóját.
közélet
Nőnap süteménysütéssel
Kétszáznál is több érdeklődő fogadta el a cserszegtomaji önkormányzat meghívását az immár hetedik alkalommal szervezett nőnapi vigasságra, melyen több sztárvendég is fellépett.

kultúra
Kerekasztal-beszélgetés könyvtárról, tudományról
A közelmúltban Zalaegerszegre látogatott dr. Monok István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs központ főigazgatója, az Országos Széchenyi Könyvtár korábbi vezetője.

népies
Úgy öltenek, hogy örökítenek
Újra öltünk és örökítünk névvel 2014 novemberében alakult meg a Gelsei Hímzőkör, melynek ügyes kezű asszonyai már több kiállításon meglepték munkáikkal a nagyközönséget. A terítők, futók, keszkenők, falvédők, díszpárnák szépségét látva, egyértelmű az alkotó közösséggé érett társaság indíttatása: tudják, mi kell a léleknek…

zöld
Töltőállomás elektromos autóknak
Elektromos autók számára létesítettek villám töltőállomást Zalaegerszegen, a Dísz téren, melyhez az önkormányzat a Nemzetgazdasági Minisztérium programját vette igénybe.
kultúra
Itt az ószeres!
Zalaegerszegen elsőként a Göcseji Falumúzeumban nyitja meg kapuit a régiségkereskedők vására április 22-én.

civil
A sötétben látás tapasztalata
Egy nem mindennapi interaktív utazáson vehettek részt mindazok, akik időben regisztráltak a Keresztury VMK-ban megrendezett Láthatatlan kiállításra. „Képzeld el, hogy kialszik minden fény…”- hirdette a plakát. S valóban, a bemutató jó része teljes sötétségben zajlott, ahol a szemen kívül minden más érzékszerv kiélesedik.

közélet
KRESZ-parkot is terveznek
Az idei évben, május 9-én, az Eötvös iskolában kerül megrendezésre 10-11 éves gyerekek részére a kerékpáros KRESZ-verseny. A részletekről sajtótájékoztató keretében az ötletgazda Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő számolt be.
zöld
Elkezdődött a békamentés
Terelőfólia kihelyezésével február utolsó napján elkezdődött az idei békamentés az Alsóerdőn. A hirtelen jött meleg miatt gyorsan kellet intézkedni az önkénteseknek, akik kíváncsian várják, mekkora az idei békaállomány a tavalyi alacsonyabb populációt követően.

kultúra
Télűző maskarások Zalaegerszegen
Jótékonysági fánkvásárral, jelmezbemutatóval, maskarás felvonulással űzték el ma délután a zalaegerszegiek a telet. A hagyományos Városi Farsangot a Nagycsaládosok Zalaegerszegi Egyesülete, a második éve megrendezésre kerülő Fánky Fesztivált pedig a Kvártélyház Kft. szervezte.

oktató
Az iskolák felé nyit a bíróság
Együttműködési megállapodást írt alá a Zalaegerszegi Törvényszék és a Zalaegerszegi Tankerület. Dr. Sorok Norbert törvényszéki elnök és Kajári Attila a tankerületi központ vezetője a Nyitott bíróság program keretében arra szerződött, hogy a diákok a jövőben hangsúlyosabban ismerkedhetnek az igazságszolgáltatás rendszerével.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár (1), Májusfa (12), Szényi Krisztina kommunikációs munkatárs (4), vándorkiállítás (3), Városrészi séta (5), Oszvald Marika (1), Aranyod Kultúrház (23), Szobrászat (17), Relaxáció (11), Alsó- Cuha-szurdok (1), Strandnyitás (2), lámpás felvonulás (2), Gondviselés Háza (2), Keszthely sétáló utca (20), KALANDOZÓ KANIZSAIAK (16), Keresztury Dezső VMK (313), Little G Weevil koncert (1), Tompeti és Barátai (1), új Mura-híd (1), hagyományos népi épületek megújításának technikái (2)